A múzeum felújítására nem kaptak pénzt

Írta:
2017. július 20. 08:57 (csütörtök) /
Több mint 600 millió lejes támogatást kap Arad megye a fejlesztési tárcától, tájékoztatta a sajtót szerdán Iustin Cionca, a megyei tanács elnöke. A megye vezetője szerint a finanszírozás jelentős, a pénz közel 120 helyi projekt megvalósítását teszi lehetővé. A kormány döntését a helyi tanácsok hatékony munkájának eredményeként könyvelte el a megyei elnök, aki szerint a polgármesterek megértették, hogy a siker érdekében a pályázatokat idejében kell benyújtani. Cionca elmondta, remélhetően a beruházásokra valóban megkapják a pénzt, a támogatást nem csak papíron látják viszont. A Ponta-kormány idején ugyanis volt már erre példa. A megye elnöke nemcsak a polgármestereknek, hanem a parlamenti képviselőknek is megköszönte, hogy kiálltak Arad megye érdekeiért.  A megyei tanács vezetői megerősítést kaptak a kormánytól, hogy a megyei kórház onkológiai osztályának új projektjére (Vicenţiu Babeş utca) megkapják az igényelt pénzt. A támogatás 17 millió lejnek felel meg. A kormány elfogadta továbbá az új kápolnási (Căpâlnaş) pszichiátria megépítésének projektjét is (27 millió lej). A jelenlegi kórház egy bérelt épületben működik, úgyhogy az új projekttel jelentős terhet vesznek majd le a megyéről. Ami a közúti infrastruktúrát illeti, a megye a legtöbb pénzt a Bârsa–Menyháza–Bihar megye határa, Szentmárton–Fazekasvarsánd–Caporal Alexa, Nadab–Szőllős útszakaszok korszerűsítésére kapta. Visszautasították viszont a finanszírozást a Zsidovin (Berzova)–Buziás–Lippa, Feltót–Ternova, Tőzmiske–Apáti–Felsőbarakony (Berechiu) útszakaszok modernizálására. Nem kapott pénzt a megye (PNDL-program) a múzeum felújítására sem.

Hozzászólások