Kitti Háló-szeminárium Déván
A vajdaságiak kiszorultak, de a jókedv nem

Szerda, 2008. május 07., 13.00
Négynapos ifjúsági szemináriumon vehettek részt a hétvégén a DKMT magyar ifjúsági szervezeteit tömörítő Kitti Háló tagjai. Az immár hagyományos májusi rendezvényre első ízben került sor Hunyad megyében, az Őzike Ifjúsági Központban, ahova 46 fiatal érkezett a régió négy romániai megyéjéből (Arad, Temes, Hunyad és Krassó-Szörény), illetve a magyarországi Dél-Alföld megyéiből – számolt be a Nyugati Jelennek Széll Lőrinc, Hunyad megyei ifjúsági igazgató, aki házigazdaként vett részt a rendezvényen. Mint mondta, a vajdasági ifjúsági szervezetek képviselői ezúttal lemaradtak a rendezvényről, mert a román konzulátus nem volt hajlandó vízumot adni nekik. Azt mondták, csak ha lemondanak a magyar vízumukról, akkor kaphatnak belépési engedélyt Romániába – meséli az ifjúsági igazgató, aki hivatalos meghívót is küldött a szerbiai ifjúsági szervezeteknek. De akik végül is eljöttek (azaz eljöhettek), nagyon jól érezték magukat, hiszen a csapatépítésről szóló képzés mellett rengeteg móka is helyet kapott a programban: sportvetélkedők, ügyességi játékok, tábortűz fényénél zajló rögtönzött előadások. Hunyad megyét a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport Diáktanácsa képviselte. Mint mondták, a Kitti Háló hamarosan újra hallatni fog magáról a megyében, ugyanis júliusban indul egy karavánszerű program a régióban Út a demokrácia felé címmel, melyet a Magyar Civil Alapprogram támogat és a főszervezője a Kitti. Ez alkalommal több Hunyad megyei településen is bemutatjuk majd a Kitti Háló tevékenységét és reméljük, hogy ez itt helyi szinten is segíteni fog a magyar ifjúsági szervezetek megerősödésében – mondták a Téglás diáktanácsának képviselői.













