Fölszálott a páva

JelenHaz
Szerda, 2019. november 13., 01.40
Buszon, villamoson, trolin ingyen Euro26-os kártyával
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Temesvár – Mától ingyen utazhatnak a tömegközlekedési járműveken a Temesvári Műszaki Egyetem diákjai közül azok, akik rendelkeznek az Euro26-os nemzetközi utazási kártyával. Ennek bevezetésére már 2005 tavaszán történtek kísérletek, de a Helyi Közszállítási Vállalat nem ismerte el, amíg nem bocsátottak ki olyat, amelyiken a város címere is fel van tüntetve (ilyet az oktatási intézmény Mechanikai Fakultásának Egyetemista Ligájától lehet igényelni). »

A kórházi alkalmazottak még mindig nem kaptak hivatalos iratot a fizetésekről
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Arad – Tegnap egész napos tárgyalások folytak az egészségügyiek érdekeit védő Sanitas szakszervezet tagjai között, főként miután az egészségügyi miniszter a tegnapi kormányülésen hivatalosan is bejelentette, hogy az egészségügyben dolgozók fizetését két szakaszban emelik. »

Ovidiu Balint igazgató bizakodó
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Arad – Kulturális rendezvényekben, akciókban bővelkedő évet zárt az Arad Municípiumi Kultúrház, és Ovidiu Balint igazgató szerint a 2008-as esztendő még gazdagabbnak, még változatosabbnak ígérkezik, tekintettel az erősödő, bővülő külföldi (főként francia) kapcsolatokra, az aradi kulturális intézményekkel (a színházzal, a filharmóniával, a megyei könyvtárral stb.) egyre szorosabbá váló együttműködésre. »

Lakáskiutalást kapott boldog bérlők – sokan várnak a sorukra
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Temesvár – Az önkormányzat a város két különböző pontján különített el telkeket lakásépítésekre. A Lídia utca környékén 5200 négyzetméternyi területet fognak parcellázni és kimérni a fiatalok házépítését támogató országos program keretében. »

A dévai állomáson ácsorgók nem örültek a razziának
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Hunyad – 16, érvényes vonatjegy nélkül utazó személy bukott le kedden a Hunyad megyei rendőrség által szervezett vasúti razzia során. A rendőrök a vasúti ellenőrökkel karöltve egész napos ellenőrzést tartottak a Hunyad megyei vonatokon és vasútállomásokon, és 3240 lejes büntetést róttak ki különböző szabálysértések és törvénytelenségek nyomán. »

Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Temesvár – Péntektől megkezdik a C. Brediceanu és a Gh. Lazăr utcákat összekötő új utca építését a 700-as Piac mögött. Az aszfaltozáson kívül közművesítési munkálatok (vízvezeték- és csatornafektetés, közvilágítás bevezetése stb.) is zajlanak majd. »

Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Arad – A Nyugati Jelen is megírta, hogy a fűtési támogatást igénylőknek januárban új kérvényt kellett leadniuk, csatolva a család havi jövedelmét igazoló iratokat is. A támogatást azok a személyek, illetve családok kérhetik, ahol a havi egy főre eső, családtagonkénti jövedelem nem haladja meg a 615 lejt. »

Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Arad – Szerdán délután a lippai katolikus parókia hittantermében szép számú közönség részvételével tartotta januári ülését a helybeli Degré Alajos Olvasókör. Az ülés kezdetén megemlékeztek a Magyar Kultúra Napjáról, a részvevők felváltva olvasták fel Kölcsey Ferenc remekművét, a Himnuszt. »

A Képzőművészeti Kar Oituz utcai épülete
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Temesvár – A Temesvári Nyugati Egyetemnek néhány évvel ezelőtt kormányrendelettel kiutalták az évtizedekig kaszárnyának használt Oituz utcai ingatlan-együttest és a hozzávaló, előzőleg gyakorlótérnek használt mintegy 6,5 hektáros központi fekvésű területet, amely egészen a vasútvonalig terjed. »

Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Hunyad – Az esedékes idei választások tudatában Hunyad megyében is elkezdődött a politikai vándorlás. A legkézenfekvőbb cél a Demokrata Liberális Párt, ami “mozdonyának” köszönhetően népszerű, nemrég történt bővülése miatt viszont még eléggé képlékeny. Sok helyi politikus úgy véli, most van az igazi alkalom arra, hogy relatív kis erőfeszítéssel változtasson színt. »

Kényszerű replika
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Sem én nem vagyok híve a sajtóközleményekben való üzengetésnek, sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem gyakorolja a politizálásnak ezt a módját. Úgy gondoljuk, az erdélyi magyarságnak nem üzengetésekre van szüksége, hanem sokkal inkább a munkára, amelyet végzünk. Mégis, az érintettség jogán, most ezzel a módszerrel kívánok élni magam is. »

Csendes: az Alkotmánybíróság saját magának mond ellent
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Csendes László, a szekuritáté archívumát tanulmányozó CNSAS vezetőtestületének elnöke kijelentette, az Alkotmánybíróság csütörtöki döntése ellentmond az intézmény egy másik, korábban hozott döntésének, amely kimutatja, hogy amit a CNSAS határoz, annak nincs jogi szankció jellege. »

Az MPP javasol az RMDSZ-nek
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
A frissen bejegyzett Magyar Polgári Párt képviselői csütörtökön sajtótájékoztatón kijelentették, javasolni fogják az RMDSZ-nek, hogy támogassanak közös jelöltet a helyi választásokon, ha két különböző magyar jelölt veszélyeztetné, hogy magyar polgármester jusson például Marosvásárhely, vagy Szászrégen élére. »

Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Mark Gray, az Európai Bizottság szóvivője csütörtökön, sajtótájékoztatón kijelentette, az Európai Bizottság hétfőn szándékozik elfogadni a raportot a romániai és a bulgáriai igazságügy kapcsán. »

Egyházi javaslatokat nyújtott be Tőkés László az EP elnökének
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Egyházi tartalmú, hármas javaslatcsomagot nyújtott be Tőkés László püspök, erdélyi magyar európai parlamenti képviselő Hans-Gert Pöttering európai parlamenti elnöknek. A szerdán az MTI brüsszeli irodájához is eljuttatott levélben Tőkés László a kultúrák közötti párbeszéd európai uniós esztendejének és a Biblia évének keretében indítványozta, hogy rendezzenek nemzetközi Biblia-kiállítást az Európai Parlamentben, szervezzenek konferenciát Kereszténység és Európa címen a vallások közötti ökumenikus párbeszéd érdekében, továbbá karácsony előtt hívják meg XVI. Benedek pápát az Európai Parlamentbe. »

Betiltanák a neonáci felvonulásokat a bajorok
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Bajorország betiltaná a neonácik felvonulásait a koncentrációs táborok környékén, vagy a nácik számára szimbolikus napokon. Egy új törvénytervezet több jogot adna a militáns tüntetők ellen fellépő rendőröknek is. A jogszabályról komoly vita várható, és még az előterjesztő miniszter is elismeri, a tartományi kormány elérkezett az alkotmányosság végső határához. »

Több mint egymillió iraki halt meg a megszállás alatt
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Több mint egymillió iraki vesztette életét az ország 2003-as megszállása óta – derült ki egy napvilágra került felmérésből. A legtöbben Bagdadban haltak meg. »

Giuliani kiszállt
Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Kiszállt a republikánus elnökjelöltségért vívott harcból Rudy Giuliani volt New York-i polgármester, és bejelentette, hogy John McCain arizonai szenátor jelöltségét támogatja. Giuliani szerdán jelentette be döntését a Ronald Reagan elnöki könyvtárban, a Los Angelestől mintegy 50 kilométerre északnyugatra lévő Simi-völgyben. A 63 éves politikus a súlyos vereséget jelentő harmadik helyen végzett a keddi floridai előválasztáson. Távozásával két esélyes maradt a republikánus jelöltségért folyó küzdelemben: John McCain és Mitt Romney volt massachusetts-i kormányzó. Giulianit a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után, helytállását elismerve, a "nemzet polgármestereként" emlegették. »

Csütörtök, 2008. január 31., 18.00 (0 hozzászólás)
Tuti vagyok benne, hogy a megyei rendőrfőnök, Alexandru Tanco nem akar bólogatójánosokat maga körül, hisz ettől az intézmény munkája még nem lesz csillagos tízes. Szerintem azt akarja, hogy mindenki mondja meg az igazat, akkor is, ha az állásába kerül. Így aztán nem véletlen, hogy a múlt héten a rendőrség épülete előtt felavatott Cuza-mellszobor ügyében senki nem merte félrevakkantani frankó önvéleményét, sőt, a rend őrei maguk dobták össze azt a közel 22 ezer lejt, aminek eredményeként Arad egy újabb, tradícióihoz méltó műalkotással gyarapodott. »

Csütörtök, 2008. január 31., 04.00 (0 hozzászólás)
Hunyad – Jelentős orvoshiánnyal szembesül a petrozsényi kórház: senki sem akar a Zsil völgyébe menni. A tavalyi év második felében két versenyvizsgát hirdettek meg szemorvos, fül-orr-gégész, pszichiáter, radiológus, illetve laboratóriumi állások betöltésére, azonban egyetlen jelentkező sem akadt, ismertette a helyzetet a kórház vezetősége. A legnagyobb a gond mégis a sürgősségi osztályon. »

Csütörtök, 2008. január 31., 04.00 (0 hozzászólás)
Arad – Tavaly december elején a Nyugati Jelen is megírta, hogy az országos egészségfelmérő program keretében plusz pénzkeretet különítettek el a cukorbetegek ingyenes vérvizsgálatára (analiza Hemoglobina glicolizată – Hb1 c). Az Arad Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral szerződéses viszonyban álló laboratóriumokban december 24-ig lehetett analízisre jelentkezni a szakorvos vagy a háziorvos javaslatára. »

Csütörtök, 2008. január 31., 04.00 (0 hozzászólás)
Hunyad – Egyetlen hét alatt 33%-kal nőtt a vírusos tüdőgyulladásban megbetegedett Hunyad megyeiek száma, jócskán meghaladva az utóbbi évek átlagát. A szintén vírusos légúti megbetegedéssel nyilvántartásba vett páciensek száma 1467-re szökött az elmúlt héten, ami már jócskán súrolja a járvány határát. »

A tanácsos szerint túl nagy a bürokrácia a polgármesteri hivatalban
Csütörtök, 2008. január 31., 04.00 (0 hozzászólás)
Arad – “A helyi és központi vezetők csúfot űznek a kismamákból” – legalábbis ez a véleménye az SZDP municípiumi elnökének. Dorel Căprar megyei tanácsos az állam által kiosztott babakelengye kapcsán horkant fel, mondván: a nagy bürokrácia miatt az anyák túl későn kapják meg a csomagot. »

Csütörtök, 2008. január 31., 04.00 (0 hozzászólás)
Fehér – Az elmúlt hét végén a Fehér Megyei Tanács székhelyén tartották meg az első találkozót, amelynek célja egy megyei energetikai iroda létrehozása a franciaországi Manche megyével és a görögországi Iosz municípiummal együttműködve. »

Tordai Sándor András nevét viselheti a közeljövőben a dévai református templom, parókia, a tanfelügyelőség és régi lakóh
Csütörtök, 2008. január 31., 04.00 (0 hozzászólás)
Hunyad – Számos javaslatot nyújtott be a napokban a két dévai RMDSZ-tanácsos a városi önkormányzathoz a helyi magyar közösség nevében. A kérések zöme infrastrukturális fejlesztésre vonatkozik: a Téglás Gábor Iskolacsoportot ellátó ivó- és szennyvízhálózat felújítása, a Magyarok Nagyasszonya Kollégium körüli terek rendezése, illetve egy kápolna megépítése a telepi római katolikus temetőben. »

Foto: timis online
Csütörtök, 2008. január 31., 04.00 (0 hozzászólás)
Temes – Tegnap reggel hárman haltak meg a Temesvár–Arad országúton, Orczyfalva közelében fél kilenckor történt súlyos balesetben. Egy Temesvár irányából nagy sebességgel Arad felé száguldó VW Jetta személygépkocsi egy Citroen személyautó szabálytalan előzése közben áttért a szemközti sávra, ahol frontálisan ütközött a Protan cég Iveco márkájú kiskamionjával. »

Körözik a beregszói kettős gyilkosság gyanúsítottját
Csütörtök, 2008. január 31., 04.00 (0 hozzászólás)
Temes – Január 28-án nagyberegszói házukban holtan találták a 76 éves M. Vasilét és feleségét, a 74 éves M. Elvirát. Az idős házaspár brutális gyilkosság áldozata lett: elvágták a torkukat, késsel ejtett sebek borították testüket. »

Csütörtök, 2008. január 31., 04.00 (0 hozzászólás)
Arad – Prahova megyéből jött Aradra lopni az a két fiatal, akit tegnap sikerült azonosítani a municípiumban. A 20, illetve 16 éves fiúk egy GPS berendezést loptak ki egy parkoló kamionból Nagylakon, a helyi rendőrőrsöt keddre virradó hajnalban értesítették. »


Jelen
Puskel Péter
Communitas
'