JelenHaz
Kedd, 2019. május 21., 04.31

A Magyar Posta Zrt. nem vesz részt a román posta privatizációjában

 
 
2013. március 01., 20.04
Péntek

A Magyar Posta Zrt. megvizsgálta a román posta privatizációjával kapcsolatos lehetőségeket és feltételeket, ezek ismeretében úgy döntött, hogy abban nem vesz részt - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.

A döntést indokolva a közleményben hangsúlyozták: a Magyar Posta elsődleges feladata 2013-ban a társaság pozícióinak megerősítése a liberalizált magyar piacon.

2013. január elsejétől kilenc másik uniós tagállam mellett Magyarországon is megnyílt a postai szolgáltatások piaca. A Magyar Posta Zrt. az elmúlt időszakban elkezdte a felkészülést a liberalizált környezetben való működésre, és az idei évre hazai pozícióinak megerősítését tűzte ki célul, ezért jelenleg jelentős nemzetközi akvizíciót nem tervez - áll a közleményben.

A román kormány hétfőn hirdette meg a posta privatizációját, az állam 51 százalékos többségi részvénycsomagot bocsát áruba.

A román távközlési miniszter által közölt ütemterv szerint március 11-étől lehet megvásárolni a privatizációs dossziét a minisztérium székhelyén 50 ezer euróért. A befektetők - akik csak jogi személyek lehetnek - április 11-ig tehetnek ajánlatot, amelyben jelzik részvételi szándékukat a liciten.

Az ajánlatnak különböző garanciákat is tartalmaznia kell, így a potenciális befektetőknek 9,48 millió lej (2,16 millió euró) garanciapénzt kell felmutatniuk, de bizonyítaniuk kell azt is, hogy rendelkeznek legalább minimum 150 millió euróval.

Az ajánlatokat a román hatóságok április 11-én bontják fel, amikor várhatóan kiválasztják azokat a pályázókat, akik részt vehetnek egy második privatizációs szakaszban.

MTI


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'