Ne hagyják az utolsó napra!

Írta:
2013. október 10. 23:42 (csütörtök) /

A Mezőgazdasági és Intervenciós Kifizetési Ügynökség (APIA) Arad megyei központjától kapott tájékoztató szerint, azzal együtt, hogy a szarvasmarhatartóknak járó támogatásigénylés időszakának a felén túl járunk, a megyebeli 3600, támogatási jogosultságra esélyes állattartó közül csupán 900 kérvényezte a támogatást. 

Mivel a támogatásokat október 28-ig lehet igényelni, a zsúfoltság elkerülése végett felkérik az érintetteket: ne hagyják utolsó pillanatra a támogatásigénylést.

Azok számára, akik még nem igényelték, megismételjük a támogatáshoz való jogosultságnak a feltételeit:

1)    A tejtermelők állományának az igényléskor szerepelnie kell az Országos Állatnyilvántartóban; az igénylőnek is szerepelnie kell a 2012–2013. évi Tejkvóta Nyilvántartóban; a jelzett kvótaévben legkevesebb 3000 liter tejet kellett a kvótarendszerben értékesítenie; a támogatás mértékét a kvótarendszerben leadott tejmennyiség arányában határozzák meg.

2)    A hústermelőknek 2013. január 31-én legkevesebb 3, egyenként legkevesebb 16 hónapos állatot kellett tartaniuk. Ugyancsak a jelzett időpontban az állománynak szerepelnie kell az Országos Állatnyilvántartóban. Támogatásra jogosult az állományban 2013. január 31-én szerepelt, legkevesebb 3, egyenként 16 hónapos szarvasmarha, illetve a legkevesebb 7 hónapos hízóbikák vagy üszők.

A támogatást ezután igénylőknek a körzeti állatorvosuktól be kell szerezniük a SNILA-típusú bizonylatot, ami alátámasztja, hogy az állományuk szerepel az állatok egészségi felügyeletét, betegségmegelőzését szabályozó programban; a legközelebbi hivatalosan bejegyzett Szarvasmarhatartók Egyesületétől beszerez egy, az állattartói státusát alátámasztó bizonylatot. Mivel a támogatás igénylése eléggé bonyolult, a kérdőíveknek a kitöltését bízzák az APIA megyei központjának a munkatársaira.

A támogatásigénylés benyújtásakor hozzák magukkal a személyazonossági igazolványukat, esetleg az adószámukat; az állatoknak a passzusait, valamint a bankszámlájukat igazoló bank-kivonatot.

Az igényléssel kapcsolatban tájékozódni lehet a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter 920/ 2013.09.10. Rendeletéből. Arad megyében bővebb tájékoztató igényelhető az APIA megyei központjában a 0257/250-340-ás telefonszámon – áll a Gheorghe Alda ügyvezető igazgató által jegyzett APIA tájékoztatóban.

Hozzászólások