Hétfõ, 2018. október 15., 22.04

A nehézipar fényképeken

Resicabányán a Megyei Művelődési Igazgatóság kiállítótermében nyílt kiállítás egy tehetséges fiatalember fényképeiből. A magas művészi igénnyel készített színes és fekete-fehér fotók bámulatba ejtik a szemlélőt, mert rájön, hogy az egyetemista fiatalember megkapó pillanatokat varázsol elő az érdeklődő számára.

Az is igaz, hogy könnyű dolga volt a kohászati kombinát tüzes-lavinás képeit megjeleníteni, mert az édesapja a TMK egyik részlegének az igazgatója s így nem kellett kilincselnie az üzembe való bejutás jóváhagyásáért.

Hozzá kell tennünk, hogy a fiatal fotóművész – lapunknak elárulta – idegen tollakkal is ékeskedett, mert a harminc munkából pár darabot albumból szkennelt és állított ki, hogy tökéletesebben tudja bemutatni a resicabányai és vajdahunyadi vasipart. Így került egy nem Romániában, hanem feltehetően Diósgyőrött gyártott dupla gőzmozdony képe is a kiállításra, amely éppen hátrafelé „halad” s a füstje irányának köszönhetően.

A képekre jellemző az, hogy a gőz vagy a füst szinte mindegyiken ott van. Így amolyan elevennek ható felvételekkel találkozik a néző.

Amit joggal hiányolhatunk a kiállítás anyagából, az egy vajdahunyadi vagy resicabányai nagykohónak a külső képe

Az elhangzott méltatások után az ifjú fotós elég sokat árult el önmagáról. Annyit emelünk ki jellemvonásai közül, hogy nem a pazarlás embere. Míg érettségire készülő osztálytársai a nagykorúsítási bankettre költötték a pénzüket, ő hasznosabbnak tartotta egy fényképezőgépet venni. – Úgy gondoljuk, nem helytelenül döntött.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'