A DNA elé kerülhet a RETIM-ügy?

2018. május 9. 16:25 (szerda) /

Mára már sajnos nem kell beszámolnunk arról, hogy milyen helyzetben van Arad a hulladékgyűjtést illetően. A temesvári RETIM vállalat próbálja menteni a bőrét, de hiába, mert a város és több település lakói lassan már megelégelték a cég inkompetenciáját, és biztos, hogy sokan haragjukban a szemetüket legszívesebben a vállalat székhelye elé vinnék.

Adrian Todor, az Aradi Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője kijelentette, hogy szerinte túl finoman bánnak a RETIM-mel és az általa okozott káosszal. Állítása szerint a RETIM, amely úgymond PNL-„barát”, annak ellenére, hogy nem volt felkészülve a feltételekre, mégis részt vett a közbeszerzési folyamaton, majd utólag többször is megváltoztattak bizonyos pontokat a szerződésében – pontosabban az árakat és a munkadíjakat, amelyeket a PSD-képviselő szerint egy helyi tanácsülésen is elfogadtak. A szerződés megkötésétől a mai napig nem tartotta be a technikai paramétereket a temesvári vállalat (kevesebb az autó és az azokat kiszolgáló személyzet száma, mint amit ígértek). Todor kijelentette, hogy kérni fogja az Elektronikus Közbeszerzési Rendszertől (SEAP, Sistemul Electronic de Achiziții Publice), hogy mutassa be, hogy lehetséges-e vagy sem egy szerződés aláírása után annak több tételét is megváltoztatni – a törvény szerint 36 hónapig nem lenne szabad a megszabott díjakon változtatni.

Adrian Todor tervezi, hogy több intézményt is felkeres ezzel kapcsolatban, többek között az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) is, hogy végre kiderüljön, jogos-e vagy sem, amit a RETIM a közbeszerzési procedúra után csinált.

Hozzászólások