„A parlagfű elleni fellépés nem román hisztéria”

Írta:
2017. október 9. 14:55 (hétfő) /

A parlagfű elleni fellépés és a gyomnövény lakosságra gyakorolt negatív hatása volt a témája annak a közmeghallgatásnak, melyet csütörtökön rendeztek az Arad Megyei Tanács székházában, Claudia Boghicevici megyei alelnök kezdeményezésére. A rendezvényt az Excelsior Egyesülettel és a Temesvári I. Mihály Király Állatorvosi és Agrártudományi Egyetemmel szervezték abból a célból, hogy közösen találjanak megoldást a parlagfű elleni hatékony védekezésre. Az eseményen többek között Arad és Temes megyei orvosok, egyetemi professzorok, mezőgazdasági szakemberek vettek részt, mint elhangzott: a gyomnövény okozta allergiás megbetegedések egyre több áldozatot követelnek az ország eme részében. Sőt, az Aradi Vasile Goldiş Magánegyetem által Arad municípiumban végzett kutatások eredményei szerint a pollenre rendkívül érzékenyek a gyermekek, akik megfelelő védekezés hiányában, néhány éven belül komoly allergiás tüneteket produkálhatnak.  

„A parlagfű elleni fellépés nem román hisztéria” – nyomatékosította dr. Veronica Sărăţeanu temesvári professzor, aki szerint a jelenség egyaránt jelen van Magyarország, Szerbia és a balkáni zóna területén, sőt az Egyesült Államokban és a Csendes-óceáni térségben is fellelhető. Rengetegen szenvednek a gyomnövény miatt, különösen azokon a területeken, ahol a helyhatósági szervek nem foganatosítottak komolyabb intézkedéseket a parlagfű irtására. A szakember elmondta: mára a növény közegészségügyi kérdéseket vet fel, ezért a helyi vezetőknek határozottabban kell fellépniük ellene, a lakosság érdekében.

Magyarországon például a parlagfű-pollen közel másfél millió ember életét keseríti meg évente. A kellemetlenségek akár hónapokon át is tarthatnak.

Claudia Boghicevici hangsúlyozta, mennyire fontos a közigazgatási intézmények (megyei tanács) szerepe a lakosság tájékoztatásában, különösen az ország eme részében, hiszen bizonyított tény, hogy Románia nyugati régiójában valóságos fertőző gócpontokat találtak.

A tanácskozáson elhangzott többek között, hogy Arad, Temes, Krassó-Szörény és Bihar megyében összesen körülbelül 56 000 lakosnál mutattak ki csökkent parlagfű-érzékenységet, 141 000 lakosnál ez a szint közepes, 283 ezernél pedig szignifikánsan magasabb az érzékenységi fokozat. Európai viszonylatban 2010-ben több mint 750 millió eurót költöttek a parlagfű okozta betegségek gyógyítására. 

Hozzászólások