A önkép meghatározó szerepéről

Írta:
2019. május 15. 16:28 (szerda) /

Személyiségfejlesztő képzésen vehettek részt a napokban a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai. A Kőműves Kelemen Szülői Bizottság meghívására Suta Bianca, a John Maxwell Team előadója tartott tréninget a tanintézményben. – Régóta szerettem volna egy ilyen jellegű képzést az iskolában, mert azt látom, hogy a tárgyi tudás mellett a fiataloknak óriási szükségük van a motivációra, és arra hogy fejlesszék a személyiségüket. Manapság sokféle ilyen képzés létezik, de meg is kérik az árát. A John Maxwell Team előadója ezúttal ingyen vállalta a tréninget, amit nagyon köszönünk – hangsúlyozta Borsai Zoltán, a szülői bizottság elnöke.

Bianca Suta elmondta John C. Maxwell nemzetközileg elismert vezetési szakértő, előadó és író, akinek könyvei 16 millió példányban keltek el. Az általa alapított nemzetközi vezetőképző csapat trénerei minden áprilisban és szeptemberben ingyenes képzéseket ajánlanak fel iskoláknak, egyházaknak, azért, hogy  minél több gyermeknek, fiatalnak segítsenek a személyiségfejlesztésben. A téglásbeli diákok az önkép meghatározó szerepéről hallhattak előadást. A tréner, John Maxwell könyvében szereplő amerikai példa kapcsán világított rá, hogy a pozitív önkép milyen alapvető változásokat hozhat az ember életébe. Johneta McSwain-nek nagyon sanyarú gyermekkora volt. Fiatalon szülte meg két gyermekét és eldöntötte, hogy változtatni fog az életén, hogy gyermekei számára jobb sorsot biztosíthasson. –Joaneta az utcáról indult és jelenleg doktorandus. Nem hagyta, hogy a környezete, az élet nehézségei befolyásolják, kitűzött magának egy célt és bízott abban, hogy képes lesz azt elérni – hangsúlyozta a tréner. A szemléletes példa nyomán a téglásbeli diákoknak lehetőségük volt konkrét kérdéseket feltenni az előadónak. A válaszadás kapcsán Suta Bianca hangsúlyozta: nem szabad leragadni a múltban. A történeteket tisztázni kell, a kommunikáció rendkívül fontos. De az ember meg kell alkossa a jövőképét, és bízva a maga erejében el kell induljon a megvalósítás útján. Az előadást követően a tréner elmondta: saját életében is gyakran tapasztalja mennyire fontos az önbizalom. – Amikor felkérést kaptam a dévai magyar iskolától, hogy előadást tartsak itt, magyar nyelven, egy kicsit megszeppentem, mert valamennyi képzést románul illetve angolul végeztem. De tudtam azt, hogy ahányszor magyar környezetbe kerültem mindig megértetettem magam, bíztam, hogy fel tudok készülni erre, s ha talán első nekifutásra nem is lesz tökéletes, némi gyakorlattal képes leszek magyar tréningeket is tartani.

Az első, téglásbeli képzés nagyon jóra sikeredett. A diákok a lelkes taps után kérték: legyen még hasonló előadás.

Hozzászólások