Kedd, 2009. január 06., 07.07 – Vízkereszt, Boldizsár
 
Magunkról
 
Irodalmi Jelen
Irodalmi Jelen Konyvek
Böszörményi Zoltán  honlapja

„A Bánság kitörhet periférikus helyzetéből!”


  
Csütörtök, 2008. november 20., 16.00

A Magyar Miniszterelnöki Hivatal (MeH) előadói Zsombolyán mutatták be a magyar-román-szerb  határmenti térségek együttműködésében rejlő közös fejlesztési lehetőségeket.

Miért éppen Zsombolyán szervezték az Egymás felé forduló régiók című konferenciát? – kérdeztük dr. Törzsök Erikától, a MeH főigazgatójától.

– Kertészeti beruházás okán jártunk először Zsombolyán, jeles mezőgazdasági szakemberekkel, köztük Bálint Györggyel, a híres „Bálint gazdával”. Akkor döbbentem rá, hogy a hármashatár vidéke egyben megvalósítja egész Közép-Kelet Európának a problémáját: sokféle etnikum,

történelmi régiók, amelyeket a XX. század viszontagságai továbbra is periférikus helyzetben tartottak. A történelmi Bánát részei mindhárom országban határhoz közeli területek, tehát a perifériák perifériáján találhatók. Magyarországnak és Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozása után oldódott a nemzetállami bezárkózás, Szerbia is egyre nyitottabbá válik, ezért úgy gondoltuk hogy megpróbáljuk pozitívra fordítani ennek a térségnek a többszörösen periférikus helyzetét, amelynek középpontjában található Zsombolya. Most megnyílt rá a lehetőség, hogy a történelmi Bánság, amely 90 éve három részre tagoltan létezik, újra egységként működjön, a kereskedelem, a gazdaság, az oktatás szempontjából, versenyhelyzetbe kerüljön és kitörjön a perifériás helyzetéből. Óriási lehetőségeket rejt magában ez a régió, amelynek legnagyobb városa Temesvár és amelyről minden fontos információ megtalálható az általunk elkészített és Zsombolyán is bemutatott www.regions.hu honlapon.

– A MeH előadói új, határon átnyúló együttműködési formát mutattak be Zsombolyán, az ú.n. Európai Területi Együttműködési Csoportosulást (EGTC). Melyek lehetnek az EGTC létrehozásának előnyei a térség számára?

– A zsombolyán elhangzott előadások során is hallottuk, hogy a térség felelős vezetői rájöttek: nem elég a külföldi tőkét behozni a térségbe, ami például Temesvárnak és környékének kiválóan sikerült, hanem a határokon át együttműködve, itt is kell tartani! Ha a Zsombolyán jelen levő helyi vezetők úgy döntenek, hogy közösen létrehoznak egy EGTC-t, a három bánsági térség közúti, vasúti és vízi infrastruktúrája helyreállítása céljából, akkor közösen nagyon jelentős európai forrásokra pályázhatnak. Komoly érv a pályázásra, hogy egymástól 6-7 km-re fekvő határmenti települések lakói csak 80-100 km-es kerülővel látogathatják meg egymást, mert a határok elvágták az utakat és a vasúti síneket. Egy ilyen közös projekt hatalmas lehetőség nemcsak az infrastruktúra helyreállítására, hanem munkahelyek teremtésére, értékteremtésre!

– Mekkora összegekre pályázhatnak a bánsági régió térségei?

– Amennyiben önálló jogi személyként bejegyeznek egy Európai Területi Együttműködési Csoportosulást, Magyarország és Vajdaság vonatkozásában közel 60 millió eurós, Magyarország és Románia viszonylatában 230 millió eurós alap hívható le közös pályázatokra. Ugyanakkor az Operatív Program keretében is vannak olyan kiírások, amelyek erre vonatkoznak és lehívhatók a térség számára.

– A pénzügyi válság mennyiben befolyásolhatja ezeket a folyamatokat?

– A jelenlegi gazdasági válsághelyzetben különösen felértékelődnek az európai uniós források! A politikum keveset beszélt ezeknek a jelentőségéről és ha igen, akkor is inkább egymást vádolták a pártok az uniós források lehívásával kapcsolatban. A lakosság szinte semmit sem tud ezekről a lehetőségekről. Mi azért is gondoltunk a bánsági régióra, mert még élnek a közös hagyományok, a határon túli települések tudnak egymásról, közös érdekük újra egyben látni ezt a térséget, együtt kihasználni ezeket a fejlesztési lehetőségeket!
 

Szóljon hozzá

http://www.verbita.ro