Szombat, 2017. december 16., 01.32

Kálvin – a megújult reformátor

 
2017. december 06., 17.24
Szerda

Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, kik szólották néktek az Isten beszédét... és kövessétek hitüket.

Zsid. 13, 7

 

Kálvinnak, mint maga vallotta, két hazája volt. Franciaországban született 1509. július 10-én, itt végezte tanulmányait, tanított, majd Svájcban hunyt el 1564. május 27-én. Genfben, a Szent Péter temetőben temették el jeltelen sírba. Huszonhat éves korától volt a város lelkipásztora, itt szolgált és munkálkodott a reformáció ügyéért haláláig. Így lett Genf városa a reformáció bölcsője. Késztetést érzek, hogy írjak róla, mint egyházunk legnagyobb tanítójáról, az egyetemes keresztyénség szeretett és kedvelt teológusáról. Imádkozom azért, hogy ne is torzítsam, de ne is szépítsem személyiségét, mert sem az egyik, sem a másik nem egyezik a Szentírás szellemiségével. Így nem lenne, amint ő maga egész életében vallotta: „egyedül Istené a dicsőség!” Ő is bűnben fogantatott és született, mint minden ember, ő is szegény, gyarló és kegyelemre szorult bűnös volt, de mégis az Isten Lelkétől megragadott, kinek életét az Úr mindvégig a kezében tartotta, őrizte. Renan, a nagy francia író írja róla: „Ő a legkeresztyénibb ember a reformátorok között. Egyáltalán a keresztyénség legkeresztyénibb embere”. Szegény bűnös, akivel az isteni kegyelem nagy dolgokat cselekedett. Miért? Azért, mert mindenben engedelmeskedett Urának, aki irgalmát megsokasította rajta, sőt, munkáját evangéliuma terjesztésére felhasználta. Kálvin példát adott arra nézve, hogyan kell az egyháznak alávetnie magát Isten igéjének, megmutatta az egyház számára az engedelmesség útját. Ezért Kálvin igazi tanítványa ma is egyetlen utat követhet: engedelmeskedni a Mesternek, Jézus Krisztusnak. Kálvin mindig túlmutatott önmagán, Jézusra, az őt saját képére formáló Istenre, és ezt cselekedvén – helyesen – mindig Isten akarata szerint és dicsőségére élt.

Engem mindig foglalkoztatott a kérdés, hogyan lett ő ilyen emberré, reformátorrá, hőssé? És nemcsak ő, hanem a többiek is. Hogyan?

Tudjuk róla, hogy zárkózott ember volt, nem nagyon beszélt magáról, sokkal inkább Uráról, Mesteréről. Nos, éppen ezekből a beszédekből ismerjük meg a titkot. Csodálatosak szíve mélyéből fakadó vallomásai. Nem saját akaratából lett azzá, amivé lett. Isten az, aki felemel, naggyá tesz, aki Lelke által újjászüli, vezeti, segíti és megáldja a neki engedelmes lelket. Igen, az Isten és egyedül csak Ő. Ő a titkok megfejtője. Ma is, velünk is megteheti ugyanezt. A reformáció egy folyamat. Ecclesia semper reformanda est – a gyülekezetnek mindig reformálódnia kell. Hogyan? Tagjaiban. A reformációnak ma is élő valósággá kell lennie az egyház tagjainak életében. Ma is a teljes Szentíráshoz kell térnünk, és életünket aszerint kell alakítanunk. Az Isten ma is ugyanaz: életet, családot, társadalmat és történelmet átformáló ereje ugyanaz. Ő ma is képes ugyanarra, mint 500 évvel ezelőtt. Személyeket megragadni, szíveket újjáteremteni, és életeket bevonni a maga szolgálatába. Hogy lesz ez lehetséges? Úgy, ha hiszünk, ha engedelmeskedünk, ha életünket reá bízzuk, és neki szánjuk. Így lettek ők, a reformátorok világító fáklyák, adhatták tovább a fényt, világosíthatták meg mások életét, és így lehetünk mi is.

Lássuk ezek után mit mond maga Kálvin, élete megújulásáról? Hogyan élte át e gyökeres változást? Hogyan lett reformátorrá, hőssé?

Apja gyermekkorától a teológiára szánta, de később megváltoztatta véleményét, és a jogtudományok felé irányította útját. Jogot tanult. Isten azonban titkos gondviselése által végül más irányba fordította a gyeplőt. „Egy hirtelen, »átélt« megtérés által leigázta, és engedelmességre bírta szívemet” – mondja. Ettől a pillanattól Isten kezébe vette életét. Egy másik alkalommal pedig így vall erről: „...egy fényözön áradt reám”. Ebben a fényben, ragyogásban látta meg bűnös, elveszett voltát. Krisztus útjára tért. Erről így számol be Urának: „Miután előbb életemet kárhoztattam, a Te utadra tértem”. Megtérése nem józan megfontolás eredménye volt, hanem Istenben feltétlenül bízó szíve mélyéről fakadt. Isten hatalmába kerítette életét, mely hatalomnak ő feltétlenül engedelmeskedett. Mintha Pál apostol megtéréséről való beszámolóját olvasnánk, hallgatnánk, vagy Luther szavait: „Itt állok, másképp nem tehetek, Isten engem úgy segéljen!”

Testvéreim! Hiszem, hogy értitek, hogyan lehet az ember hasznos eszköze a hatalmas Istennek, szerető mennyei Atyánknak. Ezek voltak ők: megtért, Istentől újjászületett lelkek. Ilyeneknek kell lennünk nekünk is. A megtérésnek és újjászületésnek az a célja, hogy helyreállítsa bennünk Isten a maga képét. Csak így tud használni minket is. Ilyen lelkek után sóvárog a világ. Miért? Azért, mert ők közvetítik Jézust, az Ő szeretetét, örömét, békéjét és áldásait. Legyünk mi is Isten kezében áldott eszközök, az Ő alázatos követői, hűséges sáfárai. Örülni fog nekünk Isten, és hálás lesz értünk az utókor. Ámen.

 

Józsa Ferencz

lelkipásztor


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu