http://www.emol-travel.ro/
Csütörtök, 2008. augusztus 28., 21.37 – Ágoston
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja
Mozgalmas évadnyitás a magyar színházban

Temesváron Mozgásszínházi tréningen készítik fel a 2008–2009–es évadra a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészeit. A „bemelegítő” tanfolyam augusztus 25–től 31–ig tart, a színház szervezésében. Teljes anyag

Sorin  Maxim (középen)

A 2007–2013 időszakra szóló Regionális Operatív Program bemutatásának első évfordulóján Sorin Maxim, a Nyugati Régiófejlesztési Ügynökség igazgatója megvonta a program végrehajtásának eddigi mérlegét. Teljes anyag

Adrian Lile

A szerda délutáni cserbenhagyásos gázolás nagy felháborodást váltott ki a lakosok körében, a közúti rendőrség vezetője pedig jónak látta összehívni a sajtót az utóbbi hónapokban jelentősen elharapódzott jelenség kivesézésére. Teljes anyag


Heinrich Kern,  Aurel Ardelean

Aurel Ardelean, az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem rektora vezetésével többnapos ausztriai látogatáson vett részt az egyetem küldöttsége. Teljes anyag

Cristian Vladu

Már a látszatra sem vigyáz Mircea Moloţ, Hunyad megyei tanácselnök, amikor a közpénzek zsebre-vágásán töri a fejét – nyilatkozta ma ellenlábasa, a PD-L párti Cristian Vladu, volt prefektus. Teljes anyag


Lizica Mihuţ, Florea Lucaci

Az aradi Aurel Vlaicu Egyetem régi vágya teljesült azzal, hogy Nevelési, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium a doktori tudományos cím eléréséhez szükséges egyetemi képzés jogával ruházta fel az aradi állami egyetemet. Teljes anyag

Nyolc évet kapott Kulcsár

Nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte első fokon sikkasztás miatt Kulcsár Attilát a Fővárosi Bíróság csütörtökön. Teljes anyag


Villamosenergia-hálózatokat bővítenének

A város elküldte a focipálya környéke, valamint az új iskola villanyáram-hálózatának erősítésére, illetve megépítésére vonatkozó pályázatát az Arad Megyei Önkormányzathoz, amely összegyűjti a megyéből a hasonló projekteket, majd továbbítja az illetékes belügyminisztériumhoz, amely finanszírozza a fejlesztéseket. Teljes anyag

Sandu Golcea,  Laviniu Bedrosian

Temes megyei szinten is nagyot javult az iskolaépületek állapota az elmúlt esztendőkhöz viszonyítva – jelentette be a prefektúrán megtartott tanévkezdés előtti sajtótájékoztatóján Sandu Golcea főtanfelügyelő – a 710 iskolaépület közül 525 már megkapta működési engedélyt, a többi 185–ből 88 ingatlant visszakértek volt tulajdonosai, így ezekre nem is kérhetnek működési engedélyt. Teljes anyag


Baktériumos víztisztító a bányánál

Augusztus 28-án délelőtt avatják fel a Zsilvölgyi Kőszénbánya Vállalat (CNH) második víztisztító berendezését – ezúttal a lónyai bányánál. Teljes anyag

November 1-től megemelik a nyugdíjpont értékét

A kormány úgy határozott, hogy 2008. november 1-től megemeli a nyugdíjpont értékét. Ez azt jelenti, hogy az eredetileg kiszabott időpontnál két hónappal előbb kerül sor a nyugdíjak emelésére. Teljes anyag


Értékes ítélet

Temesváron a helyi Filharmónia, az Opera és a Nemzeti Színház művészeit és alkalmazottait tömörítő szakszervezetek sztrájkőrséget szerveztek szerdán, 14.30 – 15.30 óra között a prefektúra előtt. Teljes anyag

A tanítás két hétre rá

A tanügyminiszter rendelete alapján szeptember elsején, azaz hétfőn megkezdődik a 2008–2009-es tanév, ami jövő ilyenkor, egész pontosan 2009. augusztus 31-én fejeződik majd be. Teljes anyag


Tăriceanu: a prefektusok felelnek az újjáépítésért

A prefektusoknak és a helyi hatóságoknak kötelességük felügyelniük az újjáépítési munkálatokat az árvíz sújtotta vidékeken annak érdekében, hogy a házak december elsejéig kész legyenek, mondta Călin Popescu Tăriceanu kormányfő szerdán, a kormányülés kezdetén. Teljes anyag

Ciuhandu: „Jogilag szabályos volt a parasztpárti kongresszus”

Szerdán délben nyújtották be a bukaresti bíróságon a Parasztpárt augusztus 24–­én tartott rendkívüli kongresszusának dokumentumait – jelentette be Gheorghe Ciuhandu, a párt Országos Vezető Tanácsának elnöke. Teljes anyag


DN7: A halál útja

A „véres” 7-es főút, a tragédiák csomópontja, a halál útja és még ki tudja hány jelzővel illették a szóban forgó útszakaszt, ahol az utóbbi években emberek százai haltak meg tragikus gépjármű-balesetekben. Teljes anyag

Véget ért a pótérettségi

A szabadon választott tantárgyakból tartott írásbeli, illetve gyakorlati vizsgákkal ma befejeződött a pótérettségi. Teljes anyag

IGEN!

Igen! Igen! Igen!

Valami sikerült, valami történt a tizenkettedik órában. Hihetetlen, de igaz! Három aranyérem, egy ezüst, egy bronz.

>>>