Fölszálott a páva

JelenHaz
Hétfõ, 2019. november 11., 21.56

Családias mindenszentek napi szertartás Szederháton

A szederháti temető központi keresztjénél a főesperes-plébános vezetésével, együtt imádkoztak az elhunyt szeretteikért
A szederháti temető központi keresztjénél a főesperes-plébános vezetésével, együtt imádkoztak az elhunyt szeretteikért

Vasárnap a szederháti római katolikus templomban 15 órakor tartott szentmisén ft. és ns. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai, tornyai és szederháti plébános a mintegy 20 hívőhöz családias körülmények között, hozzájuk közeledve beszélt mindenszentek ünnepének a jelentőségéről. Kiemelte Jézus találkozását Zakeussal, a vámszedővel, akire nagy hatást tett a Keresztelő Jánossal való találkozás, ezért mindenképp látni akarta Jézust is. Hogy jobban láthassa, felmászott egy vadfüge fára. Jézus amint meglátta megszólította: szállj le Zakeus! A felszólításban az is benne volt, hogy változtasson az eddigi népsanyargató életmódjával. Zakeus azonnal engedelmeskedett, lemászott a fáról, és azt mondta: Uram, a vagyonomat a szegényeknek adom, és akiket megrövidítettem, a tartozást négyszeresen visszafizetem!

Tehát a Jézussal való találkozás teljesen megváltoztatta, új életre ébresztette, rájött, hogy ő is Istennek a gyermeke.

Tanulság: a mindennapi rohanó világban, az elfoglaltságaink mellett, szakítsunk időt a Jézussal való találkozásra is!

A szentmise után mindannyian kivonultak a temetőbe, ahol a központi keresztnél ft. és ns. Király Árpád főesperes-plébános vezetésével együtt imádkoztak az elhunyt szeretteikért. A bensőséges, családias szertartás sírszentelésekkel zárult.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'