Szerda, 2017. november 22., 01.08
A dévai temető története kapcsán...

A sírok regélnek: múltról és jelenről

(fotó: dévai református egyházközség)
(fotó: dévai református egyházközség)

A temetők, sírhantok, díszes vagy porladó fejfák általában az elmúlás gondolatát ébresztik az emberben. Aki azonban a múlt iránti érdeklődéssel járja a temetőt, sillabizálja, betűzgeti a régi sírkövek feliratait, izgalmas élettörténetekkel, családtörténettel, társadalmi szokásokkal, történelmi tényekkel szembesül. Egyfajta nyitott történelemkönyvvel, melyben a némának mutatkozó sírok regélni kezdenek. Ilyen arculatát ismerhették meg a dévai református temetőnek a helybeli érdeklődők, november 5-én a Melite Gyülekezeti Házban, ahol Deák Piroska és Barra Árpád nyugalmazott tanárok tartottak előadást a temető történetéről, illetve az itt nyugvó jeles személyiségek életéről.

Barra Árpád gyermekkora óta jó ismerője a dévai református temetőnek, élete során végigkövethette ennek alakulását, és 1996–97 között pontos felmérést készített az itt fellelhető 1615 sírról, azok feliratáról, elhelyezkedéséről, állagáról, feltérképezte a temetőt és számos ehhez kapcsolódó kutatását foglalta írásba. Mindebből 16 évvel később, 2013-ban született meg A dévai református temető monográfiája című kötet, amelyet ma is haszonnal forgat a gyülekezet lelkipásztora, illetve mindazok, akik Déván eltemetett őseik után érdeklődnek. A kötet bár főleg száraz adatokra – nevek, évszámok, egyházi rendelkezések, sírkövek minősége, állapota – épül, nagyszerű dél-erdélyi látlelete a csonka 20. századnak. Erről tanúskodott a kötetet bemutató vasárnapi előadás is, amikor Barra Árpád többek között az egyházi anyakönyvekre utalva végigvezette hallgatóságát Déva történetének számos jelentős mozzanatán, kezdve az 1738-as pestisjárványtól, érintve az 1848–49-es szabadságharcot, az impériumváltást, a kommunizmus éveit, egészen a hetvenes évekbeli nagy árvízig, melyek nem csupán az akkor élők életútját befolyásolták, hanem az elhalálozási bejegyzéseket is tartalmazó egyházi anyakönyvek megsemmisüléséhez vezettek. Említésre került a temető területének szűkülése is a különböző történelmi események nyomán, illetve az itt nyugvók neveinek alapján érzékelhető változások Déva lakosságának összetételében. Az 1935-ben kiadott, 14 paragrafusra épülő temetői szabályzatot idézve, Barra Árpád hangsúlyozta: a közel száz esztendővel ezelőtt megfogalmazott előírást: Hősi halottak sírjainak gondozásáról a temetőbizottság gondoskodik. Ezek sírhelyei a temető megszűnéséig elhagyatottnak nem nyilváníthatók. E paragrafus kapcsán történt az átívelés a mába. A temető mai állapotára utalva, az előadó megállapította: az utóbbi időben sajnos sokféle nemkívánatos esemény szemtanúi lehetünk a temetőben. A református temetők hagyományos rendjétől eltérően, itt kevésbé figyelnek a sétányok gondozására, megőrzésére, sőt előfordult, hogy a sétány kellős közepére temetkeztek, elzárva a közlekedési lehetőséget. A régi sírok, évszázados fák gondozására is nagyobb figyelmet kellene fordítani, illetve a temető általános arculatának, tisztaságának megőrzésére is – hangsúlyozta Barra Árpád, kiemelten említve Téglás Gábor feleségének, illetve két leányának sírját, melynek gondozására nagyobb figyelmet kellene fordítania a helyi magyar közösségnek.

E gondolathoz csatlakozva indította előadását Deák Piroska nyugalmazott tanárnő is, aki bár Kolozsvár szülöttje, szintén nagy érdeklődéssel kutatja a dévai református temetőt, illetve az itt nyugvó jeles személyiségek történetét. Filológusként külön figyelmet fordít a sírköveken fellelhető család- és utónevek tanulmányozására, jegyzetet készített a sajnos ritkán feltüntetett foglalkozásnevekről is, és érdeklődéssel nyomozta a Déván eltemetett környékbeli kis-, közép- és nagybirtokos családok előneveit, megállapítva, hogy zömében Székelyföldről elszármazott családok telepedtek meg Hunyad megyében, de fellelhető néhány mezőségi és őshonos helybéli nemesi család sírja is. Néhány birtokos családról érdekes adatokat osztott meg hallgatóságával az előadó. Elsősorban a Barcsay és Buda családokat emelte ki, de a Déván eltemetett Nagycsulay Csulay György kapcsán elmondta: a család Szent László királytól eredezteti nemességét és házasságok révén szoros kötelékben álltak a Barcsay és a Buda családdal. A hajdani királyi főreál-gimnázium tanárairól, a Déván eltemetett két honvédtisztről is említést tett, illetve olyan személyiségekről, akiknek munkássága jelentős mértékben befolyásolta a város, Hunyad megye, sőt Erdély szellemi fejlődését. Kiemelt figyelmet fordított Majland Oszkár, főreál-gimnáziumi tanár, néprajzkutató életére, munkásságára, melynek kutatását évtizedekkel ezelőtt kezdte el, Faragó József néprajzkutató felkérésére.

Majland Oszkár 1858 júniusában született Algyógyon, és Szászvároson, Gyulafehérváron, Nagyszebenben végzett általános illetve középfokú tanulmányai után a kolozsvári tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet magyar–német szakon. Pedagógusi pályafutását Sepsiszentgyörgyön kezdte, de a dévai királyi főreál-gimnázium megnyitásakor már ide kérte áthelyezését és 1924-ben bekövetkezett halálig folyamatosan itt tanított. Közben 1885–86-ban Párizsban romanisztikai tanulmányokat folytatott, s ennek köszönhetően román nyelv oktatását is vállalhatta az említett tanintézményben. Szintén alapos román nyelvismeretének és korábban közölt néprajzi tanulmányainak köszönhetően kéri fel 1888-ban a Kisfaludy Társaság a Hunyad megyei román folklór feltérképezésére. Majland Oszkár rendkívül lelkesen veti bele magát ebbe a munkába, gyalog, szekéren járja be a vidék román falvait és olyan alapos tanulmányt készít, amely mai napig megállja a helyét. – A kortárs szakemberek igen nagyra értékelték, hogy Majland teljesen eredetiben jegyzi le a szövegeket, minden szépítés, korrigálás nélkül. Sarmisegetuzán 4 Kőműves-Kelemen jellegű ballada-változatot jegyzett le, kettőt magyarul, kettőt románul, úgy ahogyan a helybéliek elmondták – fogalmazott az előadó. Elmondta továbbá: Majland Oszkár a Székelyföldet is bejárta, néprajzi adatokat gyűjtve és az 1905-ben kiadott kötetének előszavában máig helytálló ismertetést közöl a székelyek szokásairól, természetéről, életviteléről. – Majland Oszkár Déván hunyt el és itt nyugszik a helyi református temetőben. A sírját több éve gondozzuk a családommal és bízom benne, hogy mindig kerül majd gondozója, hiszen kiemelkedő szülöttje volt a megyénknek – összegzett Deák Piroska nyugalmazott tanárnő.

A helytörténeti adatokban bővelkedő előadásokat Rátoni Csaba lelkipásztor rövid igeolvasása, -magyarázata és záróösszegzése foglalta keretbe. A lelkész hangsúlyozta: a múlt ismeretén túl fontos, hogy mi magunk hogyan írjuk a történetünket, hogyan éljük az életünket. Fontos, hogy keresztyén hitünkhöz igazodva, mértéktartóan és tisztelettel viseltessünk szeretteink földi maradványait őrző temetőinkhez. Szeretetünk minden megnyilvánulását az élők felé irányítsuk. Halottainknak nincs szükségük sem cifra sírokra, sem hatalmas koszorúkra. Reformátusként az egyszerű, puritán megoldásokat válasszuk, és tartsuk tiszteletben saját, illetve mások szeretteinek emlékét. Legyenek a temetőben egyszerű, gondozott sírok – kérte a gyülekezet tagjait a lelkipásztor.

Az alkalom ezúttal is rövid szeretetvendégséggel, kötetlen beszélgetéssel zárult. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu