A boldogságról és a pesszimizmusról – viccesen

Vujity Tvrtko Pécsett született 1972-ben, Balogh Szilárd néven. Ő volt az első magyarországi horvát, aki megváltoztatta nevét. A Miami Egyetem újságíró szakán szerzett diplomát, később ezt a tudást kamatoztatta itthon. Járja és filmezi a világot. És boldog. Nem sajnálkozik folyamatosan, mert megtanulta, hogy a nagyvilág legnagyobb gondjaihoz képest a mi kis problémáink nemcsak eltörpülnek, de nevetségesnek és szánalmasnak tűnnek.

Őt hívta meg az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) Aradra is.

Amikor szombat este Tvrtko megjelent a Filharmónia színpadán, már taps fogadta. Ezt ő illedelmesen megköszönte, de arra kért mindenkit, hogy csak a végén tapsoljanak, és csak akkor, ha erősebbek lettek, ha valami megváltozott bennük, ha lett egy céljuk, ha változást éreznek, ha kicsit más emberek, mint a találkozó előtt. Magyarország mindössze a 104. helyen végzett a 2012–2014-es, boldogságot felmérő világranglistán. Szeretné a magyaroknak bebizonyítani, hogy nem ők a legjobbak vagy a legrosszabbak. Ezután olyan két óra következett, mely nagyon komolyan elgondolkodtatta a hallgatóságot a mindennapi életükről és problémáikról.

A világ fülébe jutott, hogy Oroszországban, pontosabban Tatárföldön, a kotyelnyicsi elmegyógyintézetben él egy bácsi, aki olyan szavakat szokott mondogatni, mint a magyarok. Erre a hírre mindenki felkapta a fejét, Tvrtko és kis csapata pedig (kenőpénzek és fedősztorik árán ugyan, de) felkereste a bácsit. Több napon keresztül próbáltak magyar szavakat vagy mondatokat kihúzni belőle, mire végre sikerült. Végül 2000. augusztus 11-én Vujity Tvrtko és kis csapata sikeresen hazahozta a világ utolsó magyar hadifoglyát. Már Magyarországon volt, amikor pszichológiai vizsgálatokat végeztek rajta, és kérdezés vagy kérés nélkül elmondta a Szózat első szakaszát.

Tvrtko el akart menni Észak-Koreába. A Baptista Szeretetszolgálathoz fordult, mivel a szervezet révén, és nagyjából csak a szervezet révén juthat be a világ legzártabb országába, ahol jelenleg nem 2015 van, hanem 103, mivel Kim Ir Szen államalapító, elnök és diktátor születésének napjakor kezdődött az időszámítás, 1912. április 15-én. Megnézhette Kim Ir Szen bebalzsamozott holttestét is, írnia kellett az emlékkönyvbe, valamint meghajolt egy autó és négy téli gumi előtt.

Szomália a világ egyik, ha nem a legveszélyesebb országa, ahol folyamatos polgárháború folyik. Tvrtko levetítette életének egyik legfontosabb kisfilmjét, melyben azt mutatja be, hogyan hozták el Németh Szamirát arról a lehetetlen helyről. Ő egy félig magyar kislány, akinek családját lemészárolták, ő pedig életveszélyben töltötte mindennapjait. Végül sikerült kimenekíteni és Magyarországra vinni, ahol bemutatták neki családját. Kulturális és nyelvi különbözőségek miatt Szamira elköltözött, jelenleg Manchesterben él, családot alapított.

Hogy ezekkel a történetekkel mit akart elmondani?

Tvrtko találkozott Nick Vujicic-al is, a kezek és lábak nélkül született emberrel, aki folyamatosan arról beszél, hogyan legyünk boldogok. A róla és vele kapcsolatban elhangzott vicces történetek mind azt a célt szolgálták, hogy megmutassa: a boldogsághoz nem kell sok. Van, aki végtagok nélkül is el tudja érni, hogy boldog legyen, megőrzi humorérzékét és pozitív életszemléletét. Tvrtko ismeri Weisz Fannit is, a hallássérült szépségkirálynőt, akit családja folyamatosan sértegetett és lenézett. Ő is egy csupaszív teremtés, aki szintén megőrizte humorérzékét. Akkor mi miért vagyunk pesszimisták?

Vujity Tvrtko rengeteg helyen járt, és biztosra veszem, hogy megy is még sok helyre. Ami azonban a legérdekesebb, az az, ahogyan mesél. A közönséget teljesen magával ragadta, amikor viccet csinált abból, ahogyan majdnem lelövette magát és kísérőit Észak-Koreában, amikor elmesélte, Nick miként viccelődik a mellettük haladó autóban ülőkkel, vagy amikor Türkmenisztánról és a törvényeiről beszélt.

A megható, megbotránkoztató, kedves, aranyos, vicces vagy siralmas, rövidebben pokoli és angyali történeteket mesélő Tvrtko poénosra fogta tehát a figurát. Két okból: az egyik, hogy ha már alapvetően pesszimisták vagyunk, legalább most nevessünk egy jót. A másik (ami csak egy valószínű következtetés), hogy ezeket nem lehet másképp elmesélni. A felfoghatatlan dolgokból viccet kell csinálni, mert elképzelni nem lehet őket.