Hétfőn kezdődnek a beiratkozások a Gyermekek Palotájának köreibe

2013. augusztus 13. 21:14 (kedd) /

Manuela Codrean, a Gyermekek Palotája újságíró körének irányítója tájékoztatta lapunkat arról, hogy augusztus 19-én, hétfőn kezdődnek a beiratkozások a 2013–2014-es tanévre. A szakkörökbe jelentkezhetnek óvodások, kisiskolások, gimnazisták, líceumok diákjai.

Az új tanévben több mint 30, a legváltozatosabb tematikájú körbe várják a jelentkezőket. Két kört most hoztak létre: az egyik A tűzoltók barátai kör, a másik demokratikus honpolgári neveléssel, az önkéntesség népszerűsítésével foglalkozik. 

Vannak művészeti – képzőművészeti, zenei, színjátszó, bábos, modern és néptánc –, újságírói, általános civilizációs, valamint különféle sportkörök (asztali tenisz, torna, aerobic, judo, karate, turisztika).

A nagyobb gyakorlati érzékkel rendelkező, a műszaki tudományokhoz vonzódó gyerekek számítógépes, repülőgép-modellező, karting vagy geológus és természetvédő foglalkozások között válogathatnak.

Az újságíró kör látogatóit is gazdag program várja októbertől: a kifejezésmódot tökéletesítő szövegmondási, nyelvfejlesztési gyakorlatokon, olvasási órákon vesznek részt. Az órákon készült cikkeiket a www.menestrel.roonline folyóiratban közölhetik.

Augusztus 19–31. között hétfőtől péntekig naponta 9-től 16, szombatonként 9-től 13 óráig történik a beiratkozás; szeptember 2–27. között hétfőtől péntekig 9-től 18, szombatonként 9-től 13 óráig.

A beiratkozáshoz szükség van a születési bizonyítvány másolatára, a sport- vagy tánckörökbe iratkozóknak a háziorvos által kiállított orvosi igazolásra (apt pentru efort fizic).

Hozzászólások