A muzsikusok beperelnék az igazgatónőt
Alaposan kitálalt ma a sajtó előtt a filharmónia előadóművészeinek az érdekeit képviselő szakszervezet elnöke, aki súlyos vádakkal illette a jelenleg külföldi turnén tartózkodó Rodica Talmaciu igazgatót, sőt annak lemondását követelte.
Mihai Dogaru szakszervezeti elnök nem indokolta meg, miért éppen a PSD megyei szervezetének a székhelyén kellett elmondja bántalmait. A sérelmezéseinek, illetve egyéb háttér információk nyilvánosságra hozásában egyébként Teodora Hotăran városi szocdem tanácsos támogatta.
A filharmónia alkalmazottai már nem először panaszkodnak az intézményen belüli rossz hangulatra, az sem titok, hogy nem mindenkinek jó a viszonya az igazgatónővel. Ami általános elégedetlenségre ad okot (csak eddig még kevesen mertek erről nyilatkozni), hogy Talmaciu a filharmónia vezetése mellett egy bizonyos Musikforum Europa művészi egyesületet is koordinál (férjével), ami sokak szerint az aradi állami intézmény kárára történik.
Dogaru szakszervezeti elnök szerint a legnagyobb botrányt most az váltotta ki, hogy a már elkezdődött bécsi, szentmargitbányai (St. Margarethen) Operafesztiválra az aradi filharmónia zenekarából nem mindenkit vittek el a turnéra. „Év elején az igazgatónő nagy büszkén híresztelte, hogy az aradi filharmónia is részt vesz a bécsi operafesztiválon. Utóbb azonban a meghívást nagy titoktartás mellett kezelték, a meghívó egy számunkra ismeretlen külföldi szervezettől érkezett, egyelőre tisztázatlan, hogy milyen aradi intézmény nevére. Ha a filharmóniánkat hívták meg, akkor a vezetőségnek meg kellett volna hirdetnie a turnéval kapcsolatos információkat” – nyilatkozta Dogaru, aki szerint a külföldi útra (aminek nagyon sok aradi művész örült volna, hisz plusz pénzzel jár) a filharmónia előadóművészeinek a felét se vitték el. „A művészek mind az igazgatónő pártfogoltjai és tagjai az általa vezetett egyesületnek, melyet mindenáron megpróbálnak előrenyomni a filharmónia kárára. A többi aradi művész is örömmel vett volna részt a turnén” – tette hozzá a szakszervezeti elnök.
Dogaru azt is megosztotta a sajtóval, hogy a filharmónia alkalmazottai közül többekre nyomást gyakorol a vezetőség, sőt különféle magatartási problémákra hivatkozva megpróbálják félreállítani azokat, akik nem tagjai a Musikforum Europa egyesületnek, illetve nem értenek egyet az igazgató politikájával.
„Tavaly szeptemberben Talmaciu asszony rendezett egy hangversenyt a Musikforum Europa egyesület Europasimphony nevű zenekarának együttműködésével. Utóbbiak mellet a filharmónia művészei is részt vettek a koncerten, de az előadókat egyénileg fizették ki, minden bizonnyal nem egyformán. Véleményünk szerint Talmaciu asszony esetében érdekkonfliktus áll fenn, mert egy olyan egyesületet vezet, melynek ugyanaz a tevékenységi köre, mind a filharmóniának. Emiatt gyakran diszkriminálják a filharmónia alkalmazottait, ami nagyon sok elégedetlenséget vált ki” – nyilatkozta a szakszervezeti vezető, aki szerint már többször fordult a filharmóniát fenntartó önkormányzathoz, sőt már a parlamenthez is küldtek petíciót.
A szakszervezeti elnök azt is közzé tette, hogy a filharmónia volt igazgatója, Dorin Frandeş is perelni készül Talmaciut, mégpedig azért, mert utóbbi megszüntette a művészeti igazgatói állást, amiben Frandeş tevékenykedett.
A sajtó telefonon érdeklődött Frandeşnél, aki megerősítette mindezt.
A filharmónia előadóművészeinek érdekeit képviselő szakszervezet vezetője úgy véli, az igazgatónő inkább az egyesületével törődik, mint a filharmónia jövőjével. Szerinte az aradiaktól befolyt pénzek inkább az egyesülethez kerülnek, ezért követeli az illetékes szervektől: hozzák nyilvánosságra az egyesület könyvelését, illetve a koncertekből befolyt összegek „útját”.
Az elhangzottak után a sajtó szerette volna megkérdezni az érintett Rodica Talmaciu igazgatót is minderről, de két hónapig ő is a bécsi fesztiválon tartózkodik, úgyhogy erre nem volt lehetőség.

















