JelenHaz
Szombat, 2019. december 07., 00.37
Fogadd a Szentlélek ajándékának a jelét!

Bérmálás a mikelakai katolikus templomban

Msgr. Johann Dirschl püspöki helynök az eléje járuló fiataloknak kiszolgáltatta a bérmálás szentségét
Msgr. Johann Dirschl püspöki helynök az eléje járuló fiataloknak kiszolgáltatta a bérmálás szentségét

Szombaton az arad-mikelakai római katolikus templomban 10 órától tartották a bérmálási szentmisét, ahol ft. Balogh László plébános magyarul és románul köszöntötte msgr. Johann Dirschl püspöki helynököt, a ft. és ns. Király Árpád marosi főesperessel, arad-ségai plébánossal megjelent paptestvéreket, a bérmálásra várakozó fiatalokat, a templomot megtöltő híveket. Ezt követően a püspöki helynöknek beszámolt a 22 fiatal bérmálásra való felkészítéséről. Utána a püspöki helynök a fiataloknak előbb magyarul, majd románul tett fel kérdéseket, amelyekre kapott válaszokból bizonyosságot nyert a felkészültségük alaposságáról, vagyis hogy érdemesek a Szentlélek ajándékainak a fogadására.

Szentbeszédében a püspöki helynök a bérmálás lényegét: a hitben való megerősítést járta körbe Szent Péter példájából kiindulva, aki előbb az apostolok körében hirdette Isten igéjét és a Szentlélek eljövetelét abból a célból, hogy ők is szerte a világban hirdessék Jézus csodálatos tetteit, illetve a meghívást Isten országába.

Mi is erre készülünk, fogadni a Szentlélek csodálatos ajándékait, illetve minden más kegyelmet. Ezért van a szükség a templomi közösségre, ahol nyilvánosan teszünk hitet Isten útjának a követésére, hitünkben a Szentlélek általi megerősítésére. Ezt követően hangosan, a bérmaszülőkkel együtt válaszoltak a püspöki helynök kérdéseire, erősítették meg a keresztségi fogadalmat magyarul, majd románul is. A bérmálás során a fiatalok, vállukon a mögöttük álló keresztszüleik jobb kezével a püspöki helynök elé járultak, aki jobb kezének a hüvelykujját a szentelt krizmába mártva keresztet rajzolt a bérmálandó homlokán. Megszólítva: vedd a Szentlélek ajándékának a jelét!

A megható szertartás végén ft. Balogh László plébános köszönetet mondott a püspöki helynöknek a Szentlélek ajándékainak a kiszolgáltatásáért, ugyanakkor köszönetét tolmácsolta Excellenciás Roos Márton megyéspüspöknek is a megbérmált fiatalok iránti jóindulatáért. Ugyanakkor a bérmáltak nevében egy fiatalember mondott köszönetet egy csokor virág kíséretében a püspöki helynöknek.

A kétnyelvű szertartás boldog fiataljai és elégedett bérmaszülei látványának a jóleső érzését kissé beárnyékolja a tudat: a 22 fiatal közül csupán 5 készült magyarul a Szentlélek ajándékainak a fogadására azzal együtt, hogy a többségük magyar származású…

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'