JelenHaz
Szombat, 2019. december 07., 08.00

Szent I. Márton pápa

Szent I. Márton pápa
Szent I. Márton pápa
Márton, akit az Egyház vértanúnak tisztel, 649–653 között volt pápa, azelőtt pedig a pápa követe a konstantinápolyi császári udvarban, ismerte a császárváros életét, az udvar politikai légkörét és az ott uralkodó teológiát.


A bizánci teológusokat akkoriban az a kérdés foglalkoztatta, hogy vajon a megtestesült Fiúistennek egy vagy két akaratot kell-e tulajdonítani? A véget nem érő vitaáradatot a kalcedoni zsinat váltotta ki Jézus két természetéről szóló tanításával. A bizánci császárok a kalcedoni tanítás ellenzőinek ismételten egységesítő formulákat kínáltak föl, azzal a céllal, hogy helyreállítsák az Egyház egységét, s egyben megszilárdítsák az ugyancsak veszélyeztetett békét. II. Konstans császár (641–668) hatalmi szóval akart véget vetni a teológiai vitáknak, és 645-ben így határozott: “…a mai naptól fogva tilos a Krisztusban lévő egy vagy két akaratról még vitázni is. Aki ezt a parancsolatot megszegi, először is a mindenható Isten rettenetes ítéletét vonja magára, másodszor a császár büntetését is”.

A császári döntés a szabad teológiai vitatkozás végét és az állami üldöztetés kockázatát jelentette minden bátor hittudósnak. Ilyen körülmények közt választották Mártont 649-ben Róma püspökévé. Fölszenteltette magát, mielőtt megkapta volna a császári jóváhagyást, ami nem csökkentette a helyzet feszültségét. Nem sokkal hivatalának elfoglalása után zsinatot hívott össze Rómába. Az itáliai püspökök meglehetősen szép számban össze is jöttek, a teológiai tanácskozások tulajdonképpeni kezdeményezői és irányítói azonban hazájukból Rómába menekült görög szerzetesek voltak. A zsinat, amelynek eredeti okmányai ránk maradtak, visszautasította a császár parancsát, és a kalcedoni hitvallás ellenzőit kiközösítéssel sújtotta.
 
Konstans császár semmiképpen sem volt hajlandó az ügyet elnézni vagy akaratából engedni. Olympiosz exarchát kettős megbízatással Itáliába küldte: gondoskodjék róla, hogy a római egyház területén elfogadják a császári rendeletet, és tartóztassa le Mártont. Olympiosz azonban föllázadt a császár ellen és Itália önálló uralkodójává tette magát, az is maradt, míg 652-ben el nem esett Szicíliában az arabok ellen vívott harcban. Márton ez idő alatt háborítatlanul láthatta el hivatalát.

Olympiosz halála után azonban új exarcha jött Itáliába, aki könyörtelenül teljesítette császári megbízatását. Róma püspökét, az egyház fejét letartóztatták, és betegen Konstantinápolyba hurcolták. Három hónapon át megalázó és szigorú fogságban tartották. Azután lefolytatták ellene a kirakatpert. A hittel kapcsolatos kérdéseket, melyekre Márton az eljárás folyamán rá akart térni, elutasították: “Ne jöjj most elő dogmatikai kérdésekkel. Egyes-egyedül felségsértéssel vádolunk. Mi is rómaiak vagyunk, keresztények és igazhitűek.”

A per fölségsértés címén kimondott halálos ítélettel végződött, újabb bebörtönzéssel, zaklatásokkal és fenyegetésekkel akarták a halálraítéltet engedékennyé tenni. Rá akarták kényszeríteni, hogy vegye föl az egyházi közösséget a konstantinápolyi pátriárkával. Márton állhatatos maradt: “Még ha darabokra szabdaltok, akkor sem fogok a konstantinápolyi egyházzal közösséget vállalni.” Végül a beteg püspököt a Krím-félszigetre, Chersonba szállították.

Ebből a száműzetésből Márton néhány levelet írt hű barátainak. Beszámolt a nyomorúságról, amelyet a száműzetésben el kellett szenvednie, soraiból kicseng az idős ember keserűsége, aki elhagyatva és segítség nélkül érzi magát. A rómaiak már az előző évben új püspököt választottak I. Jenő személyében. Ezt a hírt is a tehetetlenségre kárhoztatott ember lemondásával vette tudomásul. A Krím-félszigeten halt meg 655-ben.

Görög életrajza a halála napját április 13-ra teszi, a bizánci rítusban mindig ezen a napon ünnepelték. Egy 9. századi martirológium november 12-én hozza a napját, s Rómában a 11. század óta ekkor ünnepelték. 1969-ben áthelyezték ünnepét a halála napjára, április 13-ra.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'