Szerda, 2018. szeptember 26., 16.11
Arany, ezüst és bronz

Nagyenyediek az elsők között

Nagyenyediek az elsők között
Nagyenyediek az elsők között

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium önképzőkörének diákjai idén is jelentkeztek a Református Középiskolák Természettudományos Diákkonferenciájára (RKTDK 2011), amelyet a magyarországi Csurgón rendezett a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban 2011. március 18–19-én.

„Az RKTDK nemes és rangos versengés, mely támogatja a kutatni vágyó diákokat és az őket segítő tanárokat” – hangsúlyozta ki köszöntőjében Kovács József igazgató. Idén 16 iskolából érkezett 56 diák és 21 felkészítő tanár. A határon túli iskolákat három nagyenyedi diák képviselte. A nyitó áhítatot dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke mondta el.

A köszöntők után sor került a Múzsám a Természet – 2011 képzőművészeti diákverseny díjazására. A megnyitót plenáris előadás zárta.

A konferencia négy szekcióban zajlott, a diákok biológia, környezetvédelem, földrajz, tárgyi néprajz illetve tudomány- és technikatörténet témakörökben mutatták be tanulmányaikat. Amíg a zsűrik döntést hoztak, a diákok és kísérőik meglátogatták a közeli Gyékényest, ahol hajókiránduláson vettek részt a kavicskitermelés nyomán kialakult óriási tavon.

Az esti gála a kisiskolások előadásával kezdődött, melyet a várva várt eredményhirdetés követett. A nagyenyedi diákok kitűnően szerepeltek. Szilágyi Renáta: Bableves ólommal, avagy a nehézfém-szennyezés c. dolgozatával első díjat, Vincze Boglárka: Tudod-e Te, mekkora az ökológiai lábnyomod? felmérésével második díjat, Pap István: „Minket a só emelt fel és a só fog elsüllyeszteni” – A marosújvári bányakatasztrófák tanulmányával harmadik díjat szerzett. Az összesített, ún. „olimpiai pontozásban” a Bethlen Gábor Kollégium a harmadik helyen végzett. Az első díjas Renátát felkérték, hogy a gálán is mutassa be prezentációját. Önképzőkörünk képviselői ezúttal is szépen bizonyítottak. Legközelebb március 25-én szerepelnek diákjaink rangos tudományos konferencián, Békéscsabán, ahol a Kárpát-medence magyar iskoláinak fiatal tudósai méretkeznek meg a Tudományos Diákkörök XI. Országos Konferenciáján.

Horváth Enikő

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'