Fogadalmi körmenet Arad-belvárosban

Írta:
2017. június 18. 17:39 (vasárnap) /

Az arad-belvárosi katolikus templomban tegnap 9 órától megtartott szentmise után került sor arra a fogadalmi körmenetre, amit őseink az 1768-as pestisjárványtól történt megszabaduláskor fogadtak meg. A szemerkélő eső ellenére mintegy 200 aradi vonult Matekovits Mihállyal az élen az Ungureanu Attila által hordozott, felkoszorúzott feszület nyomában. Amint a színház felé haladva a Szentháromság-szoborhoz értek, Huszka György testvér tömjénfüsttel illette az oltáriszentséget hordozó p. Blénes Róbert plébánost, minorita hátfőnököt, aki az oltáriszentséget a szobor felé emelte. Ezt követően, a Tankó László karnagy vezette templomkórus pallérozott énekei, a hívek imái, a le nem állított járműforgalom közepette elvonultak a színházig, majd vissza a templomba. Annak a bejáratától p. Blénesi Róbert a négy égtáj felé emelve az oltáriszentséget, megáldotta a híveket és a várost, amelynek vezetőségét, mint rendszeresen, ezúttal is Bognár Levente aradi alpolgármester képviselte, aki telefonon számon kérte a Helyi Rendőrség parancsnokától a járműforgalom leállításának a kimaradását, noha a szervezők a körmenet idejére írásos engedéllyel rendelkeztek. Mint később kiderült, félreértés történt, mert a közlekedési rendőrségnek kellett volna leállítania a forgalmat.

Szerencsére nem történt baleset, és az aradiak azzal a felemelő érzéssel távozhattak otthonaikba, hogy szemerkélő esőben, a járműforgalom közepette is eleget tettek az őseik által felvállalt fogadalomnak.

Hozzászólások