Szerda, 2018. június 20., 18.34

A marosvécsi Kemény-kastély őrei

A marosvécsi Kemény-kastély őrei
A marosvécsi Kemény-kastély őrei

A hatodik alkalommal rendezett Örökségünk őrei versenyt ebben a tanévben Maros megyében is meghirdették. Fiatalos lendülettel nevezett be a Kemény-kastély őrei nevű csapat is, mely a marosvécsi várkastélyt „fogadta örökbe”.

A Szászrégeni Lucian Blaga Szakközépiskola diákjaiból álló csapat tevékenyen működik azért, hogy megismerje és minél szélesebb körben másokkal is megismertesse a műemléket, annak legérdekesebb titkait. Ennek érdekében egy Facebook-oldalt indítottak, ezen keresztül népszerűsítik munkájukat. A nagyvilággal is megismertetni és megszerettetni a műemléket! – ezt tűzték ki célul a 15 fős csapat, ezért számos nyelvre lefordíttatták a legfontosabb tudnivalókat (román, angol, francia, német, spanyol, görög, albán, török, kínai és koreai).

A marosvécsi kastély 2014-ben került vissza jogos tulajdonosaihoz, báró Kemény János leszármazottai vehették birtokba.

Reichemberger Iringó tanár elmondta, hogy ez a választás kézenfekvő volt a diákok számára, akik a nyári szünidők alkalmával korábban is idegenvezetésre vállalkoztak, amihez szükséges volt a felkészülés a kastély történetéből. Így kellő ismeretekkel láthatták és láthatják el ma is a látogatókat magyar, román és angol nyelven egyaránt.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'