Vasárnap, 2018. szeptember 23., 13.07

A nyelv, amit beszélünk

Pálfi Kinga (fotó: Kiss Bea)
Pálfi Kinga (fotó: Kiss Bea)

1952-ben Pakisztánban az urdu nyelvet nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Bangladesben, mely akkor még Pakisztán része volt, tiltakozások kezdődtek, mivel a bangladesiek anyanyelve nem az urdu, hanem a bengáli. A bengáli nyelvi mozgalom Dakkában február 21-én nagy tüntetést szervezett, de a rendőrség keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben és közülük ötöt megölt. Az esemény emlékére és Banglades javaslatára 1999-ben az UNESCO közgyűlése az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította február 21-ét, 2000-ben ünnepelték először.

Gyakran hallani, hogy pusztul anyanyelvünk, egyre több a szabályokat felborító idegen hatás. Gyakori az idegen szavak átvétele, az elrománosodott magyar beszéd, mint pl. „akitálom a faktúrát”, „kicserélem a lejárt pasaportomat/buletinemet”, „tettem fel pénzt a kárdomra” stb.

„Kétségkívül ma egy olyan világban élünk, ahol az egységesülés nagyon erősen érvényesül. Ez nem biztos, hogy baj, de a nyelveknek az életét befolyásolhatja, bár én nem vagyok pesszimista. Teljesen normális, hogy változik a nyelv, mi is változunk, a világunk is, mindig is léteztek nyelvi divatok, ahogyan most is. Most talán csak azért szembetűnőbb, mert az elektronikus média, de még inkább az internet hozta interaktivitásnak az elterjedésével jobban felfigyelünk ezekre a nyelvi divatokra. A rövidítések, az ékezet nélküli írás, az idegen szavak átvétele, betörése ragályosabb, elterjedtebb jelenség lett, de hát nyelvi divatok ezek is.

Nem különösebben negatívak a tapasztalataink, mert ugye van egy diáknyelv, egy internet-nyelv, amit a diákok használnak, és ezt időnként elfeledkezve dolgozatokban, a tanórákon is meg-megvillantják, de pont ez az iskola feladata, hogy megtanítsa nekik, hogy a nyelvnek nagyon sok változata van és minden változatot illendően kell tudni használni az adott helyzetben. A nyelv is egyfajta öltözet, sokféle van belőle, és ez jó, mert ez a gazdagság jele, de ha tudjuk, hogy mikor melyik változatát kell használni, akkor az anyanyelvi nevelődés/nevelés sikeres volt. A magyar nyelv purista nyelv, mi mindig igyekeztünk magyarosítani az átvett kifejezéseket, és csak annyit venni át, amennyit muszáj. Van nekünk egy nemzeti identitást védő belső ösztönszerű nagyon helyes valamink, úgyhogy szerintem nálunk az idegen szavak beékelődnek, megszűrődnek, de nem maradnak meg. Ha pedig meggyökeresedik, akkor az azt jelzi, hogy arra szükség volt” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Ruja Mária Ildikó, a Csiky Gergely Főgimnázium magyar nyelv- és irodalom-, valamint angol nyelv- és irodalomtanára.

Nem minden újdonság jelent romlást – az viszont kétségtelen, hogy napjaink helyesírási kultúrája sokkal rosszabb, az idegen szavak használata sokkal gyakoribb mint néhány évtizede.

„Nem árt, ha védekezünk! Az anyanyelvi nevelésben erre a tanárok minden bizonnyal odafigyelnek, hogy tudatosítsuk a gyermekben, hogy csak akkor használjon idegen szót, ha azzal jobban ki tudja fejezni magát, és már nem lóg ki bántóan a magyar szövegből. Ezt a fajta pozitív agymosást folytatni kell, és akkor megmarad az egyensúly. Meg aztán az életkorral is kinövik ezt az emberek, hisz egy felnőttnek jóval kevesebb ideje van SMS-t írni vagy az interneten lógni – feltételezem. A kamaszoknál pedig teljesen természetes a divathóbort, a múló divat, hadd éljék ki magukat” – mondja Ruja Ildikó.

A magyar nyelvet nem fenyegeti az eltűnés veszélye, sőt 2004-től (ekkor csatlakozott Magyarország az EU-hoz) az Európai Unió hivatalos nyelveinek egyike a magyar. Az anyanyelv használata uniós állampolgári jog, a kulturális sokszínűség biztosítéka.

Olyan embereket kérdeztünk meg anyanyelvük fontosságáról, akiknek munkájuk is kapcsolódik a nyelvápoláshoz, a szép beszédhez és helyesíráshoz.

 

Regéczy Szabina Perle költő, publicista, műfordító, a Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke, a Román Írószövetség tagja:

„Számomra az anyanyelvem a szívem dobbanása. Beszélek más nyelven is, és egyáltalán nem vagyok nacionalista, szívesen beszélek román nyelven is, szeretem őket, de jobban esik a lelkemnek, ha a szót magyarul hallom.”

 

Pálfi Kinga televíziós szerkesztő-riporter:

„Örülök annak, hogy a munkám során (is) az anyanyelvemet használhatom. Ezért nagyon szerencsésnek érzem magam, mert szeretem az anyanyelvem. Televíziós újságíróként több mint tíz éve dolgozom a magyar sajtóban, mondhatom azt, hogy az anyanyelvemmel keresem a kenyerem. Magyar iskolába jártam Aradon, az egyetemet már románul végeztem, és sokszor vágták a fejemhez azt, hogy hátrányos helyzetben leszek ezért, viszont elmondhatom, hogy minden eddigi munkahelyemet annak köszönhetem, hogy az anyanyelvem magyar. Emellett rendkívül boldog vagyok, hogy az anyanyelvemen beszélhetek a családtagjaimmal és a barátaim többségével is. Számomra ez nagyon fontos, úgy érzem, ez az alapja az őszinte kapcsolatnak.”

 

Molnár Mihály rádiós szerkesztő-műsorvezető:

„Az anyanyelv az identitás. Az első nyelv, amelyet megtanulunk. Aztán anyanyelvünk után, ha román iskolába megyünk (mint én is), akkor megtanulunk egy második nyelvet, az ország nyelvét, aztán jöhetnek az idegen nyelvek. Ahogy a mondás is tartja: ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy, annyiféle szokást veszel fel, de az anyanyelv marad az alap, amelyhez mindig is ragaszkodni fogsz. Az anyától megtanult szép, csodálatos nyelv, amivel ápolod az értékeket, viszed tovább a hagyományokat.”

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'