Kedd, 2018. április 24., 07.48

Motorock Fesztivál Pécskán

A motorverseny mindig sok érdeklődőt vonz
A motorverseny mindig sok érdeklődőt vonz

Arad megye második legjelentősebb rockfesztiváljává nőtte ki magát a pécskai rendezvény, amelyet idén hatodik alkalommal, július 9-én és 10-én tartanak a focipálya szomszédságában. A főszervező pécskai West Motoreador, a helyi és a megyei önkormányzat idén sokkal bővebb, változatosabb, többfajta érdeklődést megcélzó programsorozattal rukkolt elő, mint a korábbi években, amikor a fő hangsúly kizárólag a zenére tevődött.

A fesztivál csütörtöki hivatalos beharangozóján Antal Péter polgármester elmondta: legalább háromezer résztvevőre számítanak, s ennek alapján a Motorock Pécska harmadik legjelentősebb programja a városnapok és az Újkenyér Ünnepe után. A részletekről a Motorock lelke, a West Motoreador elnöke, Stanislav Robovici beszélt. „Az elmúlt években úgy láttuk, hogy a fiatalok igénylik a változatos programokat, ezért idén két meglepetést is tartogatunk: az egyik a most elkészült mászófal, amelye az egyetlen Arad megyében, a másik pedig az air soft bemutató, ami a paintballhoz hasonló stratégiai játék, de festék helyett apró műanyag golyókkal játsszák. A koncerteken kívül látványos lesz a motocross-verseny, amelyre a helyi klub mellett – amely szintén egyedülálló a megyében – aradi, zimándi és szapáryligeti egyéni versenyzőket várunk” sorolta.

A fesztivál koncertjei mindkét nap délután és este lesznek. Fellép az aradi Trade Mark, Super Flat, B-Ton, Imagica, Winds, Grimegod, a kolozsvári Truda, a magyarországi Rukhwartz, a temesvári Amala és Apocalips. Sajnos, a meghívásokat befolyásolta a szűkös anyagi keret, mondta a zenei rész felelőse, Fridrik Eduárd.

A szombat fő attrakciója a motoros felvonulás lesz, amelyben társszervező a közlekedési rendőrség. Először Pécskán berregnek körbe – ekkor még mopedesek is részt vehetnek –, majd az országúti közlekedésre, 70-80 km-es óránkénti állandó sebességre alkalmas motorok rendőri felvezetéssel Aradig hajtanak, s a menet a Forradalom útján fordul vissza. Cél a biztonságos közlekedésre való figyelemfelkeltés.

Mindezek mellett a lebetonozott sportpályán lacikonyhák, sörözők lesznek, ugyanakkor szerveznek szkanderversenyt, strandfoci-bajnokságot frissen hozott homokon, lábteniszmeccseket, hajókirándulást a Maroson, favágóversenyt, sztriptízt, horgászversenyt. A vasárnap kirakodóvásárral, a bezdini kolostor meglátogatásával, diszkóval záruló rendezvénysorozatra a belépő 15 lej, ami tartalmazza egy sör árát is.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas