Szombat, 2018. december 15., 09.32
Beszélgetőtárs: Nagy Etelka jogász

„A tanításra kellene többet költeni! Ez mindennek a gyökere” (1.)

„A tanításra kellene többet költeni! Ez mindennek a gyökere” (1.)
„A tanításra kellene többet költeni! Ez mindennek a gyökere” (1.)

Nemrég tudtuk meg, hogy Erdély egyetlen magyar nyelvű női magazinja, a Nőileg Arad és Temes megyére meghirdetett programjának győztese, a példakép, Nagy Etelka aradi jogász lett.

Eszembe jut egy közmondás: „A szépség a szemlélőnek a szemében áll.” Fogalmam sincs, ki javasolt. Teljesen váratlanul ért. Azt hittem, hogy már mindenki elfelejtett.

Őszintén  gratulálok!

 

„A közösségfejlesztés a legfontosabb!”

 

Mesélj, kérlek, arról, hogy nyugdíjba vonulásod előtt mivel foglalkoztál?

1966-ban érettségiztem.  Szüleim akkor kezdtek házat építeni; szükségesnek tartottam, hogy besegítsek nekik. Ezért elmentem dolgozni a Refacerea konzervgyárba, mint tisztviselő. Elvégeztem Nagyváradon egy normatechnikusi tanfolyamot. Nemsokára személyzetis lettem. Amikor 1974-ben a vállalatoknál elkezdődtek a leépítések, elmentem Bukarestbe, és jelentkeztem a jogi egyetemre, látogatás nélküli tagozatra. Az egyetem elvégzése után jogászként dolgoztam a gyárban.

Meddig?

Nagyon szerettem ott, nagyon jó munkatársaim voltak, csakhogy 1993-ban új munkahely után kellett néznem, mert rendkívül nehéz helyzetbe került a gyár.

Nem kapott rendeléseket?

Paradicsompüréből 5000 tonnát gyártottak évente, és egyéb jó minőségű konzervek is kikerültek a gyárból. De sajnos, nem maradhatott…

Hova kerültél onnan?

Egy ismerősöm elmondta, hogy a polgármesteri hivatalban nagy szükség van jogászra. Nemigen szerettem a közigazgatási jogot. Viszont annak idején nagyon sokat támadták Cristian Moisescu polgármestert, mert ellenzéki politikus volt. Arra gondoltam, hátha hasznos lehetek ott.

Sikerült a versenyvizsga?

Felvettek. És hamarosan kineveztek közigazgatási igazgatónak.

Milyen osztályok tartoztak az igazgatóság hatáskörébe?

A gyámhatóság, az anyakönyvi hivatal, a jogi osztály, a személyzeti… Akkor kezdtünk különböző szociális létesítményeket létre hozni, merthogy semmi sem volt annak idején. 2000-ben lett önálló a közösségfejlesztési- és szociális igazgatóság.

Miért volt szükség erre?

Semmilyen közösségnek nem lehet érdeke, hogy csak segítse a rászorulókat különböző anyagi támogatásokkal, hanem személyiségfejlesztést és közösség fejlesztést kell végeznie. Ez megelőzése lehetne  annak, hogy valaki szociálisan függő helyzetbe kerüljön.

Ekkor indult közéleti tevékenységed?

Arad és Gyula akkoriban kötötték meg testvérvárosi szerződésüket, akkor indult be a „Kézfogások” program. Kulturális-, sport- és egyéb rendezvényeket szerveztünk közösen. Szerintem akkori tevékenységünk hozzájárult a határok megnyitásához.

Amit akkor elkezdtetek a polgármesteri hivatalban, folytatódik napjainkban is?

A „Kézfogások”-at ma is megrendezik, de négynaposról egynaposra zsugorodott. Amit annak idején elértünk, nem lehetett fejleszteni, mert a közösségfejlesztés meg a személyiségfejlesztés is csak akkor működik, ha az folyamatos. Persze emberek is kellenek, meg pénz is, magától nem megy. Hiányolom, hogy ez a tevékenység sokkal szűkebb lett, az igazgatóságot is már csak szociálisnak nevezik. És szerintem, az nem elég. A közösségfejlesztés a legfontosabb!

 

„Ha az ember nem hisz magában, akkor hitet kell önteni belé!”

 

Mesélnél egy kicsit az intézményekről, amelyeket létre hoztál?

Elsőként megemlítem azt az intézményt, amelyet a szociális hálóból kikerült, tizennyolc éves gyermekek részére hoztunk létre. Ezek a fiatalok, amint kikerültek az intézetekből, hajléktalanok lettek. Senki fel nem karolta őket, senkit nem érdekelt, hogy mi lesz velük. Egy katasztrófavédelmi szakemberekből álló, düsseldorfi, német szervezet felajánlotta, hogy egy befejezetlen tömbház egyik lépcsőházát lentről-felig rendbe hozzák és berendezik egy szociális intézmény részére. Ötven fiatalt helyeznek el ott három évre, megtanítják őket mindenre, ami az önálló élethez szükséges. Ez idő alatt mindegyik fiatalnak munkahelyet szereznek.

Sikeres lett ez a vállalkozás?

A gyerekek nagy része egy borosjenői speciális iskolából került ki; nem volt könnyű dolga az ott dolgozóknak. De általában sikerült elérni a célt. Volt olyan, akit a tizenötödik munkahelyén tudtak elfogadni. Legtöbben szellemi fogyatékosak voltak. Ki kellett előbb tapasztalni, hogy ki miben jó. Volt például köztük egy fiú, aki csak vasalni szeretett…

Viselkedési problémák nem merültek fel velük?

Nem tettek tönkre semmit, nem ittak, nem drogoztak, nagyon jól tették a dolgukat. Igaz, sokat kellett dolgozni velük.

Más megvalósításaid?

Következett a szociális kantin. Az elején 300 adag ételt főztek naponta, később 600-at, és főleg gyermekek számára. Ma is működik… 1996-ban jelentek meg Romániában az első Phare-pályázatok. Akkor jött az ötlet, hogy idősek napközi otthonait kéne létre hozni. Úgy pályáztunk, hogy nyolcat létesítsünk egyszerre, a város minden kerületébe egyet. Mai eszemmel nem merném megtenni. Körülbelül 60 ezer eurónak megfelelő pénzt kaptunk. Nagyon nagy volt a lendületünk, hogy hozzuk össze az egyházakat, a civil szervezeteket, mindenkit aki segíteni tud. Három év alatt sikerült működőképessé tenni mind a nyolc otthont. Hat még most is működik közülük.

Fontosaknak tartod ezeket a napközi otthonokat?

Nagyon fontosak, mert kisnyugdíjasok jönnek oda, akik közül sokan a fűtést sem tudják maguknak megengedni a téli hónapokban. Civil szervezetek meg vállalatok is be szoktak segíteni, kedveskednek különböző ajándékokkal. Minden ünnepen gyerekek köszöntik őket. Jól érzik ott magukat az idős, rászoruló emberek. Közösségi játékokat játszanak, hívnak nekik előadókat, különböző felekezetek lelkészeit, kirándulásokat, különböző összejöveteleket szerveznek számukra. Nagyon fontos kitalálni, hogy mit kell tennünk értük ahhoz, hogy abban az egy életben, amijük van, jól érezzék magukat.

Hálásak lehetnek ezek az emberek.

Az időseknek szinte teljes körű ellátást biztosítottunk Aradon. Létre hoztunk otthoni ellátást is: volt 12 munkatársunk, akik bevásárlást, főzést, takarítást, mosdatást végeztek, ha szükséges volt. Ezenkívül fenntartottuk és felújítottuk a Pădurii utcai bentlakásos idősek otthonát. És meg szeretném említeni az éjjeli menedékhely létesítését is. Meg mindenképpen szólnék a Turisztikai Információs Központról, amelyet szintén mi hoztuk létre Európai Uniós pályázati forrásokból.  Meg az Európai Információs Központot is.   

Neked még van közöd gyakorlatilag ezekhez az intézményekhez?

Nem. De amikor valami gubanc van, akkor ki szokták kérni a véleményemet.

Összefoglalnád évtizedekig végzett kitartó szociális munkád lényegét?

Először is fel kellett mérni a szükségleteket, mert a szociális ellátás személyre szóló, a szociális juttatásokat törvény határozza meg, és jár azoknak, akik megfelelnek bizonyos kritériumoknak. A szociális asszisztencia személyre szabott. Minden ember helyzetét külön-külön fel kell mérni, megismerni belső tartalékait, látni, hogy mit lehet az adott helyzetben a segítségre szoruló emberrel együtt kihozni, hova lehet fejleszteni, hogy lehet kiemelni a függőségből. Ha az ember nem hisz magában, akkor hitet kell önteni belé. Ez lenne munkánk célja. S még valami: a tanításra kellene többet költeni, ez mindennek a gyökere. Tanítani kell fiatalt, időst, mindenkit, hogy belső tartalékait hasznosítani tudja saját maga és közössége számára. Ha szociális függősségről van szó, legtöbben szegénységre gondolnak, pedig a kirekesztésnek sok-sok más oka lehet, akár fogyatékosság, betegség, másság a többséghez képest, intézmények hibás, kirekesztő működése, időskori függőség és még sokáig sorolhatnám. Az Alkotmány és más ide vonatkozó törvény garantálja minden állampolgár jogát a szociális ellátáshoz, de a megvalósítás intézményektől és emberektől függ. Lehetőségeink szerint igyekeztünk mindig a tőlünk telhető legjobbat tenni.

 

„Mindegyik gyerekünk megszerezte a képességeinek megfelelő végzettséget”

 

Nem csak az idősekkel, hanem a gyerekekkel is foglalkoztatok.

Hogy megakadályozzuk az iskola elhagyást, hogy minél jobb tanulási körülményeket biztosítsunk a szociálisanfüggő szülők gyermekeinek, működtettünk három napközi otthont iskolás gyermekek számára, egyet Mikelakán egyet az Oituz, egyet a Baba Novac utcában. A Pestalozzi gyermekfalu (Kinderdorf Pestalozzi) svájci alapítvány segítségével – és nyolcévi támogatásával – hoztuk létre a Szivárvány (Curcubeu) központot, amelyben óvodás csoport, I–IV. és V–VIII, osztályos csoportok kaptak tanulási támogatást. Szabadidős foglalkozásokat, kirándulásokat szerveztek számukra. A kedvezményezettek főleg roma gyermekek voltak, de minden évben többször negyvenfős csoportok vettek részt háromhetes svájci táborban Arad szinte minden iskolájából, a Csikyből is. A táborban mindennap szervezett, játékos fejlesztőprogramok voltak, de iskolalátogatások, kirándulások, gyárlátogatások is. Azt hiszem minden csoport programjában szerepelt a kóstolással egybekötött, csokoládégyár-látogatás is, ahol a híres Lindt csokoládét gyártják.

A szociális ellátórendszer szociológiai megfogalmazásban tanügyet, egészségügyet és szociális asszisztenciát jelent. Úgy létezhet szociális háló, ha mindhárom nagyon jól együttműködik.

Mi igyekeztünk – lehetőségeink szerint – szociális hátteret biztosítani a tanuláshoz az arra rászorulóknak és jó együttműködésünk volt a sürgősségi ellátással és más egészségügyi intézményekkel, lévén, hogy a szociális hátrány és gyenge egészségi állapot között is függőség lehet.

Civilszervezetekkel, egyetemekkel is jó partnerkapcsolataink voltak, főleg pályázatok megvalósításában.

A szülők fizettek ezért valamit?

Ingyenes, szociális szolgáltatás volt. Csupán előzetes szociális felmérésre volt szükség… Svájci táborokba az úti költséget kellet biztosítani.

Egyéb, hátrányos helyzetű gyermekeknek is próbáltatok segíteni.

’98-ban létre hoztunk egy központot AIDS-fertőzött gyermekek részére. A szülők panaszkodtak, hogy ezeket a gyerekeket nem akarják befogadni sem óvodába, sem iskolába. Egy németországi civilszervezet felújított egy régi, kétszintes óvodaépületet Buzsákban. Felajánlották használatra ezt az épületet a polgármesteri hivatalnak. Csaknem 25 gyereket gyűjtöttünk össze ide. Fele elhagyott gyerek volt, akiknek nem ismertük a szüleit, a többiek meg nagyon szegény családokból jöttek. Egy fiatal ortodox pap készítette fel őket minden tantárgyból. Minden évben mentem a tanfelügyelőségre, elmondtam, hogy egyáltalán nem veszélyesek senkire, de csak nem fogadta be őket egyetlen iskola sem. Mindezek ellenére mindegyik gyerekünk megszerezte a képességeinek megfelelő végzettséget. Volt, aki képzőművészeti főiskolát végzett, másik mérnök lett. 2010-ben megszüntették az intézetet. Megjegyzem, hogy 1998-tól 2010-ig egyetlen gyerek halt meg közülük, míg 2010-ben egy év alatt meghaltak heten.

Hova kerültek ezek a gyerekek? Mi lett velük?

Egyeseket visszaküldtek a szüleikhez, akiknek pedig nem voltak szüleik, azoknak béreltek egy-egy lakást, és gyakorlatilag szélnek eresztették őket… De volt más jellegű gondunk is bizonyos, főleg roma gyerekekkel. Többen közülük, főleg a lányok, idő előtt, már ötödiktől otthagyták az iskolát. A 8-as, a 3-as és a 2-es iskolákról van szó. Ezért hoztuk létre a Szivárvány központot roma gyerekek részére. Ez most is működik. Személyiségfejlesztés a célja, meggyőzni a gyerekeket arról, hogy igenis képesek tanulni, tudnak középiskolát, akár egyetemet végezni, legyenek büszkék a származásukra, találják meg a pozitívumokat abból, ami jellemzi a romákat. Párhuzamosan családfejlesztést is tudtunk végezni. Nagyon jó kapcsolatot tartottunk a szülőkkel. Minden családból legalább egyik szülő munkaszerződéssel dolgozott.

A Román Szociális Alap 2007-ben kitüntette az aradi igazgatóságot az „innovatív szociális pályázatok a roma kisebbségért’’ keretén belül.

 

„Az újítás abban állna, hogy többet tegyünk a személyiségfejlesztésért”

 

Hogy kerültél az aradi Alma Mater Alapítvány élére?

2012-ben felkértek, hogy vállaljam el ezt a tisztséget. Meggyőződésem, hogy mások nálamnál sokkal többet tudtak volna tenni ebben a minőségben. A pedagógusok sokkal jobban tudják, mire van szükség ahhoz, hogy jobban működjenek a magyar iskolák. Az iskolák életét nehezen tudja befolyásolni egy kívülálló.

Tudnál-e mondani valamit, amit elért az Alapítvány személyednek köszönhetően?

Támogattam az Alapítvány minden tevékenységét.

Mit kéne változtatni?

Szerintem, az újítás abban állna, hogy többet tegyünk a személyiségfejlesztésért. Támogatni azokat a gyerekeket, akiknek szükségük van az anyagi segítségre, de azokat is, akik nagyon kitűnnek. Az iskolák tanárai tudják megmondani, kik tartoznának az egyik vagy a másik csoportba. Gondolom, meglesz a lehetőség, hogy ettől az évtől kezdve többet lehessen tenni ezen a téren. Ezenkívül szerintem el kellene kezdeni az alapítvány részéről támogatni a magyar nyelv oktatását azon más nemzetiségű személyek részére, akik ezt igénylik. Ahhoz, hogy az emberek jobban megismerjék egymást, tudniuk kell egymás nyelvén kommunikálni.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'