Kedd, 2018. július 17., 20.11
Kovács Péter kompromisszumos megoldást javasol

Háromezer diák marad gyerekpénz nélkül

Az ötezer aláírást szorongató diákok mindent latba vetettek a tárcavezető meggyőzése végett
Az ötezer aláírást szorongató diákok mindent latba vetettek a tárcavezető meggyőzése végett
Hunyad – A líceumi tanulmányok befejezésére szolgáló alap létrehozását javasolja kompromisszumos megoldásként Kovács Péter, az országos ifjúsági hatóság elnöke a 18 évet betöltő diákoktól megvont gyerekpénz kapcsán.

Kovács Péter múltnapi nyilatkozatában értékelte a diákok aktív részvételét jogaik megvédésében, ugyanakkor úgy vélte, a kormánynak is igaza van a gyerekpénz kapcsán, hiszen ez már megnevezéséből adódóan is csupán a kiskorúaknak jár. Azonban kompromisszumos megoldásként javasolta a fent említett külön alap létrehozását azon 18 évet betöltő diákok számára, akik nem ismételtek évet.
A felnőttkorba jutó középiskolások gyerekpénzének megvonására vonatkozó kormányhatározat értelmében Hunyad megyében az 54 161 diákból 3096-on maradtak e juttatás nélkül. A tanügyminiszternek e hónap derekán tett látogatása alkalmával a Hunyad Megyei Diáktanács ötezer aláírással megerősített kérést adott át a tárcavezetőnek, követelve a gyerekpénz nagykorúság utáni kiutalását az érettségi előtt álló diákok számára is. Legfontosabb érvük a tankönyvvásárlásra vonatkozott: a diákok úgy vélték, épp az a korosztály marad gyermekpénz nélkül, amelynek saját zsebéből kell megvennie tankönyveit és a borsos árú kiadványokra nem mindig sikerül pénzt kiszorítani a családi költségvetésből. Ezért a végzősöknek még inkább szükségük volna a gyermekpénzre, függetlenül attól, hogy nagykorúvá váltak-e vagy sem.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'