Teljes erővel, odaadással a hívekért

Fr. Máthé Zoltánt, Pius atyát a közelmúltban iktatták be az arad-belvárosi római katolikus egyházközség plébánosi tisztségébe. A következő exkluzív interjúban terveiről, a helybeli hitéletben tervezett építő elképzeléseiről beszél.

– Kinevezéséhez gratulálunk, a felelősségteljes szolgálatában segítse Isten! Lélekben felkészült-e a feladatra?
– Köszönöm a jókívánságot. A feladatra fokozatosan készültem fel, mégpedig a káplánná történt kinevezésem óta, amikor magam is rájöttem: a hitélet terén jobban is mehetnének a dolgok. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy elődöm, János atya nem tett eleget feladatának, hiszen a lelki gondozással sokat foglalkozott. Inkább az történt, hogy a hármas feladata miatti elfoglaltsága következtében bizonyos dolgok kimaradtak a gondozásból. Azt is meg kell értenünk, hogy a plébániához tartozó különböző csoportok lelki vezetése elég sok gondot okozott. Engem a rendi elöljáróm és a főpásztor csak azzal bízott meg, hogy a lelki gondozásból teljes mértékben kivegyem a részem, azaz rám bízták a belvárosi katolikus közösséget.

– Mi a legsürgősebb teendője?
– Teljesen átadom magam a pasztorális ügyeknek, ezért a jövő héten megbeszélést tartunk a plébánia mellett működő csoportok vezetőivel. Kötelességemnek tartom, elvárom magamtól, hogy plébánosként e csoportok lelki vezetője legyek. Amiben támogatnak a káplán testvérek, de segítséget kértem a nagy tapasztalatokkal rendelkező papoktól is. Mivel kevés a tapasztalatom, bizonyos kérdésekben a hívek türelmét, megértését kérem. Egymást támogatva, Isten segedelmével meg tudjuk szervezni a hitéletet. A magam részéről mindent megteszek a hívek és Isten szolgálata érdekében.

– Megnevezné a káplánokat?
– Az egyik Blénesi Róbert testvér, aki egyben házfőnök is, káplánként már sikeresen működött Aradon. Ugyancsak gyakorlattal rendelkezik a kápláni teendőkben Eusebiu testvér, akire a román és a német anyanyelvű hívek lelki gondozása hárul. Hárman kiválóan együtt tudunk dolgozni, segíteni fogjuk egymást.

– Ismeri-e az önre bízott hívek számát?
– Kézzelfogható adatokkal nem rendelkezem, rossz tapasztalatokkal viszont igen. A házszentelések alkalmával ismertem meg a hívek egy részét, közülük azonban többen kijelentették: katolikusok vagyunk, de házszentelést nem kérünk. A házszenteléskor megismert hívek jelentős részét nem látom a templomban, de az itt keresztelt gyermekek közül is sok nincs beiratkozva az egyházhoz. Ugyancsak feladatomnak tekintem a fiataloknak és a fiatal családoknak a hitéletbe való bevonását. Azt akarom, hogy a házasságkötés ne formalitás, hanem a közösséghez való tartozás egyik láncszeme legyen. Aki képtelen egy közösséghez tartozni, az magát rekeszti ki belőle.

– Egyetért-e azzal, hogy annyi hívő jár templomba, ahányat a pap, a lelkipásztor képes oda csábítani?
– A híveknek megpróbálom megmagyarázni: ha hiszek, nem biztos, hogy vallásos is vagyok, mivel a hit mélyebb a vallásosságnál. Megpróbálom úgy hirdetni az igét, hogy mindenki számára legyen pozitív üzenete, és minél többen akarjanak Krisztus egyházának a tagjai lenni, mivel az ember számára elsőrendű követelmény a hit. Csak utána jön a templomba járás, a szentségekhez való járulás. Mivel a lelkész a házszentelések alkalmával tud igazán lelki közelségbe jutni a hívekkel, ezúton is felkérem őket, minél többen igényeljék a házszentelést. Káplán koromban eldöntöttem: ha valaha plébános leszek, minden reám bízott hívet, a gondjaival, az életkörülményeivel együtt szeretném közelről megismerni.

– Hogyan viszonyul az egyháztanácshoz, amelyet több mint egy éve nem hívtak össze?
– Szoros együttműködésre törekszem tagjaival, számítok a segítségükre, ők is számíthatnak reám. A plébánia dolgai csak akkor mennek olajozottan, ha a plébános és a káplánok szorosan együttműködnek az egyháztanáccsal.

– A fiatalság megnyerésére van-e ötlete?
– A keresztény család elsőrendű feladata a hitet átadni az utódoknak, amiben rendkívüli feladat hárul a család első papjára, az édesapára. Aki a gyermekek példaképe kell hogy legyen a vallásos magatartás gyakorlásában, a templomlátogatásban egyaránt. Én a hittanórákat fiatalos témákkal próbálom vonzóbbá tenni, a társadalom által kétségbe vont témákat próbálunk együtt feldolgozni.

– Minek tekinti a szolgálatát?
– Mindenképp kihívásnak, aminek a reám ruházott tehetséggel, teljes erőmmel és odaadásommal próbálok eleget tenni. Elődömtől minden hasznos, általam építőnek tartott gyakorlatot szeretnék átvenni, ugyanakkor sok mindent a magam elképzelése szerint kívánok megvalósítani Isten dicsőségére, a hívek javára, boldogulására.

– Úgy legyen!