Aradi a Megasztár döntőjében

Egy aradi fiatal képviseli az ország nyugati
részét a romániai Megasztár zenei tehetségkutató műsor szombati döntőjében, épp
ezért nem árt, ha minél többen támogatják, hogy bukaresti ellenfelével szemben
győztesen kerüljön ki az izgalmas versenyből.
A 23 éves Ioan Andrei Găluţ valójában Zsombolyán született (rokonai ott élnek), de jelenleg szüleivel Aradon él.
Andrei tavaly diplomázott kommunikációból, a műsorra véletlenszerűen, „miért ne?” alapon jelentkezett, ki akarta próbálni magát egy olyan műfajban, mely mindig is közel állt szívéhez. A szimpatikus fiatal a rockzenét hallgatja legszívesebben, a műsor egyik fordulójában le is hengerelte a közönséget az egyik Metallica számmal.
Zenéből sosem képezték, nem is gondolt zenei karrierre, gitározni egyetemi évei alatt tanult meg egyedül. A Megasztár műsorba rövid gondolkozás után jelentkezett. Nem is gondolta volna, hogy eljut a döntőbe, az elején még szülei sem vették nagyon komolyan a dolgot. Mikor aztán a produkcióiból kiderült: Andrei vérében van a zene, a családja, ismerősei és minden aradi, temesvári neki kezdett drukkolni. A zsűrit eddig minden éneklése megfogta, nem is szavazták ki eddig: a Florin nevű bukaresti sráccal nem maradt ringben.
A következő, döntő fordulóra szombaton kerül sor 20 órai kezdettel a Prima tv-ben. Ahhoz, hogy Andrei nyerjen, elsősorban nagyon sok beküldött sms szükséges a közönségtől. Nem akármilyen teljesítmény lenne, ha egy bánsági legyőzne egy bukaresti versenyzőt. Szurkoljanak neki!












Hajrá ARAD, szavazzon mindenki rá!!!!!