Bemerítés az arad-belvárosi baptista gyülekezetben

Írta:
2016. május 15. 17:37 (vasárnap) /

Amint azt a pénteki Hitélet rovatunkban előre jeleztük, az arad-belvárosi baptista gyülekezetben vasárnap 10 órakor kezdődött istentiszteleten újtestamentumi bemerítésre került sor. Alkalmi igehirdetésében Balla Frigyes, a székelyhídi gyülekezet elöljárója történelmi adatokkal alátámasztva, a bemerítést járta körül. Azt Isten rendelte el, méghozzá Bemerítő János által, aki Jézust merítette alá a Jordán vizében, de Szent István is bemerítés által nyerte el a keresztséget. Mert a bűnt csak a hullámsírban lehet lemosni, majd megtisztulva, új, keresztény emberként kiemelkedni a vízből. Az ifjúság ének- és zeneszolgálata után ifj. Simon András fehérruhás bizonyságtétele következett, amiben kifejtette megtérésének a folyamatát, az Úrral történt találkozásait. A fehérruhás hölgyek részéről a 39 éves Karda Tünde bizonyságtétele következett.

Ezt követően Simon András lelkipásztor kérte fel a fehérruhás fiatalokat, hogy a bemerítés előtt feltett kérdéseire őszintén válaszoljanak, amelyekből kiderül: szabad akaratukból, senki által nem kényszerítve térnek az Úr követésének az útjára. A pozitív válaszra a lelkipásztor egyik karjával alámerítette, a másikkal kiemelte a vízből a fehérruhásokat. Utoljára maradt a lelkipásztor fia, ifj. Simon András, akinek az alámerítésekor a lelkipásztor igen elérzékenyült. Miközben az 5 alámerített, Hegyi Anita, Karda Tünde, Papp Csilla, Papp Dániel és ifj. Simon András átöltözött, Kovács Sándor bizonyságtételére került sor, majd az ünneplőbe öltözött alámerítettekre áldást mondtak, a hívek sorába fogadva őket.

A felemelő ünnepség végén a hívek és a bemerítettek szeretetvendégségen ünnepelték az új gyülekezeti tagokat.

Hozzászólások