Egyházaink hírei

2018. október 25. 18:04 (csütörtök) /

„Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „A Fiam vagy, ma szültelek.” Másutt meg ezt mondja: „Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” Zsid 5, 5–6.

 

Arad

 

Az arad-belvárosi római katolikus templomban november 1-jén, csütörtökön, mindenszentek ünnepén 8 órakor német, 10.30 órakor plébániai nagymise magyar, 12 órakor román nyelvű szentmise. 16 órakor az Alsó- és a Felsőtemetőben is meg lesz tartva az elhunytakért végzett szertartás.

November 1. és 8. között teljes búcsú nyerhető az elhunytak részére.

A teljes búcsú elnyerésének a feltételei: temetőlátogatás, ima az elhunytakért, legyünk a kegyelem állapotában (szentgyónás, áldozás), ima a szentatya szándékára. November 2-án, pénteken, halottak napján: 7.30 órakor német nyelvű, 17 órakor magyar nyelvű, 18 órakor román nyelvű szentmise következik. Az első szentáldozásra felkészítő hittanórák november 3-án, szombaton 10 órakor kezdődnek. November 9-én, pénteken fogják meglátogatni a plébániához tartozó betegeket.

 

Az arad-ségai római katolikus templomban november 1-jén, mindenszentek ünnepén 8.30 órától magyar, 13.30 órától a tornyai temető-kápolnában, 16 órától a Felsőtemetőben a központi keresztnél magyar nyelvű szentmise az elhunytakért, az aradi templomban 18 órától hasonló szentmise. Az aradi templomban Hotea Alexandru házasságot kötött Stana Dorotheával. Megkeresztelték Dubcea Olivia Elenát.

 

Az arad-mikelakai római katolikus egyházközségben november 1-jén 8 órától Öthalmon, 10.45 órától Mikelakán kezdődik a szentmise. Ugyanaznap 15 órától az öthalmi, 16 órától a mikelakai temetőben emlékeznek meg az elhunytakról.

 

A kisiratosi temetőben mindenszentek ünnepén 16 órától emlékeznek meg az elhunytakról. Elhunyt Szécsényi Mária (87).

 

A nagylaki római katolikus egyházközséghez tartozó Nagyperegen mindenszentek ünnepén 15 órától szentmise, 16.30 órától a temetőben megemlékeznek az elhunytakról.

 

A kisjenői római katolikus egyházközségben mindenszentek ünnepén Simándon 15, Kisjenőben 16 órától emlékeznek meg az elhunytakról. Hasonló szertartás lesz halottak napján 16 órától Székudvaron, november 4-én Gyulavarsándon 15, Pélen 16 órától.

 

A simonyifalvi római katolikus templomban mindenszentek ünnepén 10 órától szentmise, 15 órától megemlékezés a temetőben. Halottak napján 8, 8.30, illetve 17 órától szentmise az elhunytakért.

 

November 1-jén, mindenszentek ünnepén Nagyiratoson 10 órától szentmise, Nagyvarjason 11.30 órától szentmise, utána a halottakról való megemlékezés a temetőben. Nagyiratoson a temetőben a halottakról való megemlékezés 15 órától kezdődik. November 2-án, halottak napján Nagyiratoson 10.00 órától szentmise a halottakért. November 4-én, vasárnap Kisvarjason a 12.30 órakor kezdődő szentmise után lesz a halottakért való megemlékezés a temetőben. Nagyiratoson elhunyt Süli Ibolya (70), Kisvarjason pedig Kiss Aranka (81).

 

A szentannai római katolikus egyházközségben mindenszentek ünnepén 9 órától a komlósi, 10 órától a szentannai templomban lesz szentmise, majd 15 órától a komlósi, 16 órától a szentannai temetőben emlékeznek meg az elhunytakról.

 

Az arad-belvárosi református gyülekezetben vasárnap 10, illetve 18 órától istentisztelet, majd bűnbánati hét kezdődik a reformáció emlékünnepe alkalmából. A bűnbánati alkalmak naponta 17 órakor kezdődnek. Október 31-én 10, illetve 17 órától istentisztelet. Elhunyt Antal Judit (82) és Novotni Mária Eszter (96).

 

A Mosóczy-telepi református gyülekezetben szombaton 12 órától gyermek-istentisztelet, 14 órától vallásóra, 17 órától ifjúsági bibliaóra. Vasárnap a 10 órakor kezdődő istentisztelet után szeretetvendégséget adnak az idős magányosok részére, 18 órától istentisztelet.

 

A nagyzerindi református gyülekezetben a vasárnap 10.30 órakor kezdődő istentiszteleten úrvacsorát vesznek a reformációra és az újborra. Az alkalommal leteszi az esküt az újan megválasztott presbitérium. A gyülekezetben bűnbánati hét van szombatig.

 

Az aradi evangélikus-lutheránus egyházközség vezetősége szeretettel és tisztelettel meghívja 2018. október 27-én, szombaton 12 órai kezdettel, az Aradon sorra kerülő reformációi ünnepélyre és hálaadó istentiszteletre, melynek keretében hálát adunk az aradi evangélikus-lutheránus Vörös-templom belső, és a Luther-palota külső homlokzatának felújításáért. Ugyanakkor ünnepi közgyűlés keretében sor kerül Jakab István lelkipásztor gyülekezetbe történő beiktatására. A hálaadó istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán püspök hirdeti Isten igéjét. A lelkészi iktatást Fehér Attila esperes végzi. Vasárnap 10 órától magyar, 11.30 órától német nyelvű istentiszteletet tartanak, csütörtökön 17 órától bibliaóra.

 

A fazekasvarsándi evangélikus-lutheránus gyülekezetben vasárnap 11 órától istentisztelet. Október 31-én 11 órától reformációi istentisztelet, november 1-jén, 15 órától a temetőben megemlékeznek az elhunytakról. A helybeli templom kritikus állapotba került. A 110 év után életveszélyessé vált templomtorony felújításának a költségei meghaladják a gyülekezet anyagi lehetőségeit, ezért támogatásokat köszönettel elfogadnak. Érdeklődni lehet, bővebb tájékoztatóval szolgál a 0257/377-056-os telefonszámon Kalit Eszter lelkésznő. Bankszámlaszámuk RO48BTRL00201205A18278XX (Banca Transilvania). „Donație pt. reparații biserică“ megjegyzéssel lehet pénzadományokat küldeni. A jövő nemzedékek nevében is, minden támogatást megköszönnek, Isten gazdag áldását kérik a támogatókra.

 

A simonyifalvi evangélikus-lutheránus gyülekezetben ma kátéóra 15.30 órától, 17 órától tiniklub. Szombaton 9.30 órától kátéóra, vasárnap 10 órától istentisztelet Simonyifalván, 15 órától Apatelken, 17 órától Pankotán. Október 31-én Simonyifaslván 17 órától reformációi ünnepség.

 

Az arad-belvárosi baptista gyülekezet közössége tartalmas hétvége előtt áll. Szombaton délután 15.30 órától Novák Zsolt székelyföldi evangélista lelkipásztor tart hitmélyítő előadást. Ezt követően szeretetvendégség keretében testvéri-baráti beszélgetésre kerül sor, majd 18 órától evangelizációs istentisztelettel zárul a szombati alkalom. Vasárnap, a reggeli imaórán Kiss József és Ilyés Lajos szolgálata buzdít hálaimára baptista hitelődeinkért. Ezt követően 10 órától igehirdetéssel egybekötött hitvalló bemerítéses istentiszteletre kerül sor. Az alkalmi igei üzenetet Novák Zsolt lelkipásztor szólja. A délutáni istentiszteleten, amely ez alkalommal 17 órakor kezdődik, a vendég igehirdető az emberi élet legfontosabb céljáról: az üdvösség elnyeréséről szól az igehallgatók számára. A helyi gyülekezet, Jézus Krisztus misszióparancsának eleget téve, felekezettől függetlenül mindenkit szeretettel vár.

 

Hunyad

21. Dávid Ferenc-emlékzarándoklat Déván

Idén 21. alkalommal kerül megszervezésre Déva várában a Dávid Ferenc-emlékzarándoklat, melynek során a résztvevők együtt imádkoznak és leróják kegyeletüket az egyházalapító unitárius püspök emléke előtt. Az ODFIE (Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet) szervezte zarándoklat november 10-én délben 13 órakor kezdődik Déva várának tövében, a felvonó első állomásánál, ahol nt. Kovács István közügyigazgató mond imát. 14 órakor a vár belső udvarában veszi kezdetét az ünnepi istentisztelet, melyen lelkészek, teológiai hallgatók és világi egyletesek végeznek szolgálatot. 15 órakor köszöntőbeszédet mond Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök, illetve további meghívottak. 15.20 órakor kerül sor a koszorúzásra, gyertyagyújtásra, majd a zarándokok levonulnak a dévai unitárius imaházba, illetve az ezzel szemben található Melite Református Gyülekezeti Házba, ahol teával, aprósüteménnyel várják őket. A szervezők a zarándokok figyelmébe ajánlják a dévai Bethlen-kastélyban (Magna Curia) szombaton 10 és 18 óra között megtekinthető kiállítást az unitarizmus múltjáról, jelenéről. A zarándoklatról az MTVA felvételt készít, melyet november 25-én déli 12 órától lehet megtekinteni a Duna Televízió adásában.

A dévai telepi római katolikus egyházközségbenminden kedden este 19.30 órától a Szent Antal Közösségi Házban felnőtt katekézist tartanak, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. Októberben, Szűz Mária hónapjában hétköznapokon, a szentmisék előtt negyven perccel kezdik az októberi ájtatosságot.

A dévai városi római katolikus egyházközségbene héten temették a 60 éves korában elhunyt Klein Mária Magdolnát. November 1-jén délután 17 órakor kezdődik a szertartás a városi temetőben.

A piski római katolikus egyházközségbennovember 1-jén délután 14 órától lesz szertartás a temetőben.

A csernakeresztúri római katolikus egyházközséghívei dévai, piski és székelyföldi hívekkel együtt zarándokoltak a múlt napokban Medjugorjéba, megemlékezve 1956. október 23-ról. Október 20-én keresztelték Kelemen Erika Imen Máriát. Folyamatban van a templom belső felújítása. Jelenleg a szentély falburkolatát cserélik le. November elsején délután 16 órától lesz szertartás a temetőben.

A piski református egyházközségben október 28-án vasárnap 12 órától ünnepi istentiszteletet tartanak, melynek keretében hálát adnak az idei templomfelújítási munkálatokért. Az alkalmon vendégkórus is fellép.

A vajdahunyadi református egyházközségben e héten temették Svinicsán Rozáliát. 

A dévai református egyházközségben vasárnap úrvacsoraosztás lesz a reformáció ünnepe alkalmából. November 4-én a délelőtti istentiszteleten Ferenczi Miklós nyugalmazott lelkipásztor hirdet igét. Az istentiszteletet követően (déli 12 órától) a Melite Gyülekezeti Házban kerül sor a Gy. Szabó Béla-kiállítás megnyitójára. Szintén november 4-én délután 19 órától ifjúsági istentiszteletet tartanak.

 

 

 

Temes

Requiem a székesegyházban

Mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából november 3-án, szombaton 7.15 órai kezdettel Excellenciás Pál József Csaba megyés püspök rekviemet celebrál egyházmegyénk elhunyt főpásztorai, lelkipásztorai és hívek lelki üdvéért. A szentmisét követően a Főpásztor a jelenlévők kíséretében levonul a székesegyház kriptájába, ahol imádkozik az elhunytak lelki üdvéért.

 

Ifjúsági szentmise

A temesvár-erzsébetvárosi római katolikus templomban november 4-én, vasárnap 18 órakor ifjúsági szentmisét celebrálnak. Folytatva az előző évek hagyományát, az erzsébetvárosi templomban minden hónap első vasárnapján délután 6 órai kezdettel ifjúsági szentmise lesz.

 

Továbbképzés a Marienheim Házban

A Temesvári Püspökség, valamint az annak keretében működő Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezésében a temesvári Marienheim ifjúsági házban november 5–7. között az egyházmegyei ifjúsági pasztorációban tevékenykedő lelkipásztorok és szerzetes nővérek számára továbbképző tanfolyamra kerül sor. A megtartandó kurzus célja elsősorban a plébániákon folyó ifjúsági munka átfogóbb megszervezése, koordinálása. A tanfolyam előadásait Laslău Andrei SDB szaléziánus szerzetes tartja. A kurzus november 5-én, hétfőn 17 órakor kezdődik és 7-én, szerdán délben zárul.

 

Ad limina látogatás Rómában

November 5–11. között Excellenciás Pál József Csaba megyés püspök a Romániai Püspökkari Konferencia többi tagjával együtt ad limina látogatást tesz a Vatikánban. Az ad limina látogatásra ötévente kerül sor, amely alkalomból a jelen lévő püspökök beszámolnak az általuk irányított egyházmegye általános helyzetéről és az ott folyó különböző tevékenységekről. Ugyanakkor lehetőség nyílik a Ferenc pápával való személyes találkozásra is.

 

A temesvár-józsefvárosi plébánia hírei

·       Október 23-ától kezdődően 18.00 órától újraindult a felnőtt hittan román nyelven a temesvár-józsefvárosi plébánia közösségi termében. A következő hét alkalommal, vagyis október 30-án, november 6-án, 13-án, 20-án és 27-én, valamint december 4-én és 11-én a tízparancsolat tanítását mélyíthetik el a résztvevők. Az előadásokat ft. Szilvágyi Zsolt pasztorációért felelős püspöki helynök, ft. Szabó Tibor egyházmegyei ifjúsági lelkész és  Tari M. Böbe schönstatti nővér tartja.

·       November folyamán a vasárnapi szentmisék keretében tematikus szentbeszédek hangzanak el a négy sarkalatos erényről: okosság, erősség, igazságosság és mértékletesség. A szentmisék programja a következő: 9 órakor román nyelven, 10 órakor német nyelven és 11.30 órakor magyar nyelven.

 

 

A lugosi római katolikus egyházközségben elhalálozott Gruszlitz Tiberiu Ludovic (53), Ciochină Terezia (66), Hallabrin Valter Oto (81).

A nagyszentmiklósi római katolikus templombanmegkeresztelték Wolf Lucas Eduard Andreit, Ghilezan Vladot. Házasságot kötött Madár Ioan Ciprian és Sâna Rozalia Marcela, Ghilezan Gabriel és Petcov Andreea. Az egyházközségben elhalálozott Enyeg József Attila (59), Schreyer Tiberiu (48).

 

Az óteleki római katolikus egyházközségben elhalálozott Szabó László (51).

Az újszentesi római katolikus egyházközségben elhalálozott Vigh Imre (74).

A lugosi református templomban vasárnap 10 órakor istentisztelet úrvacsoraosztással, szerdán, a reformáció emléknapján 17 órakor istentisztelet.

Az igazfalvi református egyházközségben november 3-án, szombaton 13 órakor Facsádon, 14 órakor Begamonostoron és 15 órakor Igazfalván a temetőben megemlékezés. Az egyházközségben elhalálozottMészáros Erzsébet (72).

 

 

Temesvár

A belvárosi római katolikus templomban megkeresztelték Bereș Eveline Nataliát. Az egyházközségben elhalálozott Kőmíves István (82), Boca Maria (77).

A gyárvárosi római katolikus templomban megkeresztelték Todea Cristea Anát, Ardel Amont, Valicek Sarát.

Az erzsébetvárosi római katolikus egyházközségben elhalálozott Pálfi Valentin (70).

Az újkissodai római katolikus templomban megkeresztelték Peptu Todon Cristiant. Házasságot kötött Géczi Gabriel és Motea Laura Maria. Az egyházközségben elhalálozott Halmai Borbála (85), Fischer Ecaterina (88), Irán Irina (76), Palócz János (86), Lindemann Jacob (88).

A szabadfalui római katolikus templomban megkeresztelték Tapia-Racociano Franco Raul-Eliast. Az egyházközségben elhalálozott Galici Ludovic (69), Poiana Constantin (88).

A belvárosi református templombanvasárnap 10 órakor istentisztelet úrvacsoraosztással. Házasságot kötött Kató Károly Alpár és Pârvulescu Ana Violeta. Az egyházközségben elhalálozott Trausch Vilmos (84), Arany János Tibor (77), Gagyi Ioan (66).

A baptista imaházban vasárnap 18 órakor hálaadó jellegű istentisztelet.

November 15-én, a magyar szórvány napján az evangélikus-lutheránus templomban ökumenikus istentiszteletre kerül sor, amelynek keretében a reformáció 500. évfordulója alkalmából emléktáblát lepleznek le. Fellép a temesvár-belvárosi református templom Szabolcska Mihály énekkara, majd dr. Kovács László Attila nyíregyházi evangélikus lelkész orgonakoncertjére kerül sor.

 

Hozzászólások