Hétfõ, 2018. április 23., 22.38

Egyházaink hírei

„Így szól az Úr: az én gondolatom a béke és nem a pusztulás; hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket és hazavezetlek a fogságból, bárhol is éltek.”

(Jer. 29, 11–14)

 

Arad

 

Az arad-belvárosi katolikus templomban november folyamán sorra kerülő esti szentmiséken az elhunyt szeretteinkért imádkoznak.

 

Az arad-mikelakai katolikus templomban megkeresztelték Neagu Cristina Teodorát.

 

Az arad-belvárosi református gyülekezetben elhunyt Kisvárdai Irén (75) és Nagy Erzsébet (60).

 

A Mosóczy-telepi református templomban vasárnap 10, illetve 18 órától, míg a hozzá tartozó Németszentpéteren 15 órától istentiszteletet tartanak.

 

Az arad-gáji református gyülekezetben elhunyt Varaga Ferenc presbiter (75).

 

Az aradi evangélikus-lutheránus templomban vasárnap 10 órától magyar nyelvű istentiszteletet tartanak.

 

A simonyifalvi evangélikus-lutheránus templomban vasárnap 10 órától, a hozzá tartozó szapáryligeti templomban 15 órától kezdődik az istentisztelet.

 

Az arad-belvárosi baptista gyülekezet reggeli imaóráján Hőgye Lajos és Bátkai Tibor szólják az imára buzdító igét, majd az ifjú tehetség, Szűcs Dávid igehirdetése hangzik el.

Az esti szolgálatokat Kürti Csaba vezeti, igét hirdet Kiss József gyülekezeti szolgálattevő.

Vasárnap Simon András lelkipásztor vezetésével missziós csoport megy a szerbiai Vajdaságba. A kis csapat tagjaként a szolgálatokban részt vesz Csapó Mátyás és Kiss Viktor.

 

 

Hunyad

 

A dévai városi római katolikus egyházközségben ma temetik a 69 éves korában elhunyt Dobrei Horiát, és a 60 éves korában elhunyt Palkó Gergelyt. Jövő hétvégén, november 23-án zarándoklatot szerveznek Temesvárra, ahol a görög katolikus templomban medjugorjei tanúságtevők társaságában lesz egész éjjeli virrasztás. A dévai zarándokok útközben megállnak a máriaradnai kegytemplomnál is.

A szászvárosi református egyházközségben e vasárnapon délután 4 órától lesz istentisztelet, a tordosi leányegyházban reggel 10, Lozsádon délben 12 órakor kezdődik az istentiszteleti alkalom.

A petrillai római katolikus egyházközségben az elmúlt szombaton keresztelték Peteu Diana Izabellát.

A petrozsényi római katolikus egyházközségben a múlt héten temették Kormos Emiliát (sz. 1946), és Gerschner Gyöngyvért (sz. 1969). Ma köt házasságot Gartner Dovani és Geleţu Ionela.

 

 

 

Krassó-Szörény

 

A Resicabányai Havas Boldogasszony plébánia hírei

 

· Minden vasárnap 11 órától bérmálási felkészítőt tartunk német nyelven, a Katekétikai Központban és ifjúsági találkozót a plébánia nagytermében. Pénteken 18 órától román nyelven van bérmálási felkészítő.

·Vasárnap, november 18-án 11.45 órai kezdéssel imádkozni fogunk a háborúkban elesettekért a III-as számú temetőben (Munkásotthon), a repülősök sírjánál.

·Vasárnap minden szentmise után Szent Erzsébet-gyűjtést szervezünk az idős emberek számára. Az összegyűlt összeget a temesvári Egyházmegyei Caritashoz küldjük.

· Vasárnap 18.15-kor a felnőttek koordináló csoportjainak lesz a találkozója.

· Hétfőn 17.30-kor hálaadó szentmisét tartunk Szent Erzsébet tiszteletére, aki a Resicabányai Német Kultúra és Felnőttképzési Társulat védőszentje is, a társulat megalapításának 25. évfordulója alkalmával. A társulatot Ţigla Erwin-Josef alapította 1987-ben.

· Kedden 19 órakor a 18 éven felüli fiatalok számára lesz találkozó, a plébánia emeleti középső termében.

· Csütörtökön 18 órakor a Bérmálás szentségére készülő fiatalok szülei számára lesz találkozó.

· Pénteken 17 órakor Mama–Baba Klub lesz.

· Jövő vasárnap, november 25-én, a plébánia nagytermében felolvassuk a decemberi „Életigét”.

· December elsején a Hegyvidéki Főesperesség Ifjúsági találkozója lesz Nándorhegyen (Oţelu Roşu), az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása alkalmával. Megkérjük azokat a fiatalokat, akik részt szeretnének venni, hogy iratkozzanak fel a plébánián.

 

Pál József-Csaba főesperes-plébános

 

Temes

 

 

Lelkigyakorlat tanulóknak

A Gerhardinum Római Katolikus Líceum XII. A – román tannyelvű – osztályos növendékei november 16–18. között lelkigyakorlaton vesznek részt a Marienheim ifjúsági házban. A lelki programot ft. Kocsik Zoltán spirituális irányítja.

 

Asztalitenisz fiataloknak

A temesvári Püspökség keretében működő Egyházmegyei Ifjúsági Központ november 17-én, szombaton 10 órai kezdettel asztalitenisz bajnokságot szervez a temesvári plébániákon működő ifjúsági csoportoknak. A rendezvényt a Gerhardinum Katolikus Líceum tornatermében tartják.

 

Templombúcsú Parácon

A temesvár–szabadfalui plébániához tarozó paráci római katolikus közösség november 18-án, vasárnap ünnepli a templombúcsút. A szentmise 13 órakor kezdődik.

 

Búcsú Gátalján

A gátaljai római katolikus egyházközség november 19-én, hétfőn, Szent Erzsébet napján ünnepli a templombúcsút. Ft. Máthé Lóránd meghívására az ünnepi szentmisét 10 órai kezdettel ft. Máthé Zoltán temesvár-mehalai segédlelkész celebrálja.

 

 

 

Temes

 

A lugosi római katolikus egyházközségben elhalálozott Valent Piroska (76).

A zsombolyai római katolikus egyházközségben elhalálozott Jilkovski Letiţia (69).

A dettai római katolikus egyházközségben elhalálozott Harian Andrei (75).

Az újszentesi római katolikus plébánia nagytermében november 17-én, szombaton Erzsébet-napi bált tartanak.

A lugosi református templomban november 18-án idősek vasárnapja, 16 órától istentisztelet, szolgál a lugosi ifjúsági énekkar, ezt követően szeretetvendégség.

 

 

Temesvár

A belvárosi római katolikus egyházközségben elhalálozott Bodi György (79), Mihoc Dumitru (84).

A józsefvárosi római katolikus templomban megkeresztelték Marcus Eriket.

Az újkissodai római egyházközségben elhalálozott Pál István (72).

A szabadfalui római katolikus egyházközségben elhalálozott Bárány Profira (77).

A belvárosi református templom Újvárossy Ernő termében november 17-én, szombaton 11–13 óra között adventi vásárra való előkészületet tartanak.  Az egyházközségben elhalálozott Stoichina Matild (81).

Az Új Ezredév református templomban megkeresztelték Szeghalmi Erika Vettinát. Vasárnap a 10 órakor kezdődő istentiszteleten nt. Higyed István ny. lelkész hirdet igét.

Az újkissodai református gyülekezet a hét végén egy, a niederlausitzi egyházmegyéből érkező 8 tagú csoportot lát vendégül. Vasárnap a 10 órakor kezdődő istentiszteleten Uwe Peter Schmidt lelkipásztor, a csoport irányítója hirdet igét.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas