Hétfõ, 2017. október 23., 23.45

Ecolimpia-díjazott a Csikyből!

(Kép és szöveg: csikygergelyarad.ro)
(Kép és szöveg: csikygergelyarad.ro)

Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy Back István Levente IV. osztályos tanuló második helyezést ért el az ECOLIMPIA nevű országos versenyen, amelyre összesen 561 diák jutott be. Az egész osztály részt vett ebben a megmérettetésben. 

Már novemberben megkaptuk a segédeszközöket, azaz a témákat tartalmazó szép kivitelezésű könyvecskéket, amelyeket anyanyelvünkön tanulmányoztunk hat héten keresztül. A téma a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás volt. Közben sok gyakorlati tevékenységet is tartottunk, felhasználva az újrahasznosítható anyagokat. Üveget festettünk, dísztárgyakat, használati tárgyakat készítettünk papírból, kartonból, dobozokból, illetve szeméttárolókat, amelyek eltérnek a hagyományostól.

Amikor befejeztük a tananyagot, témazáró fogalmazást írtunk, amelyre mindenki minősítést kapott, és a névsort a minősítésekkel, meg a legjobb fogalmazvánnyal elküldtük Bukarestbe zsűrizésre. Mindezek mellé beküldtük a képeket is osztályunkról, illetve az elkészült munkákról. Egy kicsit a szülőket is bevontuk ebbe a projektbe.

Eleinte nem voltunk nagyon lelkesek, de munka közben egyre jobban belelendültünk. Szavazni is lehetett a fogalmazványra, és nagyon megörültünk, amikor láttuk, hogy Levente több mint ezer szavazatot kapott. Érdemes elolvasni az általa írt kis művet, amelynek előre megadott szempontoknak kellett megfelelnie. Szívből gratulálunk Leventének, mert ügyesen helytállt és a második díjat szorgalommal és kitartó munkával megszerezte. Büszkék vagyunk rá, hogy Back I. Levente a mi iskolánk tanulója.

Khell Jolán tanítónő


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: auuuu / Csütörtök, 2014. április 24., 22.04 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

ühüm
Hozzászólt: Vall / Kedd, 2014. április 22., 08.11 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Hozzászólt: Vall / Kedd, 2014. április 22., 08.10 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

informatikai csal
Hozzászólt: Vall / Kedd, 2014. április 22., 08.09 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

... a t
Hozzászólt: Ilona János / Péntek, 2014. április 18., 08.59 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Forrás: a Csiky Gergely Főgimnázium honlapja (http://www.csikygergelyarad.ro/?p=9176)

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu