Fölszálott a páva

http://hunor.rmdsz.ro/
Szerda, 2019. október 16., 17.11

Terjed a sertéspestis

Terjed a sertéspestis
Terjed a sertéspestis
Néhány nappal ezelőtt egy németszentpéteri (Sânpetru German) farmon öt disznót altattak el, miután a biológiai vizsgálatok eredményeként beigazolódott, hogy az állatok az afrikai sertéspestissel fertőzöttek. Az állatok megsemmisítése után alaposan fertőtlenítették a környéket és karanténba helyezték a farmot.

Úgy tűnik azonban, hogy a biztonsági óvintézkedések ellenére is elterjedt a fertőzés, ugyanis július 30-án egy újabb németszentpéteri gazdaságban ütötte fel fejét a sertéspestis.
Viorel Agud, az Arad Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) igazgatója elmondta, hogy a szóban forgó farmon 18 disznót tartanak, az állatokat itt is elaltatják és megsemmisítik, akárcsak az előző esetekben.
„A múlt pénteki eset után alig négy nappal jelentek meg egy újabb gazdaságban a fertőzés jelei, de a faluban már az első eset óta az emberek kezdték levágni a disznókat, nehogy a hatóságok elkobozzák tőlük. Pánikba estek és folyamatosan telefonálnak be a hivatalba, hogy mit tegyenek” – nyilatkozta a község polgármestere, Ilie Cheşa.
A hatóságok azonnali intézkedései mellett Florentina Horgea prefektus asszony rendkívüli ülésre hívta össze a Helyi Betegségmegelőző Központot a további rendelkezések meghozására.
Az ülésen határozat született a helyi lakosok sertéspestissel kapcsolatos tájékoztatásának fontosságáról, valamint arról, hogy minél sürgősebben kijelöljenek egy helyet, ahová eláshatják a fertőzött állatok tetemét. Elhatározták ugyanakkor, hogy az Arad Megyei Rendőr-felügyelőség munkatársaiból alkotott csapatok a település ki- és bejáratánál szigorúan ellenőrzik a forgalmat a sertéshús illegális mozgásának azonosítása érdekében. Továbbá az Arad Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság és az Arad Megyei Csend­őr-felügyelőség munkatársai a helységen belül ellenőrzik a gazdaságokat, hogy időben felfedezzék az esetleges további fertőzést. Mindezek mellett az aradi erdészet emberei bejárják a Németszentpéter környéki vadászterületet vaddisznótetemek után kutatva.
A prefektúra biztosítja a lakosságot, hogy az összes gyanús állatot elaltatják és megsemmisítik, a tulajdonosok pedig – a törvény értelmében – az államtól kártérítést kapnak.



Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'