Egyházaink hírei
Szombat, 2008. május 10., 06.00
AradAz arad-belvárosi katolikus plébánián működő Szent Antal Karizmatikus Közösség vasárnap pünkösdi lelki napot tart. A 14.30 órakor a templomban elhangzó köszöntést követően műhelytevékenység kezdődik a plébánia termeiben, ahol Híd a problémák felett címmel p. Csergő Ervin, Házasság és gyermeknevelés címmel Tóth István és Andrea, míg Függőség vagy szabadság címmel Ungurean László tart előadást, miközben Horváth Tímea jóvoltából 3-13 éves gyermekek számára működik a Kölyök-klub. A 16.30 órakor kezdődő Spirituálé koncertet, majd a Csiszér László előadásában sorra kerülő Dicsőítő koncertet a minorita kultúrházban tartják. 18 órától a templomban a Rózsafüzér-társulat titokváltására kerül sor. Pünkösd II. napján 8 órától német, 10.30 órától plébániai nagymise magyar, 18 órától román, 19 órától magyar nyelvű szentmise. Május 13-án, kedden, az esti szentmisén tartják a Szent Antal Nagykilenced V. elmélkedését.
Pünkösd I. napján a templomban megkeresztelik Farcaş Ludovic Iulius-Cezárt, Hegedűs-Lakatos Dávid Mariánt, Mohaci Isaak Noaht, Farkas Achille Sámuelt, Farkas Lorenzo Claudiót, Eveno-Hegedűs Valentin Carlost. Az egyházközségben májusban elhunyt Nagy Gabriella (76), Forgács Gizella (79) és Faur Aurélia (80).
Az arad-ségai katolikus templomban 8.30 és 18 órakor magyar, 19 órakor román nyelvű szentmise. Tornyán ugyanaznap 10 órakor kezdődik a szentmise.
Kedden, május 13-án főesperesi gyűlést tartanak Arad-Ségában. A találkozó a templomban 10 órakor kezdődő szentmisével indul, ahova szeretettel várják a híveket, míg a találkozóra az aradi, a vingai és a pankotai esperességek papságát.
Megkeresztelték Sas Erika Izabellát. A templomban Vígh Edgár József házasságot kötött Farcas Pamela Gabriellával; Gábor Zoltán Matei Luciával. Az egyházközségben elhunyt Juhász Árpád (53), Balázs Margit (90), Szűcs Sándor (74) és Kovács György (64).
A pécskai katolikus egyházközségben elhunyt Oprea Anna (92).
A lippai katolikus templomban pünkösdvasárnap megkeresztelik Cioca Alexandru Robertet. A hittanteremben csütörtökön 18 órától bibliakört tartanak az elsőáldozó gyermekek szülei számára. Május 18-án, vasárnap 17 órától tartják a Nepomuki Szent János nevére felszentelt katolikus templom búcsúi szentmiséjét, a fő celebráns ft. Szilvágyi Zsolt egyházmegyei ifjúsági lelkész lesz. A templombúcsú előtti estén 20 órai kezdettel táncos mulatságot szerveznek a plébánia alagsorában lévő klubhelyiségben.
Az arad-belvárosi református templomban ma 18 órai kezdettel tartják a bűnbánati imahét záró istentiszteletét. Pünkösdvasárnap a 10 órakor kezdődő istentiszteleten először járulnak úrvacsorához a múlt vasárnap konfirmált fiatalok. Mind az aradi, mind a 15 órakor Majláthfalván kezdődő úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteleten, ahol anyák napi ünnepséget is tartanak, dr. Adorjáni Zoltán teológiai professzor hirdet igét. Aradon 18 órakor istentisztelet. Pünkösd II. napján az arad-belvárosi templomban 10, illetve 18 órakor kezdődnek az istentiszteletek.
A Mosóczy-telepi református templomban pünkösdvasárnap 10 órakor úrvacsoraosztással egybekötött istentisztelet. Ugyanott 18 órakor istentisztelet. 15 órától a németszentpéteri szórvány-gyülekezetben a gyermekek szolgálatával egybekötött istentiszteletet tartanak. Pünkösd II. napján az aradi templomban 10 és 18 órakor kezdődnek az istentiszteletek. Ünnepi legátus Ferkő Andor III. éves teológushallgató.
Az arad-belvárosi evangélikus-lutheránus templomban pünkösdvasárnap 9 órától román, 10 órától anyák napi megemlékezéssel, szeretetvendégséggel egybekötött magyar, 12 órától német nyelvű istentiszteletet tartanak, mindhárom alkalommal úrvacsorához járulnak a hívek.
Elhunyt Kovács Etelka (84).
A fazekasvarsándi evangélikus-lutheránus templomban a pünkösdvasárnap 17 órakor kezdődő istentiszteleten anyák napi ünnepséget tartanak, utána szeretetvendégség. Ünnepi legátus Nánási Sámuel III. éves teológushallgató. Szombaton a kultúrotthonban pünkösdi bál, amelynek a bevételét a falunap költségeire fordítják.
Az arad-belvárosi baptista gyülekezetben pünkösdvasárnap a Szentlélek kitöltetéséhez kapcsolódó igehirdetések, költemények és kórusszámok hangzanak el. Pünkösdhétfőn 10, majd 18 órától folytatódnak az alkalmi szolgálatok. Az esti istentisztelet kedves eseménye lesz Kiss Zsuzsa és József újszülött gyermekének, Grétának a bemutatása. Az alkalom ünnepi szónoka ifj. Budai Lajos zilahi lelkipásztor.
Május 25-re a gyülekezetbe várják Jókai Anna Kossuth-díjas írónőt, a kortárs magyar irodalom kiemelkedő képviselőjét, aki vasárnap 2 előadást tart a gyülekezetben. A rendkívüli eseményre szeretettel várnak minden érdeklődőt.
A kisszentmiklósi baptista gyülekezetben pünkösdvasárnap az istentiszteletek 9, illetve 17 órakor kezdődnek. Pünkösd II. napján, a 10, illetve 17 órakor kezdődő istentiszteleteken Borzási Pál krasznai lelkipásztor szolgál.
Fehér
A nagyenyedi református egyházközségben elhunyt Gáspár Sándor (64).
A gyulafehérvári református egyházközségben pünkösd másodnapján a gyerekek anyák napi műsort mutatnak be.
Hunyad
A petrozsényi római katolikus egyházközségből 50 személy vesz részt ma a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Az elmúlt szombaton keresztelték Râbu Rebekát és Mocan Cornelia Irinát.
Az aninószai római katolikus leányegyházban jövő hétvégén kerül sor Ţâmpău Irinel (római kat.) és Petresc Silvia (ortodox) esküvőjére, illetve Alexandru nevű kisfiúk keresztelőjére.
A szászvárosi református egyházközségben az elmúlt héten ünnepelték meg az anyák napját. Vasárnap, pünkösd első napján 10 órától lesz istentisztelet és úrvacsoraosztás, kedden, pünkösd harmadnapján pedig szintén 10 órakor kezdődik az istentisztelet.
A kudzsíri református leányegyházban pünkösd első napján délben 1 órától lesz istentisztelet és úrvacsoraosztás, Tordoson hétfőn, pünkösd másodnapján 10 órakor, Lozsádon pedig szintén másodnap 12 órától tartják meg az ünnepi istentiszteletet és úrvacsoraosztást.
A vajdahunyadi református egyházközségben az elmúlt héten temették a 68 éves Balla Leventét.
A dévai római katolikus telepi egyházközségből 30 személy vesz részt ma a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Kedden, a Szent Antal kilenced keretében Tánczos Levente petrozsényi pap prédikál a telepi templomban. Jövő vasárnap, május 18-án elsőáldozás lesz.
Temes
Zarándoklat Máriaradnára
A Krassó-Szörény megyét, valamint részben a Mehedinţi megyei katolikus egyházközségeket magába foglaló hegyvidéki főesperesség lelkipásztorai és az ott élő hívek május
10-én, ma a máriaradnai kegytemplomhoz zarándokolnak. Az ünnepi szentmisét 11 órai kezdettel nm. és ft. Roos Márton megyés püspök celebrálja.
Folytatódik a világiak képzése
A temesvári Püspökség támogatásával a világi alkalmazottak és munkatársak számára elindított továbbképző tanfolyam újabb előadásaira kerül sor május 10-én, szombaton 9.30 órától a Gerhardinum Katolikus Líceumban. A kurzus témája ezúttal a szentmise és az Oltáriszentség. A keresztény élet forrását képező Eucharisztiáról és a közösen bemutatott szentmiseáldozat megtartó erejéről ft. Pălie Veniamin szörénybuzási, ft. Neagu Martin karánsebesi, ft. Sima Mihai orsovai plébános, valamint dr. Imogen Tietze, a lippai Hildegardis lelkigyakorlatos ház igazgatója értekezik.
Bérmálás a székesegyházban
Pünkösd vasárnapján immár hagyományos módon a temesvári székesegyházban részesülnek a bérmálás szentségében mindazok, akik lelkipásztoraik és hitoktatóik irányításával erre felkészültek. Idén 54 bérmálkozó vesz részt a dómban 10 órakor kezdődő szentmisén. Május 11-én, pünkösd vasárnapján a második szentséget nm. és ft. Roos Márton megyés püspök szolgáltatja ki a fiataloknak.
Főesperesi ülés Aradon
A marosi főesperesség lelkipásztorai és elöljárói május 13-án az arad-ségai plébánián találkoznak. A tavaszi ülés két fontos napirendi pontját a tanintézetekben folytatott hitoktatás, valamint gazdasági és adminisztratív témák képezik.
Ieremia Valahul ereklyéje Temesváron
A II. János Pál pápa által 1983-ban boldoggá avatott moldovai születésű egykori nápolyi ferences szerzetes, Ieremia Valahul ereklyéje május 13-án, kedden Temesvárra érkezik. Az erzsébetvárosi római katolikus templomban a hívek a következő program szerint járulhatnak az ereklyéhez:
Május 13-án, kedden 19 órakor az ereklye fogadása, azt követően szentmise. A templom 22 óráig marad nyitva.
Május 14-én, szerdán 7 órakor és 10 órakor szentmise, 17 órakor Ieremia Valahul életének ismertetése, 19 órakor szentmise, főcelebráns msgr. Böcskei László általános helynök. Gyónási lehetőség 10–12.15 óra és 14–22 óra között lesz.
Jubileumi orgonakoncert a dómban
Százéves a temesvári Szent György székesegyház orgonája. Ez alkalomból a temesvári Püspökség keretében működő egyházzenei hivatal jubileumi hangversenysorozattal készül. Az első orgonakoncertre május 15-én, csütörtökön 19.30 órai kezdettel kerül sor. Fellép Wolfgang Bretschneider németországi vendégművész, műsoron J. S. Bach, L. de Saint-Martin, F. Poulenc, C. Schumann művei szerepelnek. A belépés díjtalan.
A dettai római katolikus egyházközségben elhalálozott Schäfer Ecaterina (82).
A nagyszentmiklósi római katolikus templomban pünkösd vasárnapján 9 órakor német és román, 10.30 órakor magyar nyelvű szentmise, 12 órakor Nagyőszön, 16 órakor Máriaföldén, 17 órakor Nagykomlóson szentmise. Pünkösdhétfőn 10 órakor Sárafalván, 11 órakor Teremin, 12 órakor Nyerőn szentmise.
A gátaljai római katolikus egyházközségben elhalálozott Nagy Julianna (77), Blata Cristina (82).
A lugosi református egyházközségben elhalálozott Ferencz György (78).
Az igazfalvi református templomban megkeresztelték Daróczi Iana-Ilonát.
A végvári református templomban házasságot kötött Soós Sándor és Farkas Erzsébet.
Temesvár
A belvárosi római katolikus egyházközségben elhalálozott Topciov Rafael (82), Schuch Franz (77), Nagyiván Ilona (78).
A józsefvárosi római katolikus templomban megkeresztelték Konti Ákos Barnát, Voinescu Alesia Mihaelát, Szabó Zoltán Krisztiánt.
Az egyházközségben elhalálozott Rekk Terézia (88), Császár Magdolna (74), Sági László (64), Nestesoiu Geraldine Irén (69).
A belvárosi református templomban pünkösdvasárnap 9 és 11 órakor, pünkösdhétfőn 10 órakor istentisztelet.
Az egyházközségben elhalálozott Kelemen Zsuzsanna (86).
Az Új Ezredév református egyházközségben elhalálozott Lőrincz Erzsébet (64).
Az újkissodai református templomban pünkösdvasárnap 10 órakor istentisztelet úrvacsoraosztással, 15 órakor istentisztelet. Pünkösdhétfőn 10 és 17 órakor istentisztelet, Ötvösdön 15 órakor istentisztelet úrvacsoraosztással.
A vöröscsárdai református templomban pünkösdvasárnap 11 órakor istentisztelet úrvacsoraosztással és anyák napi műsor, pünkösdhétfőn 11 órakor istentisztelet.
Unitárius istentisztelet és úrvacsoraosztás lesz a temesvári evangélikus-lutheránus egyház imatermében (Russel tér 2. szám, a törvényszék közelében) pünkösd vasárnapján, 18 órától. Igét hirdet Buzogány Toma István, az új nagyváradi unitárius lelkész.
Az evangélikus-lutheránus templomban pünkösdvasárnap 10 órakor istentisztelet úrvacsoraosztással, magyar és német nyelvű igehirdetéssel, a gyermekek az édesanyákat is köszöntik. Pünkösdhétfőn 10 órakor istentisztelet.
A baptista imaházban pünkösdvasárnap 10 és 18 órakor Bayer György magyarországi meghívott lelkipásztor hirdet igét.















