Szerda, 2018. szeptember 19., 08.38

Fűszerpaprika-elemző körút Arad megyében

Vendégek és vendéglátók a Jelen Ház tárgyalótermében barátságosan elbeszélgettek
Vendégek és vendéglátók a Jelen Ház tárgyalótermében barátságosan elbeszélgettek

Ma Arad megyében járt dr. Somogyi György, a Szegedi Paprikakutató Intézet igazgatója, dr. Tímár Zoltán, a Kalocsai Kutatóintézet főigazgatója és dr. Knapper Noémi, a budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető tanára Tömpe Anna szakújságíró társaságában.

A vendégeket Kocsik József AMMGE elnök és munkatársai elkísérték a kisiratosi Agrodor Mezőgazdasági Társulás üvegházához, illetve Fazekasvarsándon Csipkár Imre fóliasátrához. A hajtatott fűszerpaprika program részeként ugyanis a magyarországi szakemberek elemezték a kiültetett palánták egészségi állapotát, növekedési stádiumát, a számukra biztosított életfeltéteket. Tapasztalataikat a Jelen Házban egy baráti, közvetlen beszélgetés során megosztották lapunk vezetőségével, munkatársaival, illetve az egybegyűlt mezőgazdászokkal. Az ott elhangzottakat gazdasági mellékletünkben fogjuk feldolgozni. A vendéglátó gazdákkal közösen elköltött vacsora során tovább szőtték a fűszerpaprikának, a magyar sajátosságnak a termesztési, értékesítési lehetőségeit, majd az est folyamán hazautaztak.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'