Csütörtök, 2018. április 26., 01.17

A Csókos asszony Aradon

Az előadás egyik látványos jelenete
Az előadás egyik látványos jelenete

Kedves régi barátaim, Piroska Katalin és István bizonnyal meg tudnák mondani, az aradi színháztörténet „doktoraiként”, hogy volt-e és mikor (ha volt) műsoron Zerkovitz Béla–Szilágyi László Csókos asszony c. operettje Aradon.

A héten biztosan volt az Aradi Kamaraszínház jóvoltából, a Szatmári Északi Színház Harag György társulatának előadásában – kétszer, délutáni és esti műsorban mutatták be a helyi közönségnek. Este a közönség kivételesen hosszan és lelkesen köszönte meg vastapsával a produkciót.

Az előadás szünetében az öltözőben (egykori katona„bajtársamat”, a társulat alighanem legidősebb tagját, a Báró urat kerestem meg) véletlen fültanúja voltam egy színésznő megjegyzésének: „elég jó a közönség”. Az előadás után remélhetőleg azt mondta: „Nagyon jó volt”.

A színésznek a néző tapsa az igazi elismerés. Őszinte elismerésem az aradiaknak (azt hiszem, ezt már leírtam egyszer-kétszer), hogy jó ideje hálájukat, megbecsülésüket ilyen módon ki tudják fejezni. Süvölvény újságíróként írtam volt arról, nem dicsérőleg, hogy az előadás végén a népek fejvesztve rohannak a ruhatárba, mintha a pár percnyi időnyereség, a taps rovására, az életüket jelentené.

E sorok írója az operett műfajának nem túlságosan lelkes híve (bár, furcsa módon, korának haladtával egyre inkább), de a jó teljesítményt, bármilyen tekintetben (szerinte) értékelni tudja. A szatmáriak pedig egy magyar színpadokon sokezerszer játszott operettet, a Csókos asszonyt igen tisztességes, jó színvonalon mutatták be. Lehet, a budapesti vagy bécsi operettszínházban (csupa válogatott énekes-színésszel) tökéletesebb lenne a produkció – de hát itt egy romániai vidéki, és kisebb potenciájú, nem elsősorban énekesekre „berendezett” társulatról beszélünk.

Ennek fényében a szatmáriak remek előadással örvendeztették meg az aradi publikumot. Nem tudom, hogy a bemutatón (2016 szilveszterén) volt-e pezsgőbontás, de a rendező, a színészek és a közönség bőven megérdemelte volna.

Egy operett (az operett) cselekménye általában nem túl izgalmas, nem vall nagy szerzői fantáziára – végül minden szépen, jól elrendeződik, a szerelmesek, például, viszontagságok után, persze, egymásra találnak. Az 1926-ban bemutatott Csókos asszony is ilyen: a szép, tehetséges és tiszta jellemű, szerelemre vágyó Pünkösdi Kató énekesnő (Rappert-Vencz Stella) végül Dorozsmay (Baksa András) komponista-zongorista hitvese lesz, amihez azonban egy vérbeli, tisztességes, idős báró-úriember (Tóth-Páll Miklós) közbelépése, meg sok más kitérő is szükséges. A lényeg azonban, mi lehetne más?, a zene. Sokan talán az idősebbek közül sem tudják, hogy az olyan közismert, közkedvelt, általuk ismert, egykoron inasok által is fütyült dallamok, mint a Bajza utca sarkán van egy kis palota, a Gyere, te nímand (aligha elválasztható Psota Irén nevétől), az Éjjel az omnibusz tetején (ki ne társítaná hozzá Rátonyi Róbertet?), meg legalább még négy-öt slágerré vált, és a Csókos asszonyban újra hallott-felfedezett Zerkovits-szerzemény?

Köszönet – remélem, a mások nevében is mondhatom – a szatmári társulatnak, amely szokatlanul nagy színészi apparátussal jött el Aradra. Szép esténk volt.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas