Vasárnap, 2018. május 20., 14.47

A tanügyisek levele a politikusokhoz

Miután leáldozott Mihai Tudose napja, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) – változásokat remélve – nyílt levelet intézett a romániai politikai osztályhoz. A levelet Simion Hăncescu, a FSLI elnöke írja alá.

Optimista hangvételű az iromány, melynek rögtön a legelején felszólítják a politikusokat, hogy ne próbálják átverni a becsületes állampolgárokat, ne hozzák az országot bizonytalan gazdasági és társadalmi helyzetbe a PSD-n belüli nézeteltérések miatt.

„Kérjük, hogy a megfelelő embereket tegyék a megfelelő helyekre, profi szakemberekere van szükség, olyanokra, akik méltón képviselik szakterületüket. A másik fontos dolog a folytonosság: folytonosságra van szükség az elkezdett projektek terén, főleg a tanügyben. Emlékeztetjük politikusainkat, hogy a tanügyben dolgozók még mindig várják a megoldásokat az évek óta fennálló számos oktatást érintő problémára” – áll a levélben.

A levélben az ellenzékhez is szólnak, emlékeztetve, hogy az egész politikai osztályban változás kell történjen: „elvárjuk, hogy politikusaink bizonyítsák be, hogy becsületesen, lelkiismeretesen tesznek a közérdekért, és tegyék félre személyes érdekeiket.”

Kihangsúlyozzák, hogy szerintük Klaus Iohannis kell egyensúlyban tartsa az országot most, amikor Romániának stabilitásra van szüksége.

„Sajnos, a romániai politikai osztály tetteivel hozzájárul a nép megosztásához és sárba tiporja az ősök elveit, akik megteremtették a Nagy-Romániát” – írja Simion Hăncescu a nyílt levélben.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas