A magyar „mediteráneum” Aradon

Ismét izgalmas kóstolóra került sor Aradon: ezúttal a dél-pannóniai borrégióval, azon belül a magyar mediteráneummal, Villánnyal ismerkedhettek az érdeklődők. A kilenc hektáron gazdálkodó Lelovits Tamás borai reprezentatív módon mutatták be azt, amit Villány tud, szép kerek képet kaptak a résztvevők a borvidék kapacitásáról. Mint a borász-tulajdonos elmondotta, mindennapi munkájában törekszik a tökéletességre, hisz „a bizalmat, lassan és nehezen, évek hosszú munkájával lehet csak megszerezni, de egyetlen rossz döntéssel el lehet veszteni”.

Az első bor a mai trendnek megfelelően egy kiemelkedő gyöngyöző bor volt, mellyel elnyerték az első országos gyöngyözőbor-verseny Champion-díját. (A borversenyeken pontsávokba gondolkodnak s több arany, ezüst esetleg bronzérmet osztanak ki, viszont Champion-díjat csak egyet kategóriánként, a legmagasabb pontszámot elért bornak.)

Egy valóságos illatcsokorral nyitó, behízelgő, jó savú roséval folytattuk, mint a borász elmondta, szántszándékkal hagytak benne 3 gramm maradékcukrot, hogy ezzel is kedvesebbé tegyék a bort. E tétel már az idei, 2014-es évjáratot dicsérte, mellyel voltak problémák a sok esőzés miatt, de a rosék minden jel szerint szépek lesznek.

Ezután következett Villány egyik jellemző fajtája, a villányi gazdák mindennapjainak ivóbora, a kékoportó, mely fajtajelleges volt, a szokásosnál húzósabb savú, ami nem feltétlenül hátrány, egyrészt sokan eleve az élénk savakat szeretik a vörösborokban is, másrészt pedig a markáns savkészlet növeli a bor élettartamát.

A kékoportó után rendhagyó módon visszatértünk a fehérborokhoz egy minta erejéig, egy szép, új fahordóban érlelt Chardonnay kedvéért. A szokásos vajas, vaníliás illatjegyek mellett a bor zöldfűszerek és kókuszos asszociációkat is ébresztett egyesekben. Lelovits Tamás elmondotta, hogy csak magyar tölgyből, magyar kádárok (konkrétan a Trust Hungary és az Európai Kádárok) által készített hordókat használ, egyrészt, mert meg van elégedve a minőségükkel, másrészt, mert nincs oka támogatni más ország hordóiparát. A hordóhasználattal kapcsolatban megtudhattuk, hogy nemcsak első töltésű barrique-hordókat használ, mert „nem az a cél, hogy az legyen az embernek érzése, ha belekortyol a borba, mintha talpfát nyalogatna”. Szóba került a villányi eredetvédelmi rendszer is, mely szigorúbb az országosnál, és melynek értelmében egy maguk által választott kóstolópanel dönti el, hogy egy bor lehet-e „klasszikus” vagy „prémium” kategóriás villányi bor. A 11 fős panelbe sorsolás útján választanak be 8 borbírálói végzettséggel rendelkező villányi borászt és 3 nem villányi borszakértőt.

Ezután csupa nagyágyú következett egymás után, tömör, nagytestű, súlyos, komplex, mélyfekete fajtaborok, melyek sokak meglepetésére megőrizték a jól ihatóság erényeit is: cabernet sauvignon, cabernet franc, shiraz, pinot noir. Ez utóbbi teljesen más arcát mutatta a fajtának, nem a könnyed, légies burgundi stílusban készült, hanem sűrűbb, pigmens-dúsabb, nagyobb testű, villányi hangolású bor volt, de úgy, hogy közben határozott fajtajegyeket is mutatott. De így van ez rendjén, Burgundia maradjon meg Burgundiának, Villány pedig Villánynak, hiba lenne másolni a borvidék stílusát, még akkor is, ha ott őshonos ez a fajta.

A kóstoló jó hangulatban telt, nagy volt az interaktivitás, a hallgatóság is gyakran hozzászólt egyes kérdésekhez, rögtönzött közvélemény-kutatásra is sor került, melynek eredményeképpen „bejött a papírforma”, a legnagyobb sikert a vörösborok között a cabernet franc aratta, mely nemzetközi szakértők szerint is megtalálta Villányban a hazáját. Így látják ezt az élvonalbeli termelők Malatinszky Csabától Debreceni Mónikáig, Jancis Robinson a szakma egyik legnagyobb élő tekintélye azt nyilatkozta, hogy a cabernet franc „kiváló otthonra lelt” Villányban, de említhetjük a Bortársaságot, a legjelentősebb magyar borszaküzletet is, mely úgy vezeti fel az egyik termelő cabernet francját, hogy ez egy „világfajta, mely a villányi borvidéken otthonra lelt.”

Örömteli, hogy a kilencvenes években megindult, máig aktív sztárborászok mögé miként sorakozik fel a minőségben kompromisszumot nem kötő második vonal, melynek egyik jeles képviselője Lelovits Tamás.

Dorozsmai Endre