Reményteljes intenzív paprikatermesztés

Írta:
2010. július 14. 20:11 (szerda) /

Ma a kisiratosi nagy kultúrotthonban bemutatóval egybekötött szakmai nap kezdődött, amelyet az MTA Kertészeti Bizottság Zöldségtermesztési Albizottsága, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Zöldség- és Gombatermesztési Tanszéke, a Temesvári Tudományegyetem Kertészeti Tanszéke, a Fűszerpaprika Kutató-Fejlesztő Nonprofit Közhasznú Kft, valamint az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a közreműködésével A fűszerpaprika fólia alatti intenzív termesztés-technológiája címmel szerveztek.

 

Köszöntők, előadások

Almási Vince polgármester üdvözlő szavaiban köszönetet mondott, amiért a település házigazdája, illetve az Agrodor Mezőgazdasági Társulás révén tevékenyen részese is lehet a programnak. Az ülésvezető Kocsik József AMMGE elnök Horváth Levente alprefektust kérte szóra, aki beszámolt a magyarországi Szatymazon lezajlott sikeres gazdatalálkozóról, ahol anyaországi, szerbiai, marosvásárhelyi, illetve Arad megyei szakemberek társaságában vett részt. Az összejövetel célja a fűszerpaprika jövőjének megalapozása volt, amire komoly esély van Arad megyében is, ahol számos településen vannak hagyományai, az intenzív termesztés azonban új irányt adhat neki. A nagybani termesztésének, értékesítésének meg kell teremteni a romániai feltételeit is.

Dr. Somogyi György, a Szegedi Paprika Kutató Intézet igazgatója a fűszerpaprika anyaországi dicső múltjáról beszélt, amikor 7-8 ezer tonna feldolgozott fűszerpaprikát állítottak elő, miközben e mennyiség manapság a negyedére csökkent. Ami azonban komoly alapot képezhet a Kárpát-medence egészére kiterjedő termesztés kiépítéséhez.

Dr. Tímár Zoltán, a Kalocsai Kutató Intézet vezérigazgatója a Magyarországon kidolgozott, szabadalmazott termesztési technológia romániai meghonosításának a fontosságáról beszélt.

Andó Antal, az Agrodor Mezőgazdasági Társulás elnöke az üvegházukban termesztett 1 hektár paprika vetési, nevelési gondjait ecsetelte. Ha idén jövedelmezőnek bizonyul, jövőre akár 3-4 hektárt is ültetnek.

Dr. Somogyi György bemutatta A fűszerpaprika fólia alatti intenzív termesztés-technológiája projektben együttműködő egyetemek, intézmények jelen lévő képviselőit, dr. Balázs Sándort, az MTA Zöldségtermesztési Albizottságának a tiszteletbeli elnökét, dr. Zatykó Ferenc elnököt, Szlezsák Katalin titkárt, Bicsánszky János vezérigazgatót, valamint a Gabona Kutató Intézettől dr. Pauk Jánost és dr. Lantos Csabát, a Temesvári Tudomány Egyetem munkatársait, prof. dr. Berar Viorel tanszékvezetőt, Poşta Gheorghe előadótanárt, dr. Ciurcă Sorin biotechnológust és dr. Székely Gábort, aki tolmácsként is közreműködött.

Dr. Zatykó Ferenc elnök ismertette az MTA Zöldségtermesztési Albizottságában zajló kutatómunkát, bővebben kitérve a fűszerpaprikára.

Komjáti Endre vállalkozó, nagykereskedő a csomagolt fűszerpaprika mellett bemutatta azt a kerámiából készült, utántölthető paprikatartót, amelyik hasznos használati tárgy, de kedves ajándék is lehet.

Poşta Gheorghe előadótanár, projektmenedzser a Szegedi Kutató Intézettel öt éve létrejött gyümölcsöző együttműködésről. Reméli, hogy az egykor Temes megyében is népszerű fűszerpaprika termesztését újra lehet majd éleszteni.

 

Ha nem kacsolják meg, kétszeres a termés

A szakmai megbeszélés után a közel 50 résztvevő az Agrodor Társulás üvegházában felkereste a fűszerpaprika-ültetvényt, amelyik több mint 2 méter magasra nőtt, az alján lévő arasznyi csövek immár bepirosodtak. Andó Antal elnök és Lőrincz Tibor farmvezető úgy tudták, hogy az oldalsó kacsokat le kell vágni, amiért magasra nőtt, viszont kevesebbet fog teremni. Dr. Somogyi szerint a kisiratosi ültetvényt akkor látta, amikor az derékig ért, bizakodott, hogy megembereli magát. Ez meg is történt, s mivel a felső harmadában még sok a kötés, még abból is paprika lesz, aminek még a bimbója sem látszik. Nagy kár, hogy a javaslatuk ellenére megkacsolták. Ha nem tették volna, most kétszer annyi piros paprika lenne rajta, amelyek a legértékesebbek.

 

Ígéretes termés

Az autókonvoj Ágyára gördült, ahol megtekintették Erdős József fóliasátrait, illetve a mellettük szabadban termesztett összesen 4000 tő fűszerpaprikát. Amint a gazda elmondta, január 16-án ültették el a magot, április 20-a után ültették a fóliasátorba. A termesztési technológiát pontosan betartotta, nem kacsolta meg, ezért most hozzávetőleg 35-40 cső található a hónaljig érő növényeken. Erdős József bizakodik, hogy a felvásárló kifizeti a kilónkénti 150 forintot a júliusi és augusztusi, illetve a 80-at a szeptemberi nyers paprikáért. Dr. Somogyi György elégedetten nyilatkozott az ágyai kultúráról, a terméshozama ígéretes, csak valamivel több tápanyag adagolását ajánlotta, hogy a kívánt színűre fejlődjenek a csövek.

 

A befektetés hatszorosát

Fazekasvarsándon Csipkár Imre 420 négyzetméteres fóliasátorban termeszt fűszerpaprikát, aminek a palántáit április 10-én ültette a sátorba. A hónaljig érő növények szálairól legkevesebb 120 értékesíthető paprikát remél leszedni. Tehát a befektetésnek a hatszorosát reméli kasszírozni, kevés munka mellett, hiszen naponta egyórás elfoglaltságot igényel a kultúra ápolása. Dr. Somogyi elismerően vélekedett a fazekasvarsándi ültetvényről is, ahol pontosan betartották a technológiát. Szerinte egyelőre az ágyai többet ígér, őszig azonban a fazekasvarsándi túltehet rajta.

A helybeli régi kultúrotthonban nagy ünnepséggel, magyar ruhába öltözött lányok fogadták a 40 tagú, szakemberekből álló küldöttséget. A nagyteremben terítettek számukra, ahol megízlelhették a Török Sándor és Demeter Gábor által, két jókora üstben, 40 kiló sertéshúsból főzött, ízletes pörköltet. Közben sokat beszélgettek, vitatták a haungaricum, a fűszerpaprika termesztésének, értékesítésének, jövőbeli reményeinek a kérdéseit.

Hozzászólások