Szombat, 2018. június 23., 07.41
Négy euró – gyermeke jövőjéért
Folytatódnak az Arad Megyei Kórház gyermek­osztálya járványrészlegének felújítási munkálatai, két emelet után most az alagsort tennék rendbe, illetve alakítanák át, az ehhez szükséges hivatalos megállapodás egy hete megszületett, az anyagi támogatásra viszont továbbra is szükség van. »
Vasárnap SkirtBike!
Emlékeztetjük a hölgyeket – és az őket csodálni készülő férfiakat egyaránt –, hogy június 24-én, vasárnap délután rendezik meg az aradi városközpontban a nők biciklis parádéját, a SkirtBike-ot. »

Egy hétig lehet még iratkozni!
Június 29-ig lehet beiratkozni a dévai városi bölcsődébe! – hívja fel a figyelmet Pogocsán Ferdinánd alpolgármester. Idén első alkalommal magyar csoport is indul a dévai bölcsődében. »

Az acélgerendával megerősített konferenciaterem
A magyar kormány támogatásával újul meg az a józsefvárosi egyházi épület, amelyik a következő évtizedekben a Bolyai János Szakkollégiumnak ad otthont. A Bánsági Közösségért Egyesület 2016 júniusában kötött 30 évre bérmentes bérleti szerződést a Temesvári Római Katolikus Püspökséggel, amelynek értelmében a Bolyai János Szakkollégium működhet az egykori zárdaépületben. »

A történelmi városrész is átalakul
Csütörtökön újabb szerződést írt alá az aradi polgármester a történelmi városrész, illetve a városközpont felújításával kapcsolatban. A szerződés értéke több mint 1,8 millió euró (áfával). »

Korszerű felszerelést kapott a tébécékórház
Korszerű gépekkel bővült az Arad Megyei Kórház tüdőgyógyászati részlege, jelentette ki Iustin Cionca megyei tanácselnök. „Az Arad Megyei Tanács több mint 27 millió eurót fektetett be a kórház modernizálásába, amit a továbbiakban is folytat majd. »

Hegedűs a háztetőn
2018 nyarán a Szegedi Szabadtérire érkezik Tevje, a tejesember és Anatevka polgárainak története, így végre a szegedi nézők is dúdolhatják a Ha én gazdag lennék című slágert. A Hegedűs a háztetőn, minden idők legkedveltebb musicalje most szerepel először a jövőre 87 éves fesztivál műsorán. »

Amint azt Schmak Jutka és András tulajdonosok korábban hírül adták, az aradi Tulipán könyvesbolt június 29-i dátummal bezár. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő könyvesbolt szellemisége nem tűnik el végleg, ugyanis a könyv- és a folyóiratrészlegét a mellette működő Souvenir Arad ajándék- és kézművesbolt veszi át, mondhatni csupán egy házzal költözik arrébb, él tovább. »

Mi is az a toportyán?
Szerdán délután az aradi Jelen Ház nagytermében Regéczy Éva az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban pár napja megjelent Fehér árnyék c. novelláskötetét mutatták be. »

Az egyesülés körtánca a társadalmi szolgáltatásokban
Ezt a címet adta ünnepi eseményének az Arad Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság (DGASPC) a centenárium évében ünnepelt fennállásának 22. évfordulója alkalmából. Június 20-án az Arad Megyei Tanács székhelyén együtt ünnepelt a DGASPC, a két aradi egyetem, a megyei könyvtár és a PLUS Szövetség, az eseményen jelen volt Claudia Boghicevici megyei alelnök is. »

Szeretettel meghívjuk a nőszövetségeket, egyházkerületünk asszonyait és leányait, valamint a testvér-nőszövetségeket a Királyhágó-melléki Református Nőszövetség XIX. Konferenciájára, amelyet 2018. július 14-én a Kisperegi Református Egyházközség templomában tartunk (Peregu Mic, nr. 321, jud. Arad, tel.: 0788/077-471). »

Három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság csütörtökön hivatali visszaélésre való felbujtásért Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnököt, és elrendelte korábbi felfüggesztett ítélete letöltését. Az ítélete nem jogerős. »

Prioritás a munkaerőválság kezelése
Temes megye erőteljes gazdasági növekedése a munkanélküliség drasztikus csökkenéséhez vezetett, végül munkaerőválság állt elő, amelynek kezelése stratégiai prioritást jelent a Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara számára. »

Király András elnök és az Egyesület vezetősége az anyanyelvű iskolák vonzatának a növelésén fáradozik
Király Andrással, a Szabadság-szobor Egyesület elnökével a civilszervezet közgyűlésén elhangzott nyári terveknek a megvalósulását járjuk körbe. »

A hármas összefogás jóvoltából megújult a plébánia százharminc éves tetőszerkezete Nagy István fotója
Május hónap folyamán megújult a pécskai római katolikus plébánia tetőszerkezete. A közel 130 éves épület tetőszerkezete saját forrásból, a helyi tanács támogatásával és a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától pályázat útján elnyert 1 millió forintból újult meg. »

Az átlagot nézve gyengébben teljesítettek tavalyhoz képest
Megvannak a nyolcadik osztállyal végzett diákok képességfelmérő vizsgáinak óvások előtti eredményei: megyei szinten az átmenési arány 68,78 százalék, ez valamivel gyengébb a tavalyi 71,56 százalékhoz képest, és hajszálnyival jobb a 2016-os 68,37 százaléknál. »

Próbatanyázás cserkész módra
A vakáció első napjaiban a dévai 55-ös Számú Kőműves Kelemen Cserkészcsapat vert tábort a helyi Magyar Ház udvarán. – Valójában ez egy próbatanyázás, hiszen cserkészkörökben általában erdőben, mezőn, patakparton táborozunk, idén azonban nagyon besűrűsödött a nyár, és a kijelölt hétvégén torlódtak a közösségi rendezvények, ezért úgy döntöttünk, a Szent Antal-templom szomszédságában lévő Magyar Ház udvarán táborozunk, hogy bekapcsolódhassunk a plébániai családos hétvégébe is. »

Aláírásgyűjtés egy jelzőlámpáért
Az ALDE (Liberális és Demokrata Összefogás Pártja) fiatal tagjai aláírásgyűjtést szerveztek kedden a Iuliu Maniu sugárúton található Nemzeti Informatikai Líceum előtti gyalogosátjáró jelzőlámpával való felszereléséért. »

Látványos légi bemutató alkonyatkor
Már csak két nap van hátra az utóbbi évek leglátványosabb esti légi bemutatójáig, amelyre június 23-án, szombaton este 7 órától kerül sor a Temesvári Nemzetközi Repülőtéren. A TEMESVÁR AIR SHOW 2018 légiparádé megszervezését a Temes Megyei Tanács és a Nemzetvédelmi Minisztérium támogatja. »

Véget ért az évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 19-én, kedden délután tartotta évadzáró munkaülését a megyei könyvtár Centenárium Termében. A kör alkotóműhely-jellegét ezúttal két aradi művész biztosította. »

Majdnem befejeződtek az Aradi Filharmóniában a munkálatok
George Ivașcu kulturális miniszter kedden Arad­ra látogatott, ahol a város vezetőségével együtt megnézték az Aradi Filharmónia eddigi munkálatait, valamint egyeztettek a további fejlesztésekről. »

Az árpa java részét már learatták, a búza minőségén azonban ronthatnak az esők, mert a kalászban kicsírázhatnak a magvak
Aradon és környékén az utóbbi időben szinte naponta zuhog az eső. Közeledik az aratás, ezért körbekérdeztük a megyebeli gazdálkodókat: milyen stádiumban vannak a kalászosok, illetve a kapásnövények? »

Bánságiak a Magyar Konyha Napján
A Vajdaság szívében fekvő Titel városban június 16-án, szombaton immár második alkalommal ünnepelték meg a Magyar Konyha Napját. A rendezvény egyik célja az ezeréves múlttal büszkélkedő város bemutatása a vendégeknek, ugyanakkor a szervezők célja turisztikai szempontból is vonzóbbá tenni Vajdaság ezen részét, és nem utolsósorban megmérettetni a hagyományőrző csapatokat a kulináris művészet terén is, hiszen Titel a három vajdasági régió, a Bácska, a Bánság és a Szerémség találkozásánál fekszik. »

Visszatér a 6-os villamosjárat!
Július 1-jétől újból közlekedik a Temesvári Közszállítási Vállalat (STPT) egyik „klasszikus” járata, a 6-os villamos. A 6-os villamos útvonala a történelmi belvárost köti össze két másik történelmi kerülettel, az Erzsébetvárossal és a Gyárvárossal. »

Fotó: ISU Timiș
A temesvári Diáknegyedben található Daliei utcába riasztották a tűzoltókat kedden éjjel, ahol kigyulladt egy vendéglő emeleti helyisége. »

Tapasztó Ernő rendező, dr. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója és dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere a Gyulai Várszínház 55. évadáról tartott sajtóértekezleten    Facebook-fotó: Gyula
Az Aradi Kamaraszínház lázasan készül az idén júliusban Gyulán, Arad testvérvárosában bemutatásra kerülő Rosencrantz és Guildenstern halott című nemzetközi koprodukcióra. »

Jelenet a 65. születésnapi díszelőadásból (Facebook.com)
Fennállásának 65. évfordulóját ünnepelte az elmúlt hét végén a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A bánsági magyar színjátszásnak több évszázados hagyománya van, de az állandó, állami támogatást élvező magyar színtársulat 1953-ban alakult és május 3-án tartotta meg első premierjét, amikor egy azóta elfelejtett szovjet szerző Kisunokám című darabját adták elő, Josan Emil akkori színházigazgató rendezésében. »

Kitüntették Cuvineanu Juditot
A Magyar Vöröskereszt kitüntetését kapta meg Cuvineanu Judit, a Román Vöröskereszt Arad Megyei Fiókszervezetének elnöke, aki személyesen vette át a díjat Székesfehérváron, 200 önkéntes jelenlétében. »

Helyi termékek vására más helyszínen
A megyei tanács és a helyi önkormányzat közös erővel második alkalommal is megszervezi a Helyi termékek vásárát, ezúttal a ligeti tónál. »

Magyar diákok körében Petrozsényban született a legjobb általános
Hunyad megyében idén összesen 2750 diák iratkozott be a képességvizsgára, de 169-en nem vettek részt. A kedden délben közzétett eredmények alapján 1931 diáknak sikerült 5-ös feletti általánost elérnie, de ennél jóval kevesebben vannak, akik valamennyi tantárgyból megírták az átmenő jegyet. »

A Brosovszky Akadémia                                                                                                                  (Facebook)
Az Aradi Brosovszky Akadémia ifjúsági labdarúgócsapata nem egy hétköznapi teljesítményt mutatott fel Bécsben az U10-es Champions Trophy- bajnokságon: a több európai országból érkező 128 csapatból a Marius Ciubăncan és Georgiu Vasile-Iosif edzők által felkészített csapat a 86. helyen végzett. »


Jelen
Puskel Péter
Communitas
'