MOL Winter EVO
Hétfõ, 2019. január 21., 15.32

A főszereplők halottak, éljen a színház!

A főszereplők halottak, éljen a színház!
A főszereplők halottak, éljen a színház!

Vasárnap este „egész úton hazafelé azon gondolkodám”, mit fogok mondani (igazoltan távolmaradt) nejemnek, amikor megkérdezi: miről szólt, milyen volt az előadás? Hogy nem tudom, miről szólt, de azt jól csinálták, az előadás érdekes, látványos, fantáziadús volt?

Sajnos, az aradi bemutatót az Aradi Kamaraszínházban elszalasztottam, a mostani előadás közben pedig nem egyszer átvillant rajtam: ezt a darabot többször is meg kellene nézni. Láttam annak idején a temesvári magyar színház Rosencrantz és Guildenstern halottelőadását, akkor is több kérdőjellel maradtam, a külsőségek (a merőben szokatlan színpadi megjelenítés) megragadtak, a lényeg, hogy miről is van szó, elvesztek. Sok mindenről, és semmiről.

Egy színpadi mű viszonylag jól (bár az igazán jók többféleképpen) értelmezhető, a néző nagyjából tudja, honnan indul a cselekmény, hol végződik, a darab mit akar mondani, sugallni. Csakhogy jött egy korszak, a 20. század közepe táján, amikor a világ abszurditásai új utakat szabtak a drámairodalomnak is (gondoljunk csak a román származású Ionescora, s vele együtt sok-sok, mára klasszikussá vált szerzőre).

Tom Stoppard, az 1937-ben Csehszlovákiában más néven, pici gyermekkorában a nácizmus elől menekülő családban született, angol drámaíróvá vált szerző 1966-ban írta most tárgyalt darabját, amellyel tulajdonképpen megalapozta világhírnevét.

Ezt követően, mondják nálam tudósabbak, váltakozó színvonalú darabok kerültek ki keze alól, de köztük van az Oscar-díjjal jutalmazott film, A szerelmes Shakespeare forgatókönyve is.

Ne bódítson el, ne befolyásoljon bennünket bármely szerző hírneve és számos-számtalan díja: lássuk a medvét, és magunk döntsünk.

Tom Stoppard máig kétségkívül legsikeresebb darabja a Shakespeare Hamletjébe oltott abszurd komédia, a Rosencrantz és Guildenstern halott. Az említett úriemberek mondhatni jelentéktelen mellékszereplőkként tűnnek fel a halhatatlan angol drámaíró örökbecsű művei között is a legjobbak közé tartozó Hamletben, de Stoppardnak köszönhetően ezúttal főszerepet visznek. Irreális világban élnek, azt sem tudják pontosan, melyikük kicsoda (a két főszerepet Tege Antal – nemrég egy kitűnő alakításban láthattuk Aradon – és Gulyás Attila játssza), a néző pedig jószerével abban is bizonytalan (a teljesen szokatlan színpadi, koporsóként is szolgálható ládaszerű kellékek is elbizonytalanítják), hogy a szereplők élnek-e vagy holtak.

Az előadás, abszurd drámához méltóan „lebeg”: nem tudni, mi való, mi nem, minek higgyen, minek ne a néző.

Ami biztos: szokatlan, eredeti, látványos, meghökkentő a Tapasztó-rendezte előadás. 

 

***

Botcsinálta színházi kritikusként az előadás után rögtönzött „közvélemény-kutatást” végeztem az éppen utamba került, rendszeresen színházba járó ismerősök között. Egy darab sikere végeredményben talán azon is múlik, hogyan fogadja a közönség.

Egy (nem orvosi dr.), egyetemi tanár egyértelműen fogalmazott: nem tetszett.

Egy (éltesebb) hölgy a – hangsúlyozta, szerinte nagyon látványos – darabon még gondolkodna.

Ha egy színházi estet követően a nézőnek el kell gondolkodnia a látottakon, akkor szerintem a darab és az előadás elérte célját.

 

***

A Rosencrantz és Guildenstern halott a Gyulai Várszínház, az Aradi Kamaraszínház és az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház közös produkciójaként született, meggyőződésem szerint produktív és folytatásra méltó együttműködés eredményeként.

A darabban szereplő kilenc szereplő egy részét az Aradi Kamaraszínház magyar közönsége ismerheti. Lovas Zoltánt (a darabban Polonius, Ofélia apja), az aradi román színház művészét bizonyára mindenki ismeri (magyar nyelven, meg számos közkedveltségnek örvendő aradi szabadtéri kulturális műsor bemondójaként is bemutatkozott), hogy Éder Enikőről (a darabban dán királyné, az Aradi Kamaraszínház oszlopos tagja, számos szerep kiváló megtestesítője) ne is beszéljünk.

Amiről azonban szólni kell: ez a közös műsor, ha nem is egyértelműen közönségsiker, nagyszerű, számos kiváló ötlettel, elgondolással (rendező az aradi Tapasztó Ernő) színre vitt produkció.

Vasárnap este sok, az aradi, most zajló színházi fesztivál-félén is részt vevő román szakember, színész, rendező stb. vett részt az előadáson. Amely merőben szokatlan külsőségek között zajlott: a közönség a (klasszikus) színpadon, emelvényes ülőhelyeken foglalt helyet, a cselekmény pedig a színház nézőterében (a székek fölé emelt) színpadon, meg az erkélyeken zajlott.

A színházfesztiválon résztvevők nyilván Árgus-szemmel, a konkurencia szemszögéből nézték az előadást.

Biztos vagyok benne: ha kritikusan is, de elismeréssel.

A Rosencrantz és Guildenstern halott, a darab ki tudja hányadik előadása

a fentebb említett koprodukcióban figyelemre méltó előadás.


 

P.S. arról, hogy mire figyel fel a néző egy merőben szokatlan előadáson.

Egy fiatal (aradi, magyarul törve, de érthetően szóló, amúgy főleg angolul beszélő) színésznő az egész előadást – a legvégétől eltekintve, amikor „kiszáll” – egy vízzel telt akváriumban tölti. Többekben felmerült: szegény csaj hogyan tudta átvészelni a megpróbáltatást a meglehetősen kemény (a színházban nem volt kimondottan meleg) feltételek között?

Ez már a színészi mesterség kihívása és kockázata. Magam azt is teljesítménynek tekintettem, hogy sokan a szereplők közül ingujjban, a vízben bemerítettként vészelték át az előadást.

 

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'