JelenHaz
Szombat, 2019. december 07., 21.57
Negyedszázados jubileum az evangélikus templomban

„Isten matematikája másként működik”

A temesvári Muslicák férfikórus szolgálata, Fazakas Csaba lelkipásztor vezényletével  (Pataki-fotók)
A temesvári Muslicák férfikórus szolgálata, Fazakas Csaba lelkipásztor vezényletével (Pataki-fotók)

„Örülök annak, hogy Isten Szentlelke lehetővé tette számomra, hogy szórjam az ige magvát ebben a gyülekezetben 25 esztendőn keresztül. Lehet, hogy némely mag az útfélre esett, és, eltaposták az emberek vagy felkapkodták az égi madarak. Lehet, hogy némelyik köves földre hullott és kiszáradt, és lehet, hogy némelyik tövisek közé esett és azok felnövekedve megfojtották azt. De biztos vagyok benne, hogy sok mag hullott a jó földbe, és százszoros termést hozott. Ez számomra nagy öröm, és hálás vagyok Istennek érte. Pontosan ezért hirdetjük ebben a gyülekezetben az igét négy nyelven, hogy lehetőleg termő talajra hulljon.”

Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkipásztor igehirdetéséből idéztünk, aki 2019. november 22-én jubileumi istentisztelet keretében adott hálát a Jóistennek a temesvári evangélikus gyülekezet szolgálatában eltöltött 25 esztendőért. A temesvári evangélikus templomban sorra került örömteli, teltházas eseményen  részt vettek a történelmi egyházak képviselői, közéleti személyiségek, a gyülekezet magyar, német, szlovák és román nemzetiségű tagjai, barátok, ismerősök. Az ünnepelt lelkipásztort az evangélikus lelkész kollégák részéről Bobcok Ludovic nagylaki esperes, a római katolikus paptársak nevében Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, a református lelkipásztorok képviseletében Szoboszlai-Gáspár István mezőtelegdi lelkipásztor, valamint Farkas Imre temesvári RMDSZ-es alpolgármester és Marossy Zoltán Temes Megyei RMDSZ-elnök köszöntötték.

A 25 éves jubileum alkalmából a temesvári evangélikus gyülekezet, szerető családja és a temesvári magyar közösség körében eltöltött negyed évszázad történéseiről nyilatkozott Kovács Zsombor lelkipásztor a Nyugati Jelen riporterének.

– Az erdélyi magyar értelmiségiek közül sokan száműzetésként élik meg a temesvári szórványba való kihelyezést. Önök milyen fogadtatásban részesültek a Bánság fővárosában?

– Temesvár nagyon befogadó városnak tűnt a kezdetektől fogva. Úgy indult a dolog, hogy átmeneti időre jövünk ide, feleségem, Ibolya két évre volt ide kihelyezve, az én kihelyezésem ugyan meghatározatlan időre szólt, de a gyülekezetet csak 7 év után sikerült meggyőzöm, hogy megválasszanak lelkipásztoruknak. Szeretettel fogadtak Temesváron, de ehhez hozzátartozik, hogy a feleségem temesvári, ő itt végezte el a magyar líceumot, az osztálytársai között azért elég sokan még itt vannak. Ibolya nem volt itt ismeretlen, engem pedig befogadtak. Három gyerekünk van, mind a három a magyar iskolába járt, ezáltal a szülői közösségben is megtaláltuk a hangot a különböző korosztályú szülőkkel. A kezdettől fogva jártunk színházba, ott megismerkedtünk azzal a 200-300 magyar emberrel, akiket 25 év után is viszontlátok minden kulturális eseményen.

Mekkora és milyen összetételű gyülekezet fogadta 1994-ben Temesváron az új evangélikus lelkipásztort?

– A gyülekezet lélekszámáról azt kell tudni, hogy a II. világháború előtt 3000 lelkes gyülekezet volt a temesvári, a legnagyobb evangélikus gyülekezet az országban. A világháború alaposan megtizedelte a gyülekezetünket, a háború után 400-500-an lehettek, a többségük orosz fogságból, Szibériából jött haza. A gyülekezet gerince mindig is német ajkú volt, a kivándorlások miatt lecsökkent 150 lelkesre az 1980-as évek végére. 1990-ben sokan beiratkoztak egyházunkba, megduzzadt a gyülekezet, de a többség csak azért, mert ki akart vándorolni Németországba. 1994-re, amikor idejöttem, már lejárt a lelkesedés, stabilizálódott a lélekszám és sajnos azóta is stabilan csökken. 180 lelkes volt a gyülekezet, amikor idejöttem, és azóta eltemettem 238-at! A 25 év alatt gyakorlatilag 60 emberrel többet temettem, mint ahányan 1994-ben voltunk és még most is vagyunk több mint 100-an – Isten matematikája másként működik!

Ami a gyülekezet nemzetiségi összetételét illeti, a templomba járók 70%-a magyar vagy ért magyarul. Az idős temesváriak körében természetes a többnyelvűség, a volt felügyelőnk apukája szerb, anyukája német volt és ezek mellett tökéletesen beszélt magyarul és románul. Három éve tartunk rendszeresen román nyelvű istentiszteletet, de már vagy 10 éve jelentkezett erre az igény. Ebben a gyülekezetben 4 nyelven hirdetjük az igét, nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük azokat, akik jönnének, de nem jönnek, mert nem értik az istentisztelet nyelvét. Az egyházadót fizető tagságunk átlagosan 120 körül van, közülük 20 a román, a többi magyar és német fele-fele arányban. Sok az idős egyháztagunk, különösen a német ajkúak, sokan közülük, ha akarnának se tudnának már eljönni a templomba. Őket otthon látogatom, vannak néhányan, ahova rendszeresen viszek havonta úrvacsorát, mert nem tudnak már templomba jönni.

– Milyen állapotban volt a templom és a parókia, amikor Önök ide érkeztek?

– Katasztrofális állapotban volt mindkettő, gyakorlatilag a 25 év folyamatos tatarozással telt! Az elején fizikailag is nagyon kivettem a részem a munkából,

de fiatal volt presbitérium is, ők is sokat dolgoztak. Legelőször a templomtetőt cseréltük, utána a parókiának a cserépfedését, ebben is sok közmunka volt. A templombelső tatarozásához több mint 600 óra közmunkával járult hozzá a gyülekezet! Az oltár aranyozását saját kezükkel, pemzlikkel a híveink létráról festették újra.

– Mit sikerült megvalósítani a negyed évszázad alatt a templom- és a parókia-felújításból?

– Ami megvalósult: tataroztuk a templomot belül, kicseréltük a teljes tetőzetét a templomnak és a parókiának, tataroztuk a parókiát kívül (az utcafrontot). Ezután tataroztuk a templomot kívül, kicseréltük a torony teljes tetőszerkezetét, ami a kupola alatt volt, a teljes bádogfedést is kicseréltük, illetve tavalyelőtt felszereltük a díszkivilágítást. Ezek már a polgármesteri hivatal segítségével történtek, amióta magyar alpolgármestere van Temesvárnak, azóta kapunk a várostól támogatást! Azelőtt is minden évben pályáztam, de hiába, leseperték az asztalról a pályázatunkat. Nemcsak az evangélikus egyház, hanem a többi történelmi egyházunk is érzi, hogy magyar alpolgármestere van a városnak. A parókiát is városi támogatással tudtuk befejezni (miután 5 évig állt), a templom díszkivilágítását is a polgármesteri hivatal finanszírozta, és ezért nagyon hálásak vagyunk.

– Milyen elégtételt nyújthat a tiszteletesnek egy ilyen kis gyülekezet szolgálata?

– Elégtételt jelent, például, ha sikerül 10 gyereket összeszedni a karácsonyi ünnepségre. Az már elégtétel. Ebben a feleségem, Ibolya is segít, mert az ő vöröscsárdai református gyülekezetében is van egy pár gyerek, 4-5 mindig eljön a karácsonyi meg az anyák napi műsorra hozzánk. De olyan is volt, hogy mi a saját gyülekezetünkből összeszedtünk 10 gyereket, de erről azt kell tudni, hogy a tíz gyereknek 70%-a román családból van... Se magyarul, se németül nem tudnak. A román gyülekezetünk fiatal emberekből áll, kicsi gyerekekkel, a legutóbbi román istentiszteleten 5 kisgyerek volt, ilyet a magyar-német istentiszteleten nem láttam legalább 15 éve. Ezzel a ténnyel szembe kell nézni, az igét hirdetni kell, az embereket Isten felé kell vezetni. Ha az úristen úgy akarja, hogy románul, akkor románul kell ezt megtenni.

– Egyszer sem gondolt arra, hogy nagyobb kihívást jelenthet az Ön számára egy nagyobb erdélyi gyülekezet szolgálata?

– Kétszer volt komolyabban szó arról, hogy elmegyünk. Mind a kétszer azért, mert itt már nem éreztem kihívásnak ezt a kicsi gyülekezetet. Az elején kihívás volt a soknyelvűség miatt, de most már románul is szinte úgy prédikálok, mint magyarul. Szerettem volna egy magyar evangélikus gyülekezetbe elmenni, hogy újra tarthassak az elejétől a végéig magyarul istentiszteletet – ez 25 év alatt nem történt meg Temesváron egyszer sem!

Volt egy időszak, amikor az aradi lelkész Brazíliában volt és én helyettesítettem. Aradon nekem az tetszett nagyon, hogy magyarul lehetett tartani az istentiszteletet, nem kellett semmilyen más nyelven beszélni. Utána hívtak az aradiak, de ott tisztázatlan volt a helyzet, hogy lesz-e parókia, lesz-e templom, végül itt maradtunk. Amikor a szülővárosomban, Brassóban nyugdíjba készült a lelkész, megkérdezett engem, nem akarok-e Brassóba menni? Mentem volna, de a családból én voltam az egyetlen, aki menni akart. A gyerekek már itt születtek, nem akarták itthagyni az iskolát, a barátokat, a feleségemnek itt volt munkahelye, őt is megszerette a vöröscsárdai gyülekezet. Végül oda se mentünk, most már nem nagyon akarunk elmenni. Szegény édesapám mindig azt mondta: fiam, ha valamerre menni kell, akkor ne keletre menj. Azon is gondolkodtunk, hogy milyen lenne Magyarországon kipróbálni, pár kollégánk elment és ott jól érzik magukat. Ameddig van gyülekezet Temesváron, most azt mondom, hogy itt maradunk. Azt nem tudom, hogy lesz-e még gyülekezet, ha elérem a nyugdíjkort esetleg, ezt a Jóisten tudja egyedül. A mi dolgunk az, hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt, hogy legyen gyülekezet! Van szép templom, van szép parókia, most már csak meg kell tölteni valahogy élettel!

– Az evangélikus templom már több mint egy évtizede a Temesvári Régizene Fesztivál hagyományos színhelye. Miért éppen az Önök templomában tartják ezt a fesztivált és mit jelent az evangélikus gyülekezet számára?

– Nagyon örülünk annak, hogy most már 14. alkalommal megtartottuk a Banatul Filharmónia szervezésében a Régizene Fesztivált. Azért szervezik nálunk, mert a templomunknak nagyon jó az akusztikája, a fesztivál 120-140 fős közönsége jól elfér benne, nálunk nagy az oltártér, ott meg jól elférnek a zenészek. Próbálták nagyobb templomban is megszervezni a fesztivált, de a régi zenét nem lehet kihangosítani, mert elvész a középkori hangszerek hangzásának a finomsága, a mi kis templomunk mérete éppen megfelelő. A temesvári Filharmónián belül van egy csoport, akik ezt a fesztivált szervezik a világ minden pontjáról érkező híres meghívott művészekkel. Ennek nagyon örülünk, mert egyre többen tudják, hogy hol van az evangélikus templom, a taxisofőröktől elkezdve a zeneértő közönségig, ez köszönhető a zenei napoknak is. Nagyon remélem, hogy jövőre lesznek olyan pályázati lehetőségek, akár a városnál, akár a megyénél, hogy az orgonánkat is fel tudjuk újítani. A mienk is egy Wegenstein-orgona, 1901-ből, ahhoz hasonló, amilyen a Millenniumi templomnak van, csak sokkal kisebb. Ha nekik sikerült restaurálni az orgonát, miért ne sikerülhetne nekünk is?

– Milyen tervekkel, milyen kihívásokkal kezdi a következő időszakot a temesvári evangélikus lelkipásztor?

– Azt szeretném, hogy ameddig itt vagyok, megoldjuk az orgonának a felújítását, az oltárképnek a restaurálását, illetve a templom fűtését, ami nem működik igazán jól. És azt szeretném, ha megtalálnánk az 500 kallódó evangélikust! Sajnos, nem tudjuk őket elérni, az egyetlen esélyünk a magyar iskola, ahol a tanítók szólnak, ha beírattak egy evangélikus vallású gyereket. A 2011-es népszámlálás szerint 600 evangélikus vallású ember van Temesváron, ha a felét megtalálnánk, az már egy életképes gyülekezet volna!

– Gratulálunk a 25 éves jubileumhoz és jó erőt, egészséget kívánunk a további szolgálathoz!


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'