https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Hétfõ, 2019. szeptember 23., 16.44
Szépségrali Hunyad megyében

A főattrakció a szépségverseny volt

Csinos autók és még  csinosabb hölgyek vetélkedtek a hétvégén a XII. alkalommal megrendezett Hunyad megyei szépségralin. A rajtvonalhoz álló 21 csapat közül mindenki simán lefutotta a kijelölt 63 kilométernyi szakaszt.

Nem volt baleset, nem volt fellebezés az eredmények kapcsán, egyszóval nagyon jó hangulatúra sikeredett a verseny, még akkor is, ha idén a tavalyinál tíz csapattal kevesebben jelentkeztek be – nyilatkozták tegnap a szervezők. Ezúttal azonban a hazai hölgyek, köztük jó néhány közéleti személyiség (parlamenti képviselő és városvezető) mellett benevezett a versenyre három bolgár csapat és egy német versenyző is. Előbbiek kicsit áthúzva az itthoni szépségek számításait: az algyógyi fürdőruhás szépségverseny nyomán magukkal vitték a rali szépségkirálynői címét.  A Russe-i, 24 éves Nora Noikova saját bevallása szerint első alkalommal nyer szépségkirálynői címet. Ellenben autóversenyre már hat éve jár így nem igazán örült  a Hunyad megyében elért 12. helyezésének.

A gyorsasági és speciális próbákon ugyanis a helybeli hölgyek tündököltek. Az első díjat a Monica Secară és Cristina Rişcuţa csapata vitte, második helyezést ért el Hajni Şorecău és Simona Codoban, a pódium harmadik fokára pedig Mădălina Doboş és Claudia Cocrean csapata állhatott az algyógyi díjazáson. Ezen kívül azonban számtalan szimpátia- meg közönségdíjat osztottak, illetve Déva polgármestere külön díjazta valamennyi szakasz nyertesét.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'