Alkoholizmus Európában

Az európaiak világelsők a szeszesital-fogyasztásban.
Az öreg kontinensen évente 200 000 ember halálát okozza az alkohol. A
nyugtalanító számok láttán az EU fokozni kívánja alkoholellenes erőfeszítéseit.
Mikor lesz egy baráti poharazgatásból féktelen ivászat? Az adatok azt mutatják, sokak számára nem világos, hol húzódik a határvonal a felelős és a káros alkoholfogyasztás között. Európa-szerte aggodalmat kelt a fiatalkorúak körében terjedő alkoholfogyasztás és az alkohollal összefüggő közlekedési balesetek emelkedő száma. Utóbbiak az összes baleset egynegyedét teszik ki. Miközben az egyes tagországok elsősorban házuk táján igyekeznek felvenni a harcot a túlzott alkoholfogyasztással, erőfeszítéseiket sokszor aláássa az alkohol reklámozásának és forgalmazásának határokon átnyúló gyakorlata.
Különösen nagy veszélynek vannak kitéve ebből a szempontból a fiatalok. A 15–29 éves fiúk és férfiak körében minden negyedik haláleset összefüggésbe hozható a szeszes italok fogyasztásával. Egy közelmúltban elvégzett felmérésből az is kiderül, hogy a 15–24 éves fiatalok 19%‑a egy‑egy alkalommal legalább öt pohár alkoholt fogyaszt. Az EU 2006 végén stratégiát fogadott el az alkohol okozta károk csökkentésére, tavaly pedig ugyancsak uniós kezdeményezésre 40 vállalat és civilszervezet közreműködésével létrejött az Alkohol és Egészség Fórum, amely a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorítását, a túlzott alkoholfogyasztás káros hatásaival kapcsolatos felvilágosítást és a felelős értékesítési és reklámozási gyakorlat elterjesztését tűzte ki célul.
A fórum egyik közelmúltban tartott ülésén Androulla Vassiliou, az Európai Bizottság egészségügyi biztosa rámutatott, hogy a túlzott alkoholfogyasztás nemcsak a fiatalok egészségét rombolja, hanem továbbtanulási és elhelyezkedési esélyeiket is csökkenti, sőt sok esetben fiatal emberéletek értelmetlen elvesztéséhez vezet. A fórum 78 tennivalót sorolt fel az alkoholfogyasztás csökkentése érdekében, például a következőket:
– az üzleti eladókat, felszolgálókat fel kell készíteni arra, hogyan bánjanak az illegálisan alkoholt vásárolni kívánó fiatalokkal;
– az orvosoknak, szülésznőknek tájékoztatniuk kell a nőket arról, milyen veszélyekkel jár az alkoholfogyasztás a gyermeket tervező és terhes nők szempontjából;
– meg kell erősíteni az önsegélyező csoportok szerepét.











Ezt a csajszit jól kifektette a két üveg.