Péntek, 2008. július 04., 08.01 – Ulrik, Babett
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja

7,5 százalékkal nőtt a nemzeti bruttó össztermék

  
Hétfõ, 2008. május 12., 21.00

Az év első harmadában 7,5 százalékkal nőtt a nemzeti bruttó össztermék (GDP), 1990 óta ez az első alkalom, hogy a gazdasági fejlődés ekkora lendületet vett az év első három hónapjában, nyilatkozta Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyi miniszter hétfőn.

A tárcavezető által bemutatott becslések szerint a szolgáltatások 6,7 százalékos fejlődést mutattak, az építési ipar pedig 32 százalékosat.

A miniszter elmondta még, hogy az exportok 13,5 százalékkal nőttek, míg az árú behozatal növekedése csak 12,3 százalékos volt.

„Reméljük, hogy az idén a folyó fizetési mérleghiány kevesebb százaléka lesz a GDP-nek, mint 2007-ben. Megkezdtük az eljárást annak érdekében, hogy 2010-re a hiány százalékban kifejezett értéke egy számjegyű legyen" - mondta Vosganian  sajtótájékoztatóján.

Vosganian rámutatott még, hogy becslései szerint az idén 7,5-8 milliárd euró értékű lesz a külföldi befektetések értéke.  A miniszter azt állítja ugyanakkor, hogy a gazdasági fejlődés a lakosság életszínvonalában is tükröződött.

(Mediafax)
 

Szóljon hozzá