A Securitate, a diktatúra eszköze

Írta:
2014. augusztus 28. 19:53 (csütörtök) /

Szeptember 3-án délután 5 órakor tartják „A Securitate, a diktatúra eszköze” című kiállítás megnyitóját a Temesvári Szépművészeti Múzeumban. A kiállítás-megnyitót a múzeum helyiségeiben sorra kerülő, a témával kapcsolatos tudományos előadások és viták sorozata követi, a szeptember 3–29. időszakban. A kiállítás és a rendezvénysorozat társszervezője a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS).

A Securitate, a diktatúra eszköze című kiállítás a román titkosszolgálat négyévtizedes történetét mutatja be, segítve a totalitarizmus jelenségének a megértését. Az elnyomógépezetet kétféle megvilágításban mutatja be a kiállítás. Az egyik a Securitate által alkalmazott megfigyelési, kihallgatási és megtorlási módszerekkel kapcsolatos dokumentumok, fotók bemutatására helyezi a hangsúlyt, az 1989-es decemberi események történetével bezárólag. A kiállítás másik része az áldozatok visszaemlékezéseinek bemutatásával idézi fel a Securitate módszereit, a CNSAS Oral History Központjának anyagai és Nicolae Mărgineanu A Securitate megfigyelése alatt a 70-es, 80-as években című filmje segítségével. A CNSAS a kiállítás anyagát bemutató mappát is biztosít a látogatóknak.

A múltunkkal való szembenézést segítő kiállítás a szeptember 3–29. időszakban, naponta 10–18 óra között látogatható a Szépművészeti Múzeumban.

Hozzászólások