Sokízületi gyulladás – reumatoid artritisz
Hétfõ, 2010. február 15., 02.36
A reuma valamennyi ízületet veszélyeztető gyulladásos betegség, többnyire a kezek-lábak kisízületein és a csuklón kezdődik és jellemző rá ezek szimmetrikus érintettsége. Kialakulásának pontos oka egyelőre ismeretlen, de feltételezik, hogy autoimmun betegség, vagyis a szervezet védekező mechanizmusa az, ami saját maga ellen fordul, a kötőszövet elemeit idegenként ismeri fel és gyulladásos reakcióval válaszol. Népbetegségnek tekinthető, mivel a lakosság kb. egy százalékánál jelentkezik, a nőknél két-háromszor gyakoribb, mint a férfiaknál. Elsősorban nem az öregeket, hanem sokkal inkább az aktív, fiatalabb közép-korosztályt (az első tünetek jelentkezése a 30-50 éves életkorban történik) érinti, de bármely életkorban kifejlődhet.
A legjellemzőbb korai tünetei, a kéz- és lábízületek, valamint a csuklók fájdalma és duzzanata, de főként reggelente észlelt merevség érzése, mely miatt a betegnek tornáztatnia kell ízületeit, míg azok be nem járódnak. Valamennyi előbbi tünet más betegségben is előfordulhat, de ha egyidejűleg több említett ízület megbetegszik, fellép a legalább fél óráig tartó ízületi merevség. Félrevezető lehet, hogy a betegség ebben a szakában látszólag nagyon reagál a szokásos gyulladáscsökkentőkre, de valójában a folyamat nem áll le, az egész ahhoz hasonlít, mintha a tűz lángja kialudna, de a hamu alatt ott izzik a parázs. Később megjelennek az érintett területeken a bőr érzészavarai, zsibbadás, hangyamászásérzés, izommerevség, az ízületek duzzanata, melegsége, a felettük lévő bőr pirossága. Általános tünetek között említhetjük a hát, karok, lábak, nyak, derék, hasi tájék fájdalmait, csökken a terhelhetőség és az állóképesség, alvászavar, idegesség jelentkezik. Ahogy a kór előre halad, a csontfájdalom mind erőssebbé válik, járás és mobilitás rendellenességeivel találkozunk, a finom mozgások mind nehezebbek, az ízületek alakváltozása, deformálódása alakul ki, ami rendkívüli mértékben rontja a beteg életminőségét. Bár a betegség lefolyása egyénenként igen eltérő ütemben, intenzitással zajlik, végül gyakran terjed át a gyulladás az ízületekről a tüdőre, szívre, egyéb belső szervekre, súlyos szövődményeket okozva ezáltal. A statisztikai adatok szerint elmondható, hogy a sokízületi betegségben szenvedők várható élettartama mintegy 10 évvel rövidebb egészséges embertársaikéhoz viszonyítva.
A korai diagnózis, a megfelelő terápia időben történő megkezdése és annak eredményessége meghatározó jelentőségű. Szinte minden járóbeteg intézetben (poliklinikán) találunk reuma szakambulanciát, ahol szakorvosok, modern diagnosztikai lehetőségekkel fogadják a betegeket és beállítják minden esetben a megfelelő gyógyszeres kezelést. A betegnek ismernie kell az alkalmazott gyulladáscsökkentők, fájdalomcsillapítók hatásait, dózisait, mellékhatásait. Kerülnie kell a hideget, reggelente érdemes meleg fürdőt vennie a fájdalom és a merevség oldása érdekében. Ajánlatos a lakókörnyezetét a megváltozott mozgásképességének megfelelően átalakítani. Szükséges a napi mozgás, hiszen e nélkül megmerevednek az ízületek, de a mozgást segítő családtag ne erőltesse, hanem a mozgásban támogassa a merev végtagokat. A fájdalom és a végtagok elváltozása nagyfokú mozgáskorlátozással járhat, ami nagyban megnehezíti a beteg és hozzátartozói életét egyaránt. Ez az emberi kapcsolatok megromlásához, súlyos önértékelési problémákhoz is vezethet, ezért fontos, hogy az átgondolt, összehangolt betegellátás és gondozás mellett egy életvezetési tanácsadással foglalkozó szakember tanácsait is kikérjük.
Dr. Vajda Sándor főorvos

















hol lehet a dr. urat elérni. mi nagybányaiak vagyunk és az egyik néni szeretné megtudni ezt. kérem szépen telefonon értesitsenek. köszönöm
0754943473