Bíznak a román gazdaság javulásában
A következő felmérés után, megtörténhet, hogy Románia áttérhet a stand-by (készenlét) típusú hitelről a precautionary (óvatossági) típusú hitelszerződésre a Nemzetközi Valutaalappal (FMI), s ez azt jelentené, hogy a román gazdaság éledezik, véli Sebastian Vlădescu, pénzügyminiszter.
Az óvatossági készenlét hitel különbözik a készenléti hiteltől, mert csak szükség esetén kell felhasználni a rendelkezésre bocsátott pénzeket, bár a szerződéskötő országnak hasonló gazdasági feltételeket kell teljesítenie.
Románia 12,95 milliárd eurós hitelcsomagra kötött megállapodást a FMI-vel, a nemzetközi kölcsön teljes összege 19,95 milliárd euró, az Európai Unió, a Világbank és az Európai Fejlesztési Bank egyaránt hozzájárult.
A FMI tavaly májusban folyósította a kölcsön első, 4,8 milliárd eurós részletét, ez a Román Nemzeti Ban k(BNR) tartalékához került. Szeptemberben a második részletnek, 1,85 milliárd eurónak csak a fele került a BNR-hez, a másik feléből az Államkincstár gazdálkodhatott.
Február végéig kell megérkeznie a harmadik és negyedik, összesen 2,3 milliárd eurós részletnek.
A BNR képviselői azt is felvetették, megtörténhet, hogy Romániának nem kell lehívnia a FMI-vel és EU-val leszerződött teljes összeget.
Cristian Popa, a BNR kormányzó-helyettese nemrég azt nyilatkozta, nem lehetetlen, hogy Romániának kevesebb pénz is elegendő legyen, mint a szerződésben megállapított teljes összeg.
A BNR vezetője hozzáfűzte, hogy Romániának csak azt követően szabad más külföldi hiteleket lehívnia, ha véglegesítik a harmadik és negyedik FMI részlet folyósítását.
A FMI küldöttsége legközelebb április végén, május elején jön Bukarestbe, hogy felmérje, Románia teljesíti-e a szerződésben foglaltakat és kedvező elbírálás esetén június 15-e környékén szabadítják fel a következő hitelrészletet.
(mediafax)


















