Szombat, 2018. szeptember 22., 04.32

Egyházaink hírei

 
 
2018. július 27., 04.00
Péntek
Arad


Az arad-belvárosi római katolikus templomban augusztus 1-jén, szerdán az esti szentmise után nyitjuk meg a porciunkula-búcsút. Ebből az alkalomból teljes búcsú nyerhető augusztus 2-án éjfélig a szokásos feltételek mellett (gyónás, áldozás, ima a Szentatya szándékára). Csütörtökön az esti szentmise után énekes vesperást végeznek a templomban. Augusztus 3-án, pénteken látogatják meg a plébániához tartozó betegeket.

A kisiratosi római katolikus egyházközségben elhunyt Almási István (74).

A nagyiratosi római katolikus templomban szombaton 18 órától a felnőtté válásukat ünneplő 18 évesekért lesz ünnepélyes szentmise. Azt követően a helyi kultúrotthonban folytatódik az ünnepség a hagyományos 18 évesek báljával, amelyre mindenkit szeretettel várnak.

A majláthfalvi római katolikus egyházközség köztiszteletben álló plébánosát, ft. Miklós Csabát 50. születésnapja alkalmából tisztelettel és szeretettel köszönti édesapja és a hívek.

Az arad-belvárosi református templomban szombaton 15 órakor keresztelik meg Demeter Ciprian és Gáll Tünde Demeter Dávid nevű gyermekét. Vasárnap a templomban 10, illetve 18 órától istentiszteletet, csütörtökön 18 órától bibliaórát tartanak.

Az aradi evangélikus-lutheránus templomban a vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteleten nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész hirdet igét.

A fazekasvarsándi evangélikus-lutheránus templomban vasárnap az istentisztelet 11 órakor kezdődik.

Az arad-belvárosi baptista gyülekezet vasárnap reggeli imaóráján a hívek azért imádkoznak, hogy életükkel Jézusra irányítsák az emberek figyelmét. Az igét Kürti Mihály és ifj. Ilyés Lajos szólja. Ezt követően „Én vagyok, akit kerestek” címmel Szűcs János igehirdetésére kerül sor. Az esti istentiszteleten az igei üzenet a bibliai Jób tanulságos életének utolsó mozzanatát világítja meg. Az alkalmi szolgálatokat Hegyi Dénes vezeti.
A délután folyamán kis missziós csoport látogatja meg a pécskai gyülekezetet, amelynek keretében Gali Erzsébet és Kiss Lujza szolgálatára is sor kerül.


Hunyad

A dévai telepi római katolikus egyházközségben kedden ünnepélyes szentmisét mutatott be a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye három újmisés papja: Tuzson Attila, Czele József és Pecsmán Viktor. A  telepi temetőben folyamatban van a víz bevezetése, a külön férfi és női illemhely elkészítése. A munkálat előrehaladását adományokkal lehet támogatni. Az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója – P. dr. Orbán Szabolcs OFM rendtartományfőnök – és Főegyházmegyénk érseke –, Exc. és ft. Msgr. dr. Jakubinyi György – előzetes egyeztetés eredményeként, folyó év augusztus 1-jétől a brádi plébániát a hozzá tartozó filiákkal együtt a dévai Szent Antal- plébániára bízták. Ezért augusztus 1-jétől a dévai szentmisék időbeosztása változni fog, hogy az itt szolgáló lelkészek a további 4 filiát is el tudják látni. A vasárnapi és főünnepi szentmisék új időbeosztása a következő lesz: reggel fél 8-tól magyar nyelvű szentmise, délelőtt 9 órától román nyelvű szentmise, délelőtt fél 11-től magyar nyelvű szentmise. A vasárnapi és ünnepnapi esti szentmisék elmaradnak! A hétköznapi reggeli szentmisék fél 8-tól lesznek.
A plébánia és az RMDSZ Dévai Nőszervezetének szervezésében július 30–31-én közösségi napot tartanak a plébánián, melynek keretében mindkét napon 11 és 17 óra között kézművesfoglalkozás lesz (dobozdíszítés, nemezelés, gyöngyfűzés, ragasztás, varrás…) a gyermekek számára. Augusztus elsején pedig 11 órától biciklitúrát szerveznek a marosnémeti Gyulay-kastélyhoz.

A dévai városi római katolikus egyházközségben e héten temették a 65 éves korában elhunyt Bozdog Ioant.

A petrozsényi római katolikus egyházközségben szombaton 13 órakor keresztelik Pap Iulia Carlát.

Az aninószai római katolikus egyházközségben e héten temették a 83 éves korában elhunyt Szőcs Ferencet.

A dévai református egyházközség fiataljainak jelentkezését várják az augusztus 14–18. között Nagyenyeden megrendezésre kerülő Válts irányt! IKE-fesztiválra.
 
Temes

Templombúcsú Varjason
A perjámosi római katolikus közösséghez tartozó Varjason július 28-án, szombaton ünneplik a templombúcsút. A szentmisét 12 órai kezdettel ft. Kozovits Attila perjámosi plébános mutatja be. Az ünnepségen részt vesz a németországi Banatschwäbische Blasmusik.

Zarándoklat Máriaradnára
Augusztus 2-án, a porciunkula ünnepén a temesvári egyházmegye területén élő, valamint az időközben külföldre települt német nemzetiségű hívek és leszármazottjaik zarándokolnak a máriaradnai bazilikához. Ez alkalomból augusztus 1-jén, szerdán a temesvári Szent György-székesegyházban 19.30 órai kezdettel koncertet tartanak, fellép Wilfried Milch (bariton), Alexandra Guțu (gordonka), dr. Franz Metz (orgona).
Augusztus 2-án a máriaradnai bazilikában az ünnepi szentmisét 11 órakor Excellenciás Roos Márton temesvári püspök, apostoli kormányzó celebrálja. A szentmise zenei szolgálatát az augsburgi Musikkapelle Banater Schwaben végzi Werner Zippel vezényletével, orgonán közreműködik dr. Franz Metz bánsági származású, jelenleg Németországban élő orgonaművész. Ezt követően keresztúti ájtatosság lesz, és a résztvevőknek alkalmuk nyílik megtekinteniük a radnai kolostormúzeumot. Délután 4 órakor orgonakoncert a bazilikában Wilfried Milch (bariton), Alexandra Guțu (gordonka), dr. Franz Metz (orgona) közreműködésével.
Ugyancsak a zarándoklat alkalmából augusztus 3-án, pénteken a nickyfalvi római katolikus templomban 20 órai kezdettel koncertezik Wilfried Milch (bariton), Alexandra Guțu (gordonka), dr. Franz Metz (orgona) és Johann Fernbach (hegedű). Műsoron Bach, Mendelssohn, Liszt, Pogatschnigg, Heller, Ranftl, Gounod, Guilmant zeneszerzők művei szerepelnek. A belépés díjtalan, a résztvevők adományaikkal támogathatják a helyi közösséget.
A koncertet megelőzően, a délutáni kulturális és lelki program keretében a résztvevők felkeresik a temetőt, ahol sor kerül a fel-
újított temetőkápolna megáldására. Augusztus 4-én, szombaton, a templombúcsú alkalmából ft. Barazsuly István SDS celebrál szentmisét.

Temesvár
A gyárvárosi római katolikus templomban megkeresztelték Oană Alexandrut. Az egyházközségben elhalálozott Saraiani Maria (87), Procs Maria (75).

Az újkissodai római katolikus templomban megkeresztelték Petrușca Iosef-Christiant, Gézi Anasztázia Máriát. Az egyházközségben elhalálozott Poszert Margareta (86), Mușat Elisabeta (61).

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'