Öröm volt velük dolgozni

2018. július 2. 18:28 (hétfő) /

Isten kegyelméből, amelyet az Úr szeretetének jeléül azzal is kihangsúlyozott, hogy szép időjárást nyújtott, nagy ünneppel kezdte a majláthfalvi közösség július hónapját. Tíz csodálatos gyermek részesült először a szentáldozásban, szívébe fogadva Krisztus Urunk szentséges testét és vérét. Nem csupán szókép vagy túlzás a „csodálatos” szó, ugyanis ritkán adódik ilyen csoport, amelynek a felkészítése mindig örömet okozzon, akikkel mindig jó volt együtt lenni. Bárki tanúsíthatja, hogy miután szépen vizsgáztak egy héttel korábban, a verseket és énekeket is jól megtanulták, hangosan, érthetően mondták-énekelték el. Ez nemcsak a gyerekek érdeme, hanem a szülőké is, akiknek külön köszönetet mondok a közreműködésért, amely abban is megnyilvánult, hogy többen közülük a vasárnapi szentmiséken együtt ünnepeltek az első szentáldozásra készülő gyerekeikkel. Az ünnep magasztosságát a hívek nagyszámú jelenléte is emelte, de nem utolsósorban Ninács Jani kántor úrnak az orgonajátéka, aki kitűnően tudott alkalmazkodni a sok ifjúsági énekhez, amely elhangzott a szentmisében. Bízok abban, hogy a július elsejei ünnep elmúltával továbbra is együtt tudjuk ünnepelni a gyermekekkel, szüleikkel legalább vasárnaponként Krisztus Urunkat.

 

Kép és szöveg:

Miklós Csaba

majláthfalvi plébános

 

Hozzászólások